Merengés – Kedvenc karaktereim és az időutazás

Szoktam meglehetősen furcsa dolgokon merengeni, de hát ki nem… És ez adta az ötletet ehhez a bejegyzéshez. Nagyon szeretem az időutazós történeteket, és találtam olyanokat is, amik kifejezetten a kedvenceim is lettek. Az egyik ilyen volt A.L. Lester Lost in Time trilógiája, a másik pedig C.B. Lewis Out of Time sorozata. Ami pedig elgondolkodásra késztetett,…

Adjunk hangot!

Reakció Demeter Szilárdra… Nem szoktam politikai/közéleti okosságokra reagálni. Már csak azért sem, mert az a véleményem, hogy ezt nálam bölcsebb, hozzáértőbb emberek úgyis megteszik. Általában az “élni és élni hagyni” elvet vallom, de vannak esetek, mint ez a mostani is, amikor egyszerűen nem tudok elmenni a mindent IS megmondó megnyilvánulások mellett. Utoljára tavaly májusban reagáltam…

Harper Fox és az ő kritikus világszemlélete

Brothers of the Wild North Sea Harper Fox könyveit már több esetben választottam témául a blogbejegyzéseimhez. Itt találhattok például egy társadalomkritikát tőle, ide kattintva pedig a misztikus krimi sorozatáról szóló bejegyzés érhető el. Most egy kissé keményebb témát választottam tőle, egy olyan regényt, amiben az alszentséget és hitnek álcázott “uralkodást” kritizálja meglehetősen élesen. Megértem, ha…

Kérdezz! – Felelek…

A Blogzaholic Facebook csoportban időről időre megosztásra kerülnek játékok, meg kérdéssorok, amikre ha akar válaszolhat az egyszeri blogger. Mikor elkezdtem olvasni a februári kérdéssort, azon merengtem, hogy hogy fog még ez is beleférni a millió és egy dologba, mit elterveztem erre a hónapra. Aztán, ahogy a kérdéssor végére értem, már azon gondolkodtam inkább, hogy ezek…

Közelgő egy éves szülinap

Sziasztok! Nemsokára egy éves lesz a Hundredmoors. Egészen pontosan két hét múlva. Ezért arra gondoltam, hogy készülnék egy kis szülinapi meglepetéssel. Ez pedig az lenne, hogy írnék egy képzeletbeli riportot egy képzeletbeli magazinba. A felállás igen egyszerű lenne. Az eddigi novelláimban megjelent szereplők közül kerülne ki az interjúalany és interjúztató is. Ha van valaki, akit…

Jekyll & Hyde: Bring on the Men

Ez egy rendhagyó poszt lesz, de mégis gondoltam, hogy megér pár sort. Nagyon szeretem a musicaleket, és az egyik kedvencem a Jekyll és Hyde. Gondoltam, hogy ez a darab is megérdemelne egy bejegyzést, kitérve a magyar és az eredeti angol darab különbségeire.

2019 visszatekintés és 2020 előrepillantás

Mivel nem írtam sem évértékelőt a tavalyi évre, sem valami előretekintést idénre, gondoltam, hogy ez a poszt lesz egyszerre ennek a kettőnek a kombinációja. Vagyis összegyűjttem a kedvenc olvasmányaimat 2019-ből, de szigorúan csak azokat a történeteket, amik nem értek véget a tavaly elolvasott kötettel. Ezek a könyvek egyébként valamilyen módon nagy hatással voltak rám a…

Blogzaholic januári bloggerjáték

Blog vs Vlog Benne vagyok egy Facebook csoportban, a Blogzaholic neveztűben, ami azt tűzte ki céljául, hogy ne csak a bloggerek önreklámairól szóljon a csoport, hanem arról is, hogy összehozza a blogok íróit. Nekem kifejezetten tetszett ez az elgondolás, és mikor először láttam a felhívást a januári játékra, azonnal elhatároztam, hogy részt veszek benne. A…

Kedvenc regényeim, amiknek van képregény verziója

Nagyon szeretem a képregényeket, gyerekkoromban szinte mindent gyűjtöttem, ami csak megjelent, például Nils Holgerssont, Transformerst, Supermant, Garfildot, és még sorolhatnám. Ha pedig egyenesen a kedvenc könyveimből készül képregényről (graphic novel) van szó, az szinte azonnal rebootolja a gyerekkori gyűjtőszenvedélyemet. Most két olyan regényt választottam, amiből készült képregény. Ezek pedig a Zero at the Bone Jane…

Könyvajánló kezdő m/m olvasóknak, angolul olvasni vágyóknak

Az m/m műfaj, vagy bármilyen gay romance eléggé alulreprezentáltnak számít magyarul. Van ugyan pár megjelent húzócím és best seller (mint például a Simon és a homosapiens lobbi, vagy a Him – Az a srác). De sajnos nagyon sok igazán jó és ígéretes könyv a közelében sincs a magyar megjelenésnek. Ennek nagyon változatos okai lehetnek/vannak, ebbe…

Végtelen cukiság a karácsonyfa alá még az újév előtt

North Pole City Tales, avagy egy elbűvölő sorozat Charlie Cochet tollából Remélem, nem unjátok még a karácsonyi könyveket, mert most egy egész könyvsorozatot hoztam nektek. Már évek óta halogatom, hogy elolvassam Charlie Cochet North Pole City Tales sorozatát, de valami mindig visszatartott. Így végül csak idén szántam rá magam, hogy adjak neki végre egy esélyt….

Három keserédes háborús karácsonyi történet

Több olyan posztom is volt korábban, amiből szerintem lehet sejteni, hogy mennyire szeretem a második világháborús történeteket. A karácsony közeledtével viszont szeretek karácsonyi könyveket olvasni. Néha viszont nem tudok dönteni a kettő között. Épp mostanában volt az, hogy azon tépelődtem, hogy mit is kellene olvasni. És akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem is kell választanom,…

Cukormáz és az emberekhez jóakarat

Avagy kedvenc karácsonyi könyveim A karácsony közeledtével úgy döntöttem, hogy itt az ideje összeválogatni pár, az ünnepekre felkészítő könyvet. Ezért összegyűjtöttem néhány nagyon jó, és viszonylag rövid karácsonyi regényt/novellát, amiket gyorsan el lehet olvasni, akár mondjuk tömegközlekedés közben is. Igyekeztem csak olyan könyveket választani, amik még nem jelentek meg más bejegyzéseimben.

Ki szereti, ha futkos a hátán a hideg?

Avagy a kedvenc kísértet históriáim Ezt a bejegyzést eredetileg Halloween környékére szántam, de mivel akkor a Tyack és Frayne sorozat került ki Harper Foxtól, ezt elnapoltam. Remélem, hogy azért még nincs túl késő egy kis borzongáshoz. Ez is amolyan toplista lesz a kedvenc mm kísértet históriáimmal. Annyit azért előre bocsátanék, hogy mindnek happy end a…

Tündérm/mesék

Azt hiszem, vannak dolgok, amikből sosem növünk ki. Ilyenek szerintem a tündérmesék is – legfeljebb csak nem valljuk be, hogy időről időre újra elővesszük őket. Ha nem is az eredeti meséket, hát átiratokat olvasunk/nézünk belőlük. Hiszen, nem egy ilyen történetnek van felnőtteknek szóló film vagy sorozat verziója is. Én most a kedvenc feldolgozásaimat szeretném bemutatni…

Törtenelmi regények a régebb múltból

A Royal Affair duológia (A Royal Affair és Aleksey’s Kingdom) John Wiltshire-től Általában amikor történelmi regényt választok, az első és második világháborús időszakból szoktam meríteni. Esetleg a huszadik század elejéről, vagy a tizenkilencedik végéről, de ennél korábbra nem nagyon szoktam visszamenni. Ezért is érdekes választás most részemről John Wiltshire két kötetes regénye.

Biológiai vs társadalmi nemek

Avagy a modern világ újkeletű problémája? A címben felvetett kérdésre véleményem szerint az az egyszerű válasz, hogy ez csak annak probléma, aki azt csinál magának belőle. Meg azoknak, akiknek sikerül összemosni a társadalmi nemeket a nemi identitással, és mindenféle rémtörténtetet kreálni agyevő zombikról, akik az értékek elpsztítására törnek. Abba most ne menjünk bele, hogy ez…

Eltévedt karácsonyi hangulat: A Frost of Cares

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem augusztus végén – szeptember elején általában elkap valami furcsa, megtévedt karácsonyi hangulat. Halkan azért megjegyezném, hogy nagyon szeretem a karácsonyt, szóval nem szoktam bánni. És szerencsére ez a fajta állapot viszonylag könnyen gyógyítható. Általában egy félig végighallgatott karácsonyi playlisttel és egy jól megválasztott karácsonyi regénnyel. A mostani…

Lefordíthatatlan szóviccek regényekben

Azt hiszem érdemes lenne egy rövid magyarázattal kezdeni ezt a bejegyzést. Mivel legtöbbet angolul olvasok – szeretem eredeti nyelven, első kézből megismerni a történeteket -, sokszor gondolkozom el olvasás közben egy-egy passzuson, hogy ezt vajon hogyan fordítanám. Érdekes módon ez az elmélkedés visszafelé is működik, amikor magyarul olvasok. Akkor azon szoktam töprengeni egy-egy jellegzetesen magyar…

A reflektorfényen kívül – Kedvenc mellékszereplőim

Beszéljünk akkor egy kicsit a mellékszereplők fontosságáról. Nem szeretném túl-tudományosítani ezt a bejegyzést, de úgy voltam vele, hogy ezek a szereplők is megérdemelnek pár jó szót. Mert hát nélkülük mégsem lennének ugyanazok a kedvenc könyveink. Sőt talán a kedvenc főszereplőink sem lennének képesek azokká kinőni magukat, akik végül is lesznek egy-egy könyv végére.

Egy kissé keményebb dió: Executive Office Tal Bauertől

Ha esetleg valami nagyobb lélegzetvételű, komolyabb könyvsorozatra vágynátok, bátran merem ajánlani Tal Bauer tollából az Executive Office trilógiát, és a folytatását, az Executive Powert, mi szintén trilógiának készül, de jelenleg még csak egy kötet jelent meg belőle. Ebben a bejegyzésben viszont első sorban a címszereplő Executive Office-ról lesz szó.

Időutazásból ötös: A.L. Lester

Mindig is szerettem az időutazós könyveket. Ha pedig az időutazás nem is a megszokott módon, hanem valami egész kreatív módon van megírva, az csak még jobb. Nem véletlenül foglal el becses helyet a kedveinceim közt C.B. Lewis Out of Time trilógiája is. Erről kirtikákat itt (egy magyar vonatkozásokról szóló bejegyzés része) és itt (angol nyelvű)…

Korabeli (?) társadalom kritika Harper Foxtól

Hét nyári éjszaka (Seven summer nights) Azzal szeretném kezdeni, hogy ennek a bejegyzésnek jó egy hete álltam neki. Aztán elhangoztak bizonyos kijelentések bizonyos közléleti szereplőktől, amik után kissé félre kellett tennem ezt az írást. Mivel nem akartam az első indulataimat papírra vetni ekkora ostobaság láttán és hallatán, ezért inkább nem erőltettem, és hagytam ülepedni egy…

Kedvenc második világháborús könyveim

Nagyon szeretem az első és második világháborúban játszódó könyveket, és azt hiszem, ez az eddigi írásaimból is érződik valamennyire. Számtalan könyvet/regényt olvastam, amik ebben a két háborúban játszódnak, több könyvet ezek közül rengetegszer újra is olvastam. Ezért döntöttem úgy, hogy csinálok egy listát a kedvenceimről. Viszont mielőtt nekiálltam volna ennek a bejegyzésnek, pár szabályt le…

Kedvenc könyveim, amiknek van audiobook változata

Előljáróban el kell mondanom, hogy kifejezetten szeretem az Audiobookokat. Mivel általában olyan könyveket olvasok, amik nem jelentek meg magyarul – illetve, ha értek az adott nyelven, szeretem eredeti nyelven olvasni a könyveket -, főleg az Audible alkalmazást használom hangoskönyv hallgatásra. Elvileg itt is lehet magyar nyelvű könyveket találni, de én elsősorban az angol könyveket keresem….

Összehasonlító elemzés, vagy mi…

Nézzünk akkor valami mást. Összehasonlítás két témájában nagyon hasonló könyvről. Ezek pedig az Of Sunlight and Stardust (Napfényből és Csillagporból) Riley Hart és Christina Lee tollából, illetve a Let Your Heart Decide (Hallgass a szívedre – kissé szabad fordításban) Lily G. Blunttól.

Magyar vonatkozások külföldi írók könyveiben

Ezt a bejegyzést az ihlette, hogy több könyves oldalon találkoztam olyan csoprtokkal, amik azzal az általános igazsággal foglalkoznak, hogy “magyarok márpedig mindenhol vannak”. És ezen elgondolkoztam. Hogy ez még az olvasmányaimra is igaz. Mert a magyarok nem egy általam nagyon kedvelt külföldi író regényében felbukkannak. És sok esetben nem csak említés szintjén.

Aleksandr Voinov & Marquesate: Special Forces

Mit is kell tudni előljáróban a Special Forcesről? Talán érdemes azzal kezdeni, hogy egy meglehetősen monumentális három kötetes regényről van szó. (Na jó, négy, mert a Mercenanries annyira hosszú, hogy két felé van vágva.) Maga a történet 1980-ban kezdődik, és 2004-ig tart. Egy brit (skót) – Dan – és egy szoviet katona – Vadim –…

Még egy apróság – Írói nézőpontok

Gondolom, mindenkinek megvannak az egyéni preferenciái, hogy milyen nézőpontból írt könyveket szeret olvasni, és milyeneket nem. De hogy miről is van szó pontosan? És miért fontosak az írói nézőpontok? Hát mert segítenek elhelyezni magunkat a történetben.

Értékelési rendszer

Egyeztessünk akkor pár dologról. Mármint az érékelési logikámról. 👻 Gondolkoztam azon, hogy ezt a bejegyzést talán a Skybound előtt kellene megírnom, de végül is elvetettem ezt az elgondolást. Ennek igen egyszerű oka volt, mégpedig az, hogy a Skybound szinte minden szempontból különleges helyet foglal el kedvenceim között. Messze ezt a könyvet olvastam a legtöbbször (megszámolni…

Aleksandr Voinov: Skybound

A Skybound volt az egyik első mű, amit Aleksandr Voinovtól olvastam, talán rögtön a Soldiers után gyors egymás utánban a többi második világháborús regényével (ezekről a későbbiekben tervezek átfogó blogbejegyzést írni). Az olvasási sorrendet nem tudnám felidézni, de nem is számít, csak az, hogy elmondhatatlan benyomást tett rám ez a novella. Vannak könyvek, amiket nagyon…