
Éjfekete
Váratlanul a fák közül egy alakot látott kilépni. Magas volt, határozottan emberi, de sugárzott belőle valami ijesztően állatias. A vér is meghűlt a látványától az ereiben, miközben az a lény felé tartott. Szél támadt körülötte, ahogy elő‐elő villanva a feketeségből egyre közelebb siklott a fiúhoz. Az a valami felé nyúlt, szíve irányába kapott.
Ez a regény nem pusztán egy romantikus YA fantasy, hanem egy olyan történet, amiben léteznek még a mesék csodái. Elliott Baxter gyakran céltáblája iskolatársai zaklatásának. Amikor egy kis éjszakai sétára invitálják a közeli erdőhöz, még senki nem tudja, milyen szörny figyel fel a fiúk mókázására. Fogalmuk sincs, hogy csínyük kis idő múlva fenekestől forgatja fel mindannyiuk életét. Az erdőből már nem ugyanaz az Elliott tér vissza.
A nyomtatott könyvet az alábbi helyeken szerezheted be:

A szikra
Allen nagyon megörül, amikor Rhody végre egy komoly lépésre szánja el magát. Azonban hamar rájön, hogy boldogságuk csak akkor lehet teljesen, ha saját titkáról lerántja a leplet a másik előtt. Egy olyan titokról, ami nem puszta kettőjük, hanem emberek sokaságának életét mentheti meg.
Innen szerezhető be:

Edinburgh kék fényei
Pokolian indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Méghogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén.
Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében.
Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell.
Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük.
Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?
Innen szerezhető be:

Gyufaláng
Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten. 1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre. Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
A nyomtatott könyvet az alábbi helyeken szerezheted be:

Stigma antológia
Mi születik abból, ha harmincnégy kezdő író egy közös cél érdekében írásra adja a fejét? Mi az, ami megmozgatott és cselekvésre késztetett ennyi elmét?
A világon számos olyan ember él, aki magán viseli a társadalom előítéleteit, sztereotípiáit.
Az írók a történeteken keresztül bepillantást engednek ezen sorsokba, élettörténetekbe és tragédiák fondorlatos szövevényébe.
A kötetben szereplő témák: Mentális betegségek és személyiségzavarok, introvertáltság, LMBTQ, tudatos gyermektelenség és hajléktalanság. A novellák főhősei szemén keresztül megismerhetjük, milyen az életük úgy, hogy egy kicsit mások, mint a többiek.