Bizalmi kérdések az írás folyamatában, avagy a bétáztatás

Egy ideje már készülök megírni ezt a posztot, de mindig bizonytalan voltam magamban. Főleg azért, mert egy elég fontos kérdést tervezek boncolgatni ezzel a bejegyzéssel. De mivel úgy érzem, mostanra sikerült megfelelő mértékben összeszedni a gondolataimat, mégis belevágok egy olyan témába, aminek nem kellene megosztónak lennie gyakorló és kezdő írói berkekben, mégis az. Ez pedig nem más, mint a bétáztatás.

Mit is jelent bétáztatni vagy bétázni egy szöveget? Hát azt, hogy az előbbi esetben átadjuk egy vagy több béta olvasónak a történetünket, és kikérjük róla a véleményüket. Az utóbbi eset pedig a béta olvasókra vonatkozik, akik elolvassák és visszajelzést adnak az írónak az irományáról, vagyis bétázzák.

Na de, ha ez ilyen egyszerű, akkor miért megosztó? Nemes egyszerűséggel azért, mert vannak, akik szerint elengedhetetlen, mert enélkül nincs fejlődés, és nem lehet megfelelően fejleszteni a szöveget, ha nincs bétázva. Viszont vannak olyanok, akik szerint teljesen felesleges idő- és idegszál-pocsékolás, mert általában csak rosszindulatú és értelmetlen kritizáláson, vagy üres dicséreteken kívül („jó volt”) nem lehet mást kapni. Vannak olyanok, akiknek az a hitvallása, hogy egy béta nem béta, mindenképp legyenek többen, és persze velük szemben ott állnak azok, akik szerint az egy is sok, vagy épp untig elég.

És hogy hol állok én ebben a kérdésben? Azt hiszem középen. Egyetértek azzal, hogy bétaolvasókra szükség van. Viszont mivel abszolút bizalmi kérdésnek tartom, az a véleményem, hogy nem kell egy seregnyi bétát tartani, hanem csak azokat gyűjtsük magunk köré, akik tökéletesen élvezik ezt a bizalmat. Tehát egyrészt biztosnak kell lennünk abban, hogy nem szivárogtatnak ki semmit a készülő történtünkből, másrészt abban is, hogy nem rejtik majd véka alá a véleményüket.

Itt pedig fel kell tennünk a kérdést, hogy mitől lesz jó egy bétaolvasó?

Ahogy fent már említettem, az őszintesége miatt. Az írónak nem arra van szüksége, hogy azt hallja, mennyire jól írt (persze azt azért elismerem, hogy az kifejezetten jól tud esni), hanem arra, hogy felhívják a hibáira a figyelmet, hogy tudja, miben és hol kell fejlődnie. A bétának nem kell irodalmárnak vagy szerkesztőnek lennie – ezekre a feladatokra a kiadóknak úgyis megvannak a saját embereik –, de igenis rendelkezzen objektív szemlélettel, hogy meg tudja mondani egy-egy részre, hogy például unalmas, vagy nem azt a hatást váltja ki az olvasóból, amit az író szeretett volna elérni. Hol kevés vagy túl sok egy-egy adalék a szövegben, vagy hogy hol túlírt, vagy ha nagyon semmilyen, hol kéne még díszíteni rajta. Fontos, hogy észrevegye a különböző logikátlanságokat, hiányosságokat és lyukakat a történetben. És a fent foglalt hibákat egytől egyig merje is megmondani.

De a legfontosabb: a jó béta sosem úgy akarja alakítani a történet, ahogy neki tetszene. Nem magának írat egy sztorit az íróval, hanem jobbítani akarja a szöveget. Ezért azok a béták, akik mondjuk specifikusan egy-egy karakterre/jelenetre koncentrálnak, és figyelmen kívül hagyják a történet egészét, mindenképp gyanúsak. Ahogy az is, ha egy béta beleír a szövegbe. A béta javaslatot tesz, nem szerkeszt – arra ott lesz majd a szerkesztő –, az író pedig eldönti, hogy megfogadja-e a javaslatot.

Az egész folyamatnak pedig a kölcsönösségen kell alapulnia. Vagyis ahogy a bétaolvasó visszajelzést ad a szövegről, az írónak is illik a bétázásról, arról, hogy mit érzett kevésnek a kapott véleményben, mi lehetne több, vagy hogy mit nem tervez megfogadni. És ahogy az írónak nem szabad megsértődnie a visszajelzéseken, úgy a bétaolvasónak sem, ha esetleg nem értenek egyet valamilyen észrevételével. Nekem volt olyan bétám, akitől azért vettem búcsút, mert minden meg nem fogadott tanácsot személye ellen irányuló támadásnak vett, én pedig eluntam a sorozatos, inkább róla, mint a szövegről szóló érveléseket. Mint például:

„De hát én csak jót akarok neked és a könyvednek, és majd megnézheted, milyen lesz, ha nem hallgatsz rám.”

Ha már szóba került az elbúcsúzás, beszéljünk egy kicsit arról is, hogy nálam hány béta látja el ezt a feladatot. Jelenleg összesen egy. Korábban három-négy bétaolvasóval dolgoztam együtt, de mára csak a leghűségesebb, örök-bétám maradt. Azok közt, akik elkoptak mellőlem, akadt olyan, akinek időhiány miatt nem állt módjában tovább foglalkoznia a történeteimmel, de olyan is, aki egy idő után mindenre csak annyit válaszolt, hogy szerinte jó úgy, vagy a fent említett, miért-nem-hallgatsz-rám példa.

A tanulság, amire főleg saját tapasztalataim alapján jutottam, pedig annyi, hogy jó bétát találni piszok nehéz. Olyat, akivel akár éveken át minden témában, minden körülmények között együtt lehet dolgozni, pedig még nehezebb. De megéri. Mert a jó béta nemcsak a kész szövegben segít, hanem a brainstormingban is tud. Én például sokkal lassabban haladtam volna rengeteg irományommal, ha nincs a bétám, akivel dobálhatjuk egymásnak az ötleteket. Vagyis az ötleteket főleg én dobáltam, ő meg azt, hogy ezek mennyire megvalósíthatóak a történet ismeretében. De olyanra is volt már példa, hogy elakadtam a történetben, és akkor ő sorozott meg megoldási javaslatokkal, amik közt ott volt az, ami tovább tudta vinni szereplőimet.

És hogyan találhatunk jó bétaolvasókat? Ha szerencsénk van, az ismerőseink közt is akadhat olyan, aki el tudja látni a feladatot. De az ismerősök azért kockázatosak, mert hajlamosak túlságosan vigyázni a lelkünkre, ami a tanács hasznosságának rovására megy. Amit én javasolnék, azok a molyos bétás zónák (pl. Légy a Bétám!), vagy a Facebookos béta csoportok (pl. Világ bétái egyesüljetek). Mindegyikben érdemes először rövidebb írásokkal próbálkozni, hogy leteszteljük, egyáltalán tetszik-e a béta stílusa/modora, hiszen a hosszú távú együttműködéshez elengedhetetlen a gördülékeny kommunikáció, aminek pedig ez is a része.

Ez lenne hát az én – főleg saját tapasztalatokon és néhány írótársi elbeszélésen alapuló – véleményem erről a témáról. Remélem, fel tudtam lebbenteni egy kicsit a leplet a titokzatos bétaolvasókról. Abban is bízom, hogy aki bizonytalan volt még magában azt illetően, hogy keressen-e bétá(ka)t az írásai jobbítására, az elhatározásra tudott jutni ezt a kérdést illetően.

Jegyzet

• Borítókép forrása: unsplash.com (Though Catalog)