Kyle aznap rettenetesen későn végzett az állatorvosi egyetemen. Pót zárthelyiket és félévzáró dolgozatokat íratott egész nap, és miután ezek megvoltak, minél többet igyekezett kijavítani belőlük. Olyannyira belemerült ebbe, hogy teljesen el is felejtkezett az időről. Ha az egyik biztonsági őr nem néz be az irodájába, és nem figyelmezteti, még az épületet is rázárták volna. Este kilenckor lépett ki az egyetem kapuján. Már elindult volna haza, amikor erőtlen, mégis keserves miákolás ütötte meg a fülét.

Körülnézett a sötét utcán, a lámpák sárga fényében nem látott a legjobban. Ennek ellenére próbálta azonosítani a hang forrását, és megtalálni azt a keservesen nyávogó szőrcsomót. Próbálta követni az egyre elhalóbb hangot, de nem bizonyult könnyű feladatnak az utca alapzajában. Aztán pár perc keresgélés után csak észrevette a mocorgást az egyik félszuterén terem ablakában, ami akkor épp bukóra nyitva volt – valószínűleg az egyik tanár felejtette úgy –, egy pár hetesnek tűnő kiscica vergődött a fém keretbe szorulva.

Úgy tippelte, hogy talán a kinti hideg elől akart bejutni a szűkös nyíláson. A popsija viszont elakadt az ék alakban, és akárhogy kapálózott is, aprócska lábaival lábaival csak nem sikerült fogást találnia, hogy átpréselhesse magát. Farka is csapdosott nyeszlett teste mellett, mintha keresné az egyensúlyát, de hiába igyekezett, csak nem érte el a kívánt hatást.

Kyle odalépett, és óvatosan kiemelte azt a fakó utcai fényben világos szürkének tűnő macskakölyköt. Az állatot meglepte, hogy hirtelen megszabadult szorongatott helyzetéből, de meg is ijedt, és apró karmait Kyle ujjainak és tenyerének bőrébe mélyesztette. A férfi fel is szisszent, akármennyire is volt apró ez a cica, a karmai éppen olyan veszélyesek voltak, mint Magické. A szőrkupac továbbra is felháborodva nyávogott a kezében. Kyle nem engedte el, hanem az egyetem állatkórháza felé indult. Már döntésre jutott a hangoskodó szőrcsomóval kapcsolatban.

A kórházban megvizsgáltatta, és szerencsére az derült ki, hogy a bébi-szörny makk egészséges, és a bundája nem szürke, csak rettenetesen koszos. A gyors fürdetés után kiderült, hogy olyan világosbarna bundába született, hogy szinte már fakó sárgába hajlott. Miután megszárították, és minden oltást, féreghajtót megkapott, Kyle törölközőbe csavarta, és a mellkasához szorítva végre elindult vele haza.

Azt nem tudta, Magick hogy reagál majd rá, de bízott benne, hogy a kezdeti sértődöttség után jól. Sejtette azt is, hogy Robert tűkön ül, mert sosem szokott ilyen későn jönni. És aznap Kyle telefonálni is elfelejtett. Mentségére legyen mondva, hogy teljesen kiment a fejéből, amikor rálelt az ablakba szorult cicára. De legalább Robert felől nem voltak kétségei, őt biztosan elvarázsolja majd ez a kupac cukiság, mint ahogy úgy általában bármilyen cica a bűvkörébe tudta vonni macskabolond férjét.

Amíg hazáig buszozott, már nevet is adott a sárgás-barna szőrű cicának. Aranyfürtnek nevezte el. Szinte önkéntelenül simogatta azt a puha bundával fedett fejét, miközben a cica hangos dorombolás közepette elaludt a kezében. A legtöbb utas mosolyogva figyelte, a gyerekek még oda is jöttek hozzá, hogy ők is megsimogathassák. Szerencsére a bébi szörny egyikre sem riadt fel, ennek ellenére Kyle kifejezetten örült, hogy végre leszállat a buszról, és megszabadulhat az emberek társaságától.

A házuk elé érve kinyitotta a kaput, és mire a bejárattól még el sem ért a lakásajtóig, de már a függőfolyosó távolabbi végéről is látta, hogy Robert már a küszöbön áll, a nyugtalanság szinte a pórusaiból is vibrál. Két karjában Magicket szorongotta, és ahogy az ő izmai feszességén, a hófehér kandúrról is kiválóan leolvasható az idegesség. Nem tetszett neki, hogy felkapták, és nem mehet szabadon vándorútra a lakásokat összekötő folyosón.

– Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezte Robert azonnal, amint Kyle hallótávolságon belül ért.

– Mondtam, hogy ma később jövök, mert dolgozatokat kell javítanom – emlékeztette az érkező, majd párja elé tartotta a törölköző kupacot, amiből éppen akkor dugta ki a fejét a sárgás-barnás cica. – Meg ő is keresztülhúzta a terveimet. Hadd mutassam be neked Aranyfürtöt.

Eddigre már belépett a lakásba, és amint Robert is abbahagyta a küszöbön toporgást, és követte párját, csak annyira állt meg, hogy becsukja maguk mögött a lakásajtót. Kyle vigyorogva konstatálta, hogy a másik minden figyelmét megragadta a kiscica. Le is tette Magicket, aki azonnal értetlenül és felháborodott hangos nyávogás kíséretében kezdett tekeregni a lába körül. Így kérte ki magának, hogy elfordult róla kedvenc emberének a figyelme. Amíg Robert Aranyfürttel ismerkedett Kyle elmesélte a késés okát is, vagyis azt, ahogy rábukkant, és elvitte a szükséges vizsgálatokra.

– Mindezek után nem akartam otthagyni az egyik állatklinikai ketrecben – ért mondandója végére –, és abban bíztam, hogy téged nem fog zavarni, ha megtartjuk.

Magick orrát ekkor csaphatta meg az új jövevény szaga, és felismerte, hogy a kölyökmacska képében bizony riválisa érkezett a családba, így pedig még elviselhetetlenebb óbégatásba kezdett. Olyan keserves nyávogásba fogott, amit kifejezetten ritkán hallatott csak, leginkább akkor adott ilyen fájdalmas hangokat, amikor valami komoly baja volt, és nem tudta másképp jelezni.

– Természetesen megtartjuk – jelentette ki fülig érő vigyorral, teljesen megbabonázva az új jövevénytől. – Te tényleg azt hitted, hogy ez kérdés?

– Bíztam benne, hogy nem – mosolygott rá elégedetten Kyle is –, és örömmel látom, hogy nem tévedtem, és téged is elvarázsolt. Viszont, ha nem nagy gond, akkor mi lenne, ha ezt te kommunikálnád Magick felé.

Robert ezen kedélyesen felnevetett. Lenézett a még mindig lába körül tekergő és változatlanul fájdalmasan nyávogó macskára. Visszaadta a törölközőbe csomagolt kiscicát Kyle-nak, lehajolt, hogy felvegye Magicket. A fehér kandúr nemtetszése jeléül ráfújt, de ezen kívül semmilyen más ellenséges gesztust nem tanúsított. Nem engedte ki a karmait, nem próbált elmenekülni sem az embere keze elől. Amikor Robert felemelte, és a mellkasához szorította, azonnal a nyakába fúrta busa fejét, és hangos dorombolásba fogott, amitől az egész teste rezegni kezdett.

– Jól van értem – fúrta ujjait tömött, fehér bundájába. – Ne aggódj, senki sem fog letaszítani a trónodról. Mindig te maradsz a lakás ura.

Közben a nappali felé indult. Kyle lerúgta a cipőjét és követte. Kabátját addig nem tudta letenni, amíg Aranyfürtöt szorongatta, de úgy volt vele, hogy talán első lépésnek a nappali lesz a legjobb hely, ahol a két cicát bemutathatják egymásnak. Utolérve Robertet azt látta, hogy letette a padlószőnyegre Magickot, és hogy egyhelyben tartsa, rendületlenül simogatta. Kyle is követte a példáját, a szőnyegre engedte a törölköző kupacot a kandúrral szemben, és kihámozta belőle Aranyfürtöt.

A kiscica billegve, dülöngélve, kifejezetten ügyetlenül mászott ki az ő apró testéhez mérten kifejezetten nagy redők közül. Azonnal észrevette Magicket, és felismerte benne a hasonszőrűt. Rögtön felé indult, míg a másik macska láthatóan úgy lefagyott a látványától, mintha csak egy felé száguldó teherautó reflektoraiba nézne.

– Nyugi, Magick – nyugtatta Robert –, nem bánt téged, csak ő is ismerkedik.

Aranyfürt ekkora érte el a nála jóval nagyobb macskát. Hozzádörgölőzött, amire a másik állat úgy ugrott meg, mintha legalább is megharapta volna. Elugrott mellőle, és bemenekült a kanapé legtávolabbi pontja alá. Oda, ahova csak akkor bújt, amikor tudta, állatorvoshoz készülnek vele. Onnantól pedig hiába próbálták elő könyörögni, nem mozdult, nem reagált semmivel. Amikor benéztek a bútor alá, semmit sem láttak belőle szeme villogó csillogásán kívül.

– Hát azt hiszem nem lesz egyszerű összeszoktatni a picivel – konstatálta egy sóhaj kíséretében Robert.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Kevin Turcios)