– Látta valaki Cookot? – zendült Peter hangja az asztalok között, és azt a hangerőt minden nehézség nélkül hallani lehetett a konyhában, de talán még a raktárban is.

Pár perc – vagyis nagyjából egy fél óra – választotta már csak el őket a nyitástól, és az öreg szakács még nem volt sehol. Ez pedig azért is probléma, mert minden évben december elsején kezdődött az Északi Csillagban az igazi karácsonyi hangulat és ünnepekre készülés. A hónap első napjától az utolsóig minden napra speciális reggeli, ebéd és vacsoramenüt álmodtak meg, amit az étterem által meghatározott és szigorúan fenntartott minőség miatt minden évben hatalmas érdeklődés kísért. Alig lehetett asztalt szerezni, aki nem foglalt, nem igazán számíthatott arra, hogy bejuthat és próbát tehet a téli menüvel.

És a nyitásig hátralévő fél óra ellenére is az ajtón kívül már láthatták sorakozni az első roham résztvevőit. Éppen ezért minden emberre szükségük volt, akit csak beírtak jelenlétre a korábbi beosztás egyeztetések során. Persze Cook késlekedése nem jelentette azt, hogy nélküle nem boldogult volna a többi szakács. Mindenki tudta a dolgát, régen megkapták a menüket, és a korábbi napokban mindent előkészítettek, ami csak előkészíthető volt, hogy reggelre csak a friss alapanyagok feldolgozása maradjon.

A létszámot már hetekkel korábban megtervezték, méghozzá úgy, hogy bármivel meg tudjanak birkózni. Minden évben vettek fel decemberre pincéreket, konyhai konyhai kisegítőket. Szakácsokat csak azért nem, mert nem akarták ezt a fontos időszakot újoncokkal kockáztatni. Illetve, mivel az étterem elég magasra tette a lécet az elvárásait illetően, nem is engedtek akárkit csatlakozni a csapathoz.

Szóval minden készen állt ahhoz, hogy a terveknek megfelelően levezénylésre kerüljön, Cook késése csak annyiból jelentett bosszúságot, hogy a király hiányzott az emberi éléről, és éppen ezért hallgathatják majd a morgását, hogy elindult a nélküle a december. Hiába tudta mindenki, mennyire hadilábon áll ezzel a hónappal, és bár az összes munkanapot végigkísérte a morgása, és keserűsége, ezt leszámítva semmi panasz nem akadt soha a munkájára.

– Cook még mindig nincs sehol? – dugta ki fejét a konyhaajtón az egyik szakács.

Maya megérezhette, hogy Peter robbanáspont közelébe ért, ezért belekarolt, és a kérdezőnek nemet intve a fejével elrángatta főnökét a veszélyzónából azzal a kijelentéssel:

– Gyere, mutatnom kell valamit az asztalok között. Meg kéne nézni a negyvenhatost.

Peter elsápadt. Már csak az hiányzik, hogy az étterem leghíresebb asztalával is valami gond legyen. Persze, mint kiderült, ez az egész csak figyelemelterelésül szolgált, a vendégtérben már minden tökéletes volt, és a létszám teljes. A karácsonyi dekorációk már Halloween után kikerültek – az Éjszaki csillag mégsem maradhatott el a versenytársaktól –, az utóbbi napokban már csak tökéletesítették, és csinosítgatták. A hatalmas tér közepén óriási, plafonig érő, díszek alatt roskadozó ezüstfenyő magasodott. Peter erre nézett fel kétségbeesésében. Ezt a karácsonyfát vették körül az asztalok, így bárhova ültették is az érkező vendégeket, mindenkinek jutott egy darab ünnep.

És akkor még nem beszéltünk az étterem büszkeségéről, a negyvenhatos asztalról – igen, arról, amit Maya az imént csaliként használt. Idén is, mint az étterem fennállása óta mindig, külön tematika szerint díszítették fel az Északi Csillag leghíresebb részét, éppen ezért ez az év sem lehetett kivétel ez alól. Peter más körülmények között kifejezetten büszke lett volna a Jégkirálynő palotája ihlette dekorációra, de akkor épp idegbajt készült kapni a késlekedő főszakács, és a többiek kérdezősködése miatt. Mintha ő az őrzője lenne Cooknak… Bár, talán éppen azét, mert ő jött ki vele a legjobban az étterem összes dolgozója közül. Abban mindenki maradéktalanul egyet értett, hogy a szakács mintha csak örökbe fogadta volna. Peter általában szembe ment ezzel a véleménnyel, mert akármit állítottak is róla a kollégái, nem érezte azt, hogy annyival többet tudna az öregről, mint többiek.

Ahogy Maya körbe rángatta az asztalok között, és ezzel jó eséllyel teljesen szándékosan kitépte a gondolatai közül is, a férfi észrevette, hogy nem elég, hogy még nem pakolták be az ajándékokat a fa alá, de pár asztalra még a karácsonyi díszek sem kerültek ki. Ezek persze még mindig elenyésző horderejű problémának tűnt a nyugtalanság mellett, hogy pont az az ember nem volt sehol, aki megalkotta a havi menüt.

– Hé, figyeltek ti a dekorációra egyáltalán? Hol vannak az asztaldíszek és az ajándékok a fa alól? – igyekezett türelmetlenül magára vonni kollégái figyelmét, pillanatnyi megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy végre másra koncentrálhatott mint Cook. Majd átjárta a pánik, hogy még ez sincs kész. Általában imádta a munkáját, odavolt azért, hogy az étterem vezetője lehet, de nem az ilyen napokon, amikor már azelőtt borítékolni lehetett, hogy kipurcannak a műszak végére, hogy még az el sem kezdődött.

– Szerintem mindenki látta, hogy hibádzik pár dolog, csak még senkinek sem volt rá érkezése – fordította a személyzeti ajtó felé Maya, ahonnan éppen akkor Joseph lépett ki karjaiban azt a halom asztaldíszt egyensúlyozva, amik még innen-onnan hiányoztak.

– Mikorra jön az iskolás csoport? – pakolta le ezeket a legközelebbi üres asztalra, hogy onnan szétszortírozhassa oda, ahova még kellettek. Közben Peter figyelmét az sem kerülte el, hogy barátját még pár pincér követte az imént ajtón át, akik vagy egy tucatnyi becsomagolt dobozt cipeltek fejenként. Az ajándékok a fa alá.

Az Északi Csillag minden évben több alkalommal vendégül látott különböző gyermekotthonokból vagy hátrányos helyzetű gyerekekre specializálódott iskolákból osztályokat. Ezekre az alkalmakra az intézmények nevezhették őket, amik közül sorsolással választottak győzteseket. És mivel nehéz sorsú gyerekekről volt szó, a vendégek adományaiból minden alkalommal csodálatos ajándékokkal is készültek nekik.

– Ne is mond… – túrt piszkosszőke hajába Peter. – Tanítás után jönnek háromra, szóval addig legalább van időnk. Tartjátok itt a frontot? Én addig ránézek a szakácsokra és megpróbálom elérni Cook-ot. Megint…

Azzal otthagyta Mayát és Josephet a többi pincér társaságában sürgölődni, ő pedig sietősen a konyhába indult. Belépve szerencsére az a megnyugtató látvány fogadta, hogy a szakácsok és segédeik szorgosan igyekeztek előkészíteni mindent, amit csak elő lehetett. Az egyikük épp a menüt tanulmányozta, hogy ideiglenesen vezényelni tudjon Cook helyett, amíg megérkezik.

Peter még pont elkapta egy másik bent ténykedő morgolódását arról, hogy nem is érti, az öreg szakács hogy lehet olyan híresen a karácsony ellen. Voltak még páran köztük, akik ki nem állhatták a felhajtást az ünnep körül, de azt senki nem vonta volna kétségbe, hogy Cook nyerné a versenyt, ha indítanának egy ilyet.

– Ha valaki, hát ő igazi Scrooge a csapatban – jegyzete meg epésen. Azt pedig szóvá sem kellett tennie, hogy az öreg modora és az emberekhez viszonyulása jobb napokon is hagyott nem kevés kívánni valót maga után, de a karácsonyi időszakban minta maximális hőfokon égett volna ez a gyűlölet. Csak azért nem lett még probléma ebből egyetlen évben sem, mert az öreg minden igyekezete ellenére is a gyerekcsoportok miden alkalommal megolvasztották az ő megkeményedett lelkét is.

– Nem úgy gondoltam… – makogta a szakács, amire Peter csak fejét rázta, miszerint őt ugyan nem zavarja, mert maga is egyetért.

– Gondolom, ti sem tudtok semmit Cookról – kérdezte inkább a konyhában tartózkodókat egy sóhajtás kíséretében.

– Nekünk nem szólt, hogy késik – rázta meg a fejét az, aki imént a menüt és a recepteket bújta.

– Rendben, köszönöm – indult az ajtó felé, hogy az irodába elvonulva nyugodtan felhívhassa.

– Nyugi, biztos előkerül – bíztatta egy másik. – Elég nagy hó esett az éjjel, lehet, hogy csak késik. Te is tudod, hogy busszal jár.

Ebben viszont volt valami. Az időjárás meglehetősen váratlanul fordult meglepően zordra. Pár napja már mínusz fokok uralkodtak a városban is, de előző este sűrű hófelhők fedték el az eget, majd sötétedés után megérkezett a szakadó hó is. Igaz, valamikor hajnalban elállt, de Peternek és Paulnak is éppen elég kellemetlenséget okozott kijutni a lakásukból és bevergődni munkába. Paul még szentségelt is, hogy semmi kedve azzal kezdeni a napot, hogy még azt a töménytelen mennyiségű havat is el kelljen lapátolnia a Mindenízű elől.

Peter tartott tőle, hogy rá is éppen ez a sors vár, hiszen étteremvezetőként ő szokott az első lenni. De aznap kellemes meglepetés várta, hiszen Maya és Joseph megelőzték. Mire ő megérkezett a bejárat elé, két barátja már szinte teljesen ellapátolta a felhalmozódott havat. Emiatt meg is gondolta magát, és nem is a zsúfolt irodába ment be, hanem az udvarra, ahol valamennyire a természetben és a fehérre festett város egy szeletében is tudott gyönyörködni.

Miután kényelmesen nekitámaszkodott az épület falának – akkor az sem zavarta, hogy csak pulóverben azért eléggé hideg van –, előhúzta a telefonját, és tárcsázta Cookot. Szerencsére nem kellett sokat csöngetnie, hogy a túloldalon hamarosan kattanjon a vonal és fogadják a hívását.

Jegyzet:

A borítókép forrása: unsplash.com