Peternek ebben a hatalmas decemberi pörgésben ritkán jutott ideje arra, hogy zárás előtt még be tudjon ülni a Mindenízűbe egy kis kikapcsolódásra. Paul általában megvárta, sőt zárás előtt még egy koffeinmentes kávét is készített neki, de ez mégsem ugyanaz, mint a barátaival összefutni egy kis diskurzusra, és osztozni az adott napi élménybeszámolóban.

De aznap Joseph és Maya szinte kilökdösték az ajtón, hiszen még az eljegyzésük és esküvőjük évfordulóját sem tudták megünnepelni. Igen, mivel szentimentális alkatok voltak, ugyanarra a napra szervezték a házasságkötést is. A csodás este, amit Paul szervezett neki pár napja, párja állítása szerint „csak” egy randi volt, hiszen Peter az évforduló napján nem tudott elszabadulni. Azt pedig természetesen megtartotta magának, hogyan ért véget az a csodás és varázslatos alkalom. Ahogy azt is, hogy annyira jó volt az az este, hogy még Cookra sem tudott haragudni azért, mert aznap még őt is pesztrálniuk kellett. Ami aztán tényleg minden volt csak pihentető nem.

Maya és Joseph viszont állítólag nem bírták tovább nézni, hogy olyan fáradtnak tűnik, mintha a lábáról is le akarna esni, éppen ezért elvárták tőle, hogy a férjével kettesben romantikázással töltse az estét. Ő pedig ezzel az erőteljes fellépéssel találkozva, nem mert ellent megmondani nekik.

A szakács egyébként azóta nem hozta fel azt az estét, sőt még kerülte is témát, és azzal együtt természetesen Petert is. Ő persze magától is sejtette, hogy a mogorva öreg nem akar életének arról a szégyenteljes időszakáról beszélni. Ezt Peter is értette, és eszébe sem jutott kérdésekkel traktálni. Az eltelt napokban azon is sokat gondolkozott, hogy vajon elítéli-e ezért, vagy neheztel-e rá. Ha onnan nézte, hogy Jase-t, Dylant, Robertet – vagy éppen saját magát a éppen a szüleitől és testvéreitől – milyen attrocitások érték a környezetükben a legközelebbiektől, arra kellett jutnia, hogy igenis, haragudnia kellene, hiszen Cook is hozzájárult ahhoz, hogy valaki nyomorultul érezze magát, pedig ugyanazzal az erőbefektetéssel tehetett volna mások boldogságáért.

De minden egyes alkalommal arra jutott, hogy bár Cook elutasító, folyton morgó személyisége miatt tett első benyomás elrettentő lehet, azoknak, akik nem ismerik, mégis érdemes a gorombaság mögé nézi. Ha vették a fáradtságot, hogy emögé a páncélja mögé lássanak, tudhatták, hogy kevés olyan odaadó barátot találhatnak, mint az öreg szakács. Mintha élete minden napján vezekelni akart volna a tetteiért. Legalábbis Peter a korábban szerzett ismeretek tükrében más így értelmezte a viselkedését.

Mindemellett azzal is tisztában volt, hogy talán épp a régi énjét büntette, hogy ezzel az állandóan ellenséges viselkedéssel igyekezett távol tartani mindenki olyat magától, akiket nem akart megbántani. Az, hogy ez mennyire kontraproduktív, lehetett volna vitatkozni, de valahogy mindenki jobban szerette Cookot annál, minthogy erre rámutasson.

Ilyeneken merengve tartott a Mindenízű felé a sötétségben, és az esti hideg levegőben félig visszafagyott latyakban. Közben persze arra is igyekezett ügyelni, nehogy elcsússzon a lassan tökéletes korcsolyapályává alakuló járdán. Az hiányzott volna csak az ünnepekre, hogy még a bokáját is sikerüljön kitörnie… Napközben olyan tíz fokig felment a hőmérséklet, ami azt eredményezte, hogy azalatt a pár nappali óra alatt nagymértékben olvadni kezdett a hó. Szerencsére aznap a vastagabb cipőjét vette fel, így épp nem ázott be, mire elérte a kávézót.

Nagyjából egy órával érkezett zárás előtt. Talán éppen ennek köszönhetően nem volt akkora tömeg odabent, mint mondjuk délután, vagy koraeste szokott lenni. Ennek ellenére Jase-t odabent találta, épp akkor kapta meg a kávéját. Látszólag nem tervezett leülni, de amikor meglátta Petert, meggondolta magát és mosolyogva lépett oda hozzá.

– Csak nem befagyott a pokol, hogy most el tudtál szabadulni az étteremből? – köszöntötte.

– Á, csak a túlbuzgó kollégáim hazaküldtek, mert szerintük szarul festek – idézte Mayát és Joseph-et vigyorogva. – Te meg estére mész a kórházba?

– Igen, de kicsit még korábban vagyok. Ha gondolod, le tudunk ülni dumálni egy negyed órára.

– Jó lenne – mosolyogott rá Peter. – Huppanj le valahova, én is szerzek egy kávét aztán jövök.

Miután megkapta az italát, odaült Jase-hez. Gyorsan, pár perc alatt megosztották egymással az eltelt napok legfontosabb eseményeit. Peter így tudta meg például azt is, hogy Erik most meghatározatlan ideig náluk lesz, és addig, amíg ő dolgozik, Floyddal lopják a napot. A fiatalabb fiúról hallva a szőke férfinak az is eszébe ötlött, hogyan találta meg a bátyját. Ez pedig neki is adott egy ötletet. De ehhez meg kellett osztania barátjával az öreg szakács titkát. Gyors mérlegelés után arra jutott, hogy megéri a kockázatot.

– Tudod, arra jutottam – kezdett bele a konklúziójába Peter –, hogy szeretnék segíteni Cooknak. Mármint valahogy úgy megkeresni a lányát, mint ahogy Erik megtalált téged.

– Hát nem is tudom – merevedtek meg a vonások Jase arcán. – A saját példámból azt tudom mondani, hogy van egy elég nagy esélye annak, hogy nem lesz szívélyes a fogadtatás. Ha John nem beszél a fejemmel, sosem álltam volna szóba Erikkel.

– Igen, ezzel én is tisztában vagyok. – Peter eltántoríthatatlannak érezte magát. – De most, hogy tökéletesen értem, Cook miért ekkora Grincs karácsonykor, nagyjából a kötelességemnek érzem, hogy segítsek. Az én családom például nem utálja a képünket nyíltan, de azért mindenki könnyedén kitalálhatja, hogy mit gondolnak valójában, és mi bújik meg a mosolyuk mögött. Ők egyáltalán nem igyekeznek. Szerintem azzal sincsenek tisztában, hogy rossz, amit csinálnak…

Jase ezen a ponton inkább megtartotta magának, hogy de, jó eséllyel igenis tisztában vannak vele, csak aggodalomnak és véleménynyilvánításnak még mindig kényelmesebb és biztonságosabb álcázni, mint annak, ami valójában volt: színtiszta rosszindulatnak. Inkább csak figyelmesen hallgatta barátját, ahogy tovább beszélt:

– De Cook… ő tökéletesen tisztában van azzal, hogy mekkora hibákat követett el. És a mai napig szenved tőle, és igyekszik törleszteni, mindenkinek. Csak épp annak nem tud, akinek ezzel tartozik.

– Azt ugye tudod, hogy a megbánás, és az, hogy most igyekszik jobb ember lenni, nem teszi semmissé a tetteit? – kérdezte Jase csendesen. – Illetve nem kényszeríthet ki megbocsátást sem a lányából, ha nem akar magától megbocsátani neki. Én képtelen vagyok megbocsátani a szüleimnek, és nem is törekszem erre. Nem érdekelnek olyan maszlagok sem, hogy a megbocsátás nekem tenne jót. Ez mind hülyeség. Nekem az tesz jót, hogy nincs közöm hozzájuk. Nem gyűlölöm őket, nem is haragszom rájuk a napjaim nagyrészében. Leginkább azt hiszem, nincsenek érzéseim velük kapcsolatban. És éppen azért, mert semmi hatással nincsenek az életemre, bocsánattal sem tartozom nekik. Nem mintha szükségét éreznék – nevetett fel a végül.

– Persze, tökéletesen értelek – bólintott Peter. – Én is értem, hogy könnyen elutasításba futhatok. Ennek ellenére meg kell próbálnom. Cook megérdemel ennyit.

– Ezt el tudom hinni, én is kedvelem az öreget. Meg téged is, szóval már csak emiatt is beszélek Erikkel. Megadom neki a számod, és akkor majd meg tudjátok beszélni, hogyan találjátok meg Cook lányát. Jó lesz ez így neked?

– Tökéletes! – Derült fel Peter arca. – Éppen ennyit szerettem volna én is kérni.

– Rendben, akkor ez megbeszéltük. De arra azért készülj fel, hogy az is benne van a pakliban, hogy nem jár sikerrel. Ahogy az is, hogy nem fogják jól fogadni a ténykedésedet. Sem a lány, akinek berobbantasz majd valamit a mára bár biztosan felépített életébe, sem Cook, akinek minden segítő szándékod ellenére is sóval dörzsölöd majd be a még mindig nyílt sebeit.

– Igen, ezekkel is tisztában vagyok. Igyekszem majd kitalálni valamit, amivel enyhíthetek ezeken a sokkokon.

– Viszont nekem mennem kell, nem késhetek el a műszakomból – állt fel az asztal mellől Jase, levette a kabátját a közeli fogasról, és miközben belebújt még visszafordult barátjához. – Megpróbálok valamelyik szünetemben írni neki. Ha lesz időm, és nem felejtem el.

– Szerintem ráérsz holnap is elmondani neki, amikor aludtál egy kicsit, és már nem érzed úgy magad, mintha átment volna rajtad egy úthenger. Egyébként sem gondolom, hogy Erik annyira gyorsan megtalálja majd a titokzatos lányt, szóval nem élet-halál kérdés.

Furcsa fény villant Jase szemében, amit Peter nem is tudott azonnal értelmezni.

– Én sem gondoltam, de azért halogatni sem akarom – búcsúzott sejtelmesen.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Hanna Balan)