Ez a december a meglepetések hónapja volt. És már nem az elsőé. Peter egyik döbbenetből a másikba esett. Kezdődött mindez Cook részegen tett vallomásával, majd folytatódott Erik segítségével és a találkozóval Mariannával. Amikor eljött e kerítés mellől, nem gondolta volna, hogy a nő hamarosan felhívja, úgy általában bármikor… nem pedig ilyen gyorsan. Hiszen alig két nap telt el a nem feltétlenül sikeres találkozójuk óta.

– Az az igazság, hogy átbeszéltük a feleségemmel – vallotta be neki bizonytalanul Marianna –, a srácoknak is jobb talán, ha megismerik a másik nagypapát is. A kislányunk már most tűkön ül, a fiunk meg még bizonytalan kicsit. Akárhogy is, de egy találkozó szerintem még egy későbbi esemény lesz. Először én szeretnék vele beszélni. Látnom kell a saját szememmel, hogy tényleg olyanná változott, amilyennek állítottad.

– Persze, ez csak természetes – felelte mosolyogva Peter. – A helyedben én is így állnék hozzá. Fontos az óvatosság.

– Örülök, hogy megérted. – Kihallotta a nő hangjából a megkönnyebbülést.

– Ez csak természetes. Láttam már hasonló helyzetet – vallotta meg őszintén Peter. – Az egyik barátomat tavaly kereste meg az öccse, és először őt is szíven ütötte a felbukkanása, és ő is bizalmatlanul állt a kölyökhöz. Nem mondom, hogy a ti történetetek teljesen egyforma, de a párhuzamokat nehéz nem észrevenni.

Miután Peter elmesélt annyit, amennyit Jase-ről és Erikről abban a helyzetben helyesnek gondolt, elhallgatott, hiszen ennek a beszélgetésnek nem az ő tapasztalatairól kellene szólnia, hanem arról, hogy Marianna milyen lépéseket hajlandó megtenni az apja irányába. Mindenesetre remélte, hogy elég bátorításul szolgál számára az a pár apróság, amit elmondott neki.

– Igazából azon gondolkoztam, hogy szeretnék találkozni vele – bökte ki végül bátortalanul a nő. – Egyelőre csak én, a feleségemet és a gyerekeinket akkor mutatnám be neki, ha biztos vagyok benne, igaz az, amit állítasz. Tudom, rettenetesen hangozhat, hogy ennyire bizalmatlan vagyok, de… hidd el, a tapasztalataim…

– Sosem vonnám kétségbe a tapasztalataidat – jelentette ki elszántan Peter. – Ha te arra jutottál, hogy inkább megszakítod vele a kapcsolatot, akkor súlyosaknak kellett lenniük.

– Igazság szerint sosem gondoltam, hogy ilyen sok év lesz belőle – sóhajtotta nagy nehezen a telefonba, és a férfi nem volt biztos benne, hogy nem könnyeket hall remegni a hangjában. – Egyszerűen csak mindig halogattam, hogy visszamenjek… aztán minél több idő telt el, annál nehezebb lett volna hazamenni… Meg az igazság az, hogy féltem is, mi van akkor, ha semmi sem változott. De most szeretnék a saját szememmel meggyőződni erről a változásról. Meg tudnád beszélni vele, hogy találkozzon velem holnap délután?

Peter grimaszolt a telefon a túl végén. Másnap Cook zárásig be volt írva a konyhára. De ha esetleg meg tudja győzni őt is, meg egy másik szakácsot is, hogy cseréljenek, akkor meg tudnák oldani a beosztást és a találkozót is. Gondolataiból az rántotta ki, hogy Marianna közben tovább beszélt.

– És ha nem probléma… szeretném, ha te is ott lennél. – Egy pillanatra zavartam elhallgatott, majd bátortalanul fojtatta. – Mármint remélem, nem baj ha tegeződünk…

– Nem, dehogy. Szerintem mindenképp könnyebb lesz így – igyekezett megnyugtatni Peter.

– Szóval, akkor ha nem gond, megírom neked, hogy mikor és hol lenne jó nekem, és ha az nektek is megoldható, megbeszéled vele a találkozót? És el is kíséred majd?

– Persze. Természetesen. Mindkettőre – Peter érezte, hogy fülig szalad a szája. És akkor azt sem hagyta, hogy a rettegés szétterjedjen a gerince mentén amiatt, hogy még el kell magyaráznia egy kifejezetten nehéz természetű Cooknak, hogy mennyire beleavatkozott az életébe.

Ennek ellenére megígérte Mariannának, hogy megtesz minden tőle telhetőt, majd elköszöntek egymástól. Pete pedig igyekezett úgy visszatérni az étteremi feladataihoz, mintha mi sem történt volna. Addig nem akarta felkeresni a szakácsot, amíg nem érkezik meg a pontos hely és idő a lányától. Amire egyébként ismét hamarabb sor került, mint amire eredetileg számított. Egészen pontosan talán egy negyed órát kellett várnia. Miután elolvasta, hogy Marianna éppen az Északi Csillagban szeretne találkozni másnap – állítólag mindig ki akarta próbálni, de eddig még nem jutott el odáig –, kihívta Cookot az szűkös utcára, ahova az étterem hátsó kijárata nyílt, és röviden elmondta neki az eltelt napok történéseit, és átadta Marianna kérését is.

Az öreg pedig egyáltalán nem úgy reagált, ahogy azt elvárta volna bárki mástól. Őszintén szólva azt hitte, hogy örülni fog, vagy legalább közönnyel fogadja. De azt nem gondolta volna, hogy ennyire elvörösödik az arca a dühtől. Le sem tagadhatta, mennyire felháborodott Peter beavatkozásán.

– Hogy jössz te ehhez? – kérdezte indulatoktól remegő hangon. Nem kiabált, de Peter fejében az is megfordult, hogy nem bánná, ha nem fogná vissza a hangját. Azt egyszerűbben elviselné, mint ezt a csendes forrongást. – Hogy képzeled, hogy te majd odamész, és beleavatkozol más emberek életébe?!

– Nem akartam beleavatkozni semmibe – mentegette magát Peter, és leplezni sem merte mennyire gyenge lábakon áll a védekezése. – Én csak… őszintén csak segíteni akartam… Mert úgy látom, hogy már nem az az ember vagy, aki annyi évvel ezelőtt voltál… és azok után, hogy megtudtam, mi történt köztetek, egyszerűen nem hagyhattam, hogy addig büntesd magad, amíg már túl késő nem lesz.

– És ezt miért a te jogod megítélni? Ki vagy te, hogy ilyen döntéseket meghozz mások helyett? – tajtékzott Cook továbbra is abban a lefojtott, robbanás közeli állapotban.

– Elismerem, hogy túl messzire mentem, és nem kellett volna ezt tennem. De nézz magadba, és csak annyit válaszolj meg, nem nekem, saját magadnak, hogy te valaha megkerested volna? Szerintem mind a ketten tudjuk, mit mondanál erre. Viszont azt ne felejtsd el, hogy ebben a helyzetben te voltál a hibás, ezen azt hiszem, nincs mit vitatkozni, éppen ezért az első lépést neked kellett volna megtenned. Viszont pont a ki nem mondott válaszod miatt megtettem én helyetted. Marianna pedig válaszolt rá. Innentől csak rajtad áll, mihez kezdesz ezzel a feléd nyújtott kézzel. De ha te most nem kapaszkodsz meg benne, ne csodálkozz azon, ha nem lesz újabb esély.

Nem akart ekkora beszédet levágni az öreg szakácsnak, de az igazsághoz elidegeníthetetlenül hozzátartozott, hogy azóta a részeg vallomás óra Cook kiállhatatlanabb volt, mint a sokévi átlag. Petert nem zavarta volna ez a rettenetes kiállhatatlanság és az elviselhetetlenség határát súroló szúrósság, ha az öreg nem viselkedett volna másokkal is lópokróc módjára. Talán Épp az előző nap, majdnem sírásig szekálta Mayát, korábban pedig Joseph-nél sikerült az elérnie, hogy a képébe vágja az ajtót. Az egy dolog, hogy a főpincérre haragudott kiderült titka miatt, de azt Peter is felháborítónak találta, hogy másokat büntetett érte.

És igen, lehetett magyarázni ezt mindennel, hogy Cook még egy másik korból származik, és éppen ezért rosszul kezeli az élete feszültségeit, de a főpincért sem abból a fából faragták, hogy ezt eltűrje. Illetve, hogy ne segítsen egy baráton, amikor teljes mértékben átlátott rajta, és értette viselkedésének mechanizmusát. Abban bízott, hogy ha ezen kendőzetlen módon vágja maga is az arcába a gondolatait és a hibákat, amiket jelenleg is elkövetett a barátaival, és amiket épp ismét elkövetni készült a lányával is, az talán felrázza ebből a mindenkinek fájó, a teljes környezetét pusztító önostorozásból.

És mint kiderült, helyesen mérte fel a helyzetet, mert Cook egy órán belül megkereste, és elnézést kért a viselkedéséért.

– Sajnálom, hogy akkora tulok voltam – fogott bele, és minden irányba nézett, csak Peterre nem. – Átgondoltam, azt hiszem… Ha nem gond, meg tudnád szervezni azt a találkozót? Azt sem bánnám, ha el tudnál kísérni… hogy ne kelljen egyedül szembe néznem Mariannával. Hogy legyen ott valaki, aki tarkón csap, ha a rosszabbik énem akarna előtörni.

– Nem fogod kitalálni, de Marianna is nagyjából ezt kérte tőlem – fedte fe Peter mosolyogva. – Persze ő tarkón csapásról nem beszélt, de ha szeretnéd, és úgy alakul, beleiktathatjuk a programba. Szerintem ő is értékelné.

– Nagyon vidám lettél hallod – morgolódott Cook, majd szelídebben annyit tett még hozzá: – de ha ez egy lépés a megbocsátás elnyerése felé, még erre is hajlandó vagyok.

Mindezek után a szakács magától teljesen szokatlan módon, mosolyogva tért vissza a konyhába. Peter pedig csendesen követte. És akkor aztán tényleg nem akart hinni a szemének, amikor látta Cookot az asztalok közt odalépdelni előbb Mayához, majd Joseph-hez is és bocsánatot kérni tőlük.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Laura Adai)