Amikor Harmadik megérkezett a Castitae rejtekhelyére, Pascal fogadta, aki azonnal Lawrence elé vezette egy félreeső irodába. Simon a szervezet vezetőjét meglehetősen paprikás hangulatban találta. A testőr Lawrence utasításának engedelmeskedve megállt az ajtóban, de egyértelműen látszott rajta, hogy nem szeretne tűzvonalban lenni. Harmadik viszont nem félt a Castitae félőrült vezetőjétől, bár elgondolkodott rajta, hogy talán kellene. De akkor épp dühösebb volt ennél. Hanyag mozdulattal lehuppant Lawrence-szel szemben az egyik székre, és várt. A másik viszont percekig csak méregette, mielőtt megszólalt volna.

– Jó sokára jöttél, nem szeretem, ha nem tartják tiszteletben az időmet – nézett Harmadikra indulatosan.

– Én sem, ha ugráltatnak – vágott vissza haragosan Simon. – Sőt azt sem, ha azokat, akik fontosak nekem, fenyegetik. Vagy épp veszélyeztetik.

– Igen, értesültem róla, hogy a fiúk is ott voltak, ez igazán sajnálatos – Harmadik nem hitte, hogy valóban sajnálná, vagy hogy úgy általában érezne bármit is. – Az mindig borzalmas, ha gyerekeknek esik baja…

Simon dühösen kirúgta maga alól a széket, és Lawrence fölé magasodott. Csak azért nem ütötte meg, mert Pascal minden mozdulatát ugrásra készen leste, és tőle nem volt kedve verést begyűjteni. Nem tartott ugyan attól, hogy ne fájna Pascalnak is épp annyira, amire ő képes, de a korábban megsérült bordái és törött ujjai miatt nem vágyott repetára.

– Na jó, akkor most tegyük tisztába a dolgokat! – sziszegte Harmadik Lawrence arcába. – Tudom, hogy közöd volt ehhez az egészhez. Azt is, hogy a bosszúhadjáratodhoz nem szégyellsz felhasználni mágusokat is. De az, hogy a fiúkat is belekeverted, túl megy minden határon!

– Az, hogy ők ott voltak, csakis sajnálatos véletlenek összejátszása miatt állhatott elő. – Olyan rezzenetlen nyugalommal beszélt Harmadikkal, mintha a világon semmi rendellenes nem történt volna. – Luther meg az a vénség voltak a célpontok. Ahogy hallottam, Félixtől legalább sikerült megszabadulnom. Luthertől ezután csak könnyebb lesz. És ha már tisztába tesszük a dolgokat – mérte végig elégedetten Harmadikot –, remélem, tisztában vagy vele, hogy még mindig nekem dolgozol. Hidd el, bőven van veszteni valód. Elárultad a barátaidat, rögtön kétszer. Hiszen Luthernek kémkedsz, nekik meg hazudsz. De az apjukat is átjátszottad nekem. Mégis mit gondolsz, mi történne, ha megtudnák? Egyébként lehet, hogy meg fogják. Aztán szépen te is eltűnsz. Mindent megszerveztél, amire csak szükségem volt. Így te már nem kellesz az üzlethez. Hiszen, most hogy az öreg halott, Luther biztos ész nélkül csapdába sétál majd. Kapaszkodni fog a legkisebb lehetőségbe is, hogy bosszút állhasson. A mágusok pedig készen állnak majd. Ők mindent megtesznek nekem, annyira a bukását akarják.

Harmadik indulatai miatt későn vette észre, hogy Lawrence a ruhaujjából a tenyerébe a siklott egy kés. Olyan közel állt Lawrence-hez, hogy ha akkor rátámad a pengével, súlyosan megsebesítette volna az a nehezen védhető szúrás. Lawrence viszont valamilyen értelmezhetetlen oknál fogva egyelőre nem akart rátámadni. Szemében eszelős fény égett, ahogy figyelte az ugrásra kész Harmadikot. Aztán a kést beleszúrta az asztallapba.

– Csak eljátszottam a gondolattal – vigyorodott el. – Túl okos gyerek vagy te, ostobaság lenne így megszabadulni tőled. Ahogy a mágusoktól is. Gondoltam rá, hogy őket is ugyanabba a csapdába csalom, amibe Luthert fogom. De tudod, jól jön a közös ellenség, és jelenleg még ők is hasznosak nekem. Épp ahogy te is. Szóval cserébe azért, hogy életben hagylak, hálából elhozod nekem Luthert. Ráveszed, hogy eljöjjön, mi pedig lecsapunk rá. És ha engedelmeskedsz, talán megőrzöm a titkaidat.

– Nem talán – rázta meg a fejét Harmadik, reszelős hangon beszélt. – Megesküszöl, hogy sosem tudják meg. Különben nemcsak meghiúsítom az üzletet. De ha ezt az ígéretet megtartod, megszabadítalak a Magistertől.

– Rendben. Megegyeztünk. Két nap múlva holtan akarom a hírekben látni.

– Meglesz – jelentette ki elszántan Harmadik.

Lawrence figyelte Simont. Nézte, ahogy az izmai kiengednek, és megaláztatva inkább összehúzza magát. Elégedett volt a látvánnyal. Tudta, már Dōrban látta mennyire fontosak lettek neki a kölykök. Mikor a Castitea élére került, már akkor biztos volt benne, hogy ez később még az előnyére fordul. És lám, igaza lett. Elég volt csak megpendítenie, hogy lerombolja róla azt a képet, amit a fiúkban felépített, és máris minden az ő elvárásainak megfelelően alakult.

Ettől függetlenül nem tervezte megtartani az ígéretét. Az olyanok, mint Simon Lexington semmivel sem jobbak Luthernél. Számítóak és a vágyaik miatt kiszámíthatók. Már csak egy dolog van hátra a terveiből. Luther ellen fordítani a fiait, mielőtt Simon elteszi láb alól. Az lesz aztán csak az igazán szép. És ha Luther és Simon is eltűntek a semmiben végre, a fiúk is szabadok lehetnek.

Harmadik továbbra is magát összehúzva lépett ki az irodából. Szótlanul hagyta, hogy Pascal mellé szegődjön és kikísérje. Nem adta semmi jelét, de elégedett volt. Ez a találkozó tökéletesen ment. Éppen olyan jól, mint ahogy szerette volna. A zsebében ott lapult a diktafon Lawrence teljes vallomásával a mágusokról, és arról, hogy a Castitae-t személyes játszótérnek használja a megszállottságához. Minden készen állt a puccshoz.

Eredetileg nem így tervezte, csak hagyni akarta szétesni a szervezetet, de azok után, amit Lawrence tett, nem úszhatta meg csak annyival, hogy két nap múlva agyonlövi Félix helyett. Biztos volt benne, hogy Luther őt választja majd erre a feladatra. Nincs más, akinek a hűségében, biztos kezében és hozzáértésében megbízhat. Lawrence-t a sajátjaival fogja darabokra tépetni, a mágus haverjai pedig kínhalált halnak a mérgezett golyóitól. Ő pedig, amikor átveszi az uralmat a Casitatae-ben, valami hasznosat kezd majd vele. Talán visszavezetheti arra az útra, amin a felbomláskor jártak.

Ezen tervének mozgásba lendítéséhez már csak Luthert kellett meggyőznie. Lawrence egy dologban nem tévedett, a történtek után a Magister mindenre el lesz szánva. A felvétel pedig, amit Simon készített, egészen biztosan az ő oldalára állítja majd. Előtte természetesen kissé meg kell kozmetikáznia az elhangzottakat, és kivennie belőle azokat a részeket, amikről jobb, ha senki sem tud. Észre sem vette, ahogy tervezés közben, elégedett mosolyra húzódott a szája. Pascalnak rá kellett szólnia, nehogy valaki észrevegye.

– Elment az eszed? Majdnem megölt téged… a Magister zabos lenne rám, ha hagynám, hogy bajod essen.

– Nyugi, Pascal! – Az illendőség kedvéért letörölte a vigyort a képéről. – Ma már mondtam valakinek, de mázlista vagyok.

Nem adta semmi jelét, de a testőr kijelentése meglepte. Gyanította, hogy Luther máshogy áll hozzá az utóbbi időben, de ő maga sosem merte volna kimondani ezt. Úgy érezte, mintha védené, hiszen még a merénylettől is eltiltotta, hiába tervezték közösen. Eleinte nem értette, miért lép fel ennyire óvón vele szemben. Aztán rájött. A gyerekeivel való kapcsolatát félti, ami miatt képes önmagával is szembe fordulni. Hiába nem szép húzás, Harmadik pont ez fogja felhasználni a meggyőzéséhez. Lawrence-nek meg kell halnia. Már csak azért is, amit Espada ellen tett.

Ígéretéhez híven a kórházba tartott. Épp fel akarta hívni a fiút, hogy értesítse erről, de meggondolta magát. Inkább pár másik hívást bonyolított le. Öt perc múlva már azt is tudta, hol találja Félixet. Először odament. Az őrök természetesen nem akarták beengedni és megmutatni neki a holttestet, de miután arra hivatkozott, hogy mindent tudnia kell a Magister Logisztikai főnökének utódjaként, a labor dolgozói végül kötélnek álltak.

Levezették egy hideg boncterembe – Harmadik nem tudott jobb szót rá –, másnak nem volt gyomra nevezni. Félix itt feküdt egy fém asztalon. Félig letakarták ugyan, de a teljes mellkasa a széles lyukkal a bal oldalán teljesen fedetlen volt. Harmadik közelebb lépett, alaposan megvizsgálta a mágia ütötte sebet, és maga is arra felismerésre jutott, hogy az öregnek nem volt esélye sem. Talán a teste többi részén látható lövésekbe nem halt volna bele… de az a lyuk…

Ha Lawrence-t olyan mágusok segítik, akik Bastion védelmén keresztül erre képesek, akkor nekik is mágusokkal az oldalukon kell csatába vonulniuk. Sóhajtott egy hatalmasat. Erről nem lesz egyszerű meggyőzni Luthert. Nem fog neki tetszeni az ötlet. De valahogy el kell érnie, hogy belássa, nincs máshogy esélyük. Amikor maga mögött hagyta a bűnügyi labort, már tökéletesen készen állt a terve.

A kórházban is a korábbi hazugsága szerint járt el. Megtudta, hogy a Magister sebét helyrehozták, és már egész jól van. Azt is elmondtak neki, melyik kórteremben keresse. Szilárd elhatározással szállt be a liftbe.

✨✨✨✨✨

Espada Bastion mellett maradt. A bátyja nem volt túl jól, többször félrebeszélt, olyan dolgokról kérdezett, amik nem történtek meg. A fiú ilyenkor igyekezett a legjobb tudása szerint válaszolni, de a másik sokszor nem is értette meg. Már kezdett belefáradni ebbe, amikor belépett egy ápoló, hogy megvizsgálná a beteget, illetve közölte a fiúval, hogy addig, ha akar bemehet az apjukhoz.

Espada élt a lehetőséggel, és átment a megjelölt kórterembe. Eddigre már egész jól kivilágosodott, és ő kezdte érezni magán az ólmos fáradtságot. Belépett a helyiségbe, itt legalább rendesen volt fény, így nem fenyegette az a veszély, hogy elaszik. Bastion mellett iszonyatosan küszködött az ébren maradásért, hiszen az orvosok a lelkére kötötték, ne hagyja elaludni, ami miatt kettejükért felelt.

Luthert hallotta az érkezését, segítség nélkül ült fel az ágyban, bár sápadt volt a vérveszteségtől. Amint meglátta Espadát, felderült az arca, látszott rajta, örül, hogy fia ilyen könnyen megúszta. Ahogy a fiú leült mellé, jobban szemügyre vette az apját. A sebe még gyógyult a varázserejű zselé hatására. Hogy addig se nagyon tudja mozgatni, a jobb karját a testéhez kötözték, így elég féloldalas látványt nyújtott. Néha fel is szisszent, ahogy a golyó ütötte sebben húzódott a hús.

– Hogy vagy? – kérdezte tőle félszegen.

– Mint akit átlőttek. – Alig mondta ezt ki, eltorzult az arca a dühtől és fájdalomtól. – De annyira még mindig nem rosszul, mint Félix…

– Én még… el s-sem t-tudom hinni – dadogta Espada, ahogy küzdött a sírással. Megtörölte az orrát, leplezetlenül szipogott. – De… legalább Bastion a körülményekhez képest jól van. És te is…

Luther nem mondott semmit, úgy összeszorította az ajkait, hogy vékony csíkokká préselődtek, és kifehéredtek. Nem is volt szükség szavakra, Espada tökéletesen le tudta olvasni arról arcról, arról a ráncos homlokról, mennyire véres bosszút forral. A fiú vett egy hatalmas levegőt, összegyűjtötte a bátorságát, majd megszólalt.

– Figyelj, apa… Beszéltem az előbb Harmadikkal. Tudom, hogy neked dolgozik, bár nem hajlandó semmit mondani erről. Nem tudom, mivel vetted rá… Azzal is tisztában vagyok, hogy azok után, amit Félixszel tettek, darabokra téped majd őket… akárkik is legyenek. Csak… Kérlek, hagyd ki belőle Harmadikot… Nem bírnám elviselni, ha valami történne vele. Loire sem azért támasztotta fel, hogy ugyanúgy haljon meg még egyszer… Ne keverd bajba, kérlek…

Luther figyelte egy kicsit a kölyköt. Millió terv kergette egymást a fejében kusza gondolati között. És annak a Simon Lexingtonnak mindegyikben volt szerepe. Hatalmas hátrány rá nézve, ha nem használhatja ki a képességeit. De nem szégyellte legalább magának bevallani, hogy a fia fontosabb volt, mint a bosszúra szőtt eredeti tervei.

– Nem fogom – fújta ki a levegőt –, megígérem. Bármit is találjak ki, kihagyom belőle.

– De… Hadd segítsek én! – robbant akkor ki hevesen a fiúból. – Tudok harcolni, megjártam Dōrt és Csillagfényfokot! Hasznomat vennéd. Félix nekem is fontos volt. Hadd segítsek bosszút állni érte!

– Már csak az hiányozna, fiam! – utasította el azonnal a javaslatot Luther. – Most hoztalak haza titeket. Semmi olyan nem történhet, ami miatt akárcsak fontolóra vennék ilyesmit…

Espada tiltakozni akart, de abban a pillanatban kinyílt a kórterem ajtaja, és Harmadik lépett be rajta. Egy pár másodpercig döbbenten meredt a fiúra, hirtelen maga sem tudta, miért számított arra, hogy a Magister egyedül lesz, vagy hogy Espada nem mozdul el Bastion mellől.

– Tehetek valamit magáért, Lexington? – nézett rá Luther, mikor Simon csak nem esett ki a zavarából.

– Igazság szerint szerettem volna Önnel beszélni pár fontos dologról – felelte óvatosan a férfi. – De akkor inkább visszajövök később.

– Maradj csak! – állt fel Espada a székről – Úgyis rá kell néznem Bastionra.

Azzal kiviharzott, még az ajtót is elfelejtette becsukni maga után, Harmadik a fiú hűlt helyére meredt, majd automatikusan az ajtóhoz lépett, és egyetlen határozott mozdulattal becsapta. Utána visszaült a székre, ahonnan Espada pattant fel az imént, és szembenézett Lutherrel.

– Mit akar? – szegezte neki türelmetlenül a Magister. – Már így is jó alaposan elszúrta nekem a dolgokat! Nem kellett volna hagynom, hogy elnyújtott hatású mérget készítsen a vacsorára! Ha ott helyben megdöglenek, az annyira szétzilálta volna őket, hogy… hogy… talán még a támadást is meghiúsította volna. És akkor Félix még mindig élne!

Harmadikat nem lepte meg, hogy ennyire magából kikelve esett neki. Ebben a helyzetben egyáltalán nem meglepő mások hibáztatása. Higgadtan felelt a Magisternek.

– Tudja, hogy ez nem igaz. Akármi lett volna a vacsorán, azt a támadást nem úszták volna meg. Mindketten tudjuk, hogy várták magukat. És gondolom, arra is rájött, hogy áruló van az emberei között, Lawrence mindent tud magukról. Éppen ezért, azt hiszem újra kell terveznünk pár dolgot, hogy minden megfelelően alakuljon két nap múlva – próbálta kertelés nélkül felvezetni a gondolatait.

– Nekünk? – vonta fel a szemöldökét a Magister. – Nekünk nem kell csinálnunk semmit! Ezennel felmentem minden alól, amibe belerántottam.

– Hogy micsoda? – meredt értetlenül a férfi, erre egyáltalán nem számított.

– Jól hallotta. Épp most ígértem meg a kölyöknek, hogy nem fogom vásárra vinni a bőrét.

– Félreértett. Nincs választásunk. Egyikünknek sincs. – Azzal elmesélte, ami Lawrence-nél történt. – Teljesen elment az esze, meg kell tőle szabadulnunk. És nemcsak azért, mert magát rühelli, az engem nem hat meg. De hogy senki mással nem törődik, az már igen. Nem hagyom, hogy Espadát fenyegesse, így magának nincs beleszólása, hogy ott leszek-e az akcióban.

Luther sóhajtott egy hatalmasat. Félix halála olyan ólomsúllyal nehezedett rá, azt hitte agyonnyomja. Amikor Wardot vesztette el, az is borzalmas volt, de az öreg halála mégis jobban fájt. Mit nem adott volna, ha egy kis időre kiléphetne a világból, hogy pillanatnyi nyugta legyen. Józan eszével persze tudta, hogy a Lawrence-félék épp ezt a zavarodottságot igyekeznek kihasználni. Ahogy azzal is tisztában volt, Félix nem hagyná önsajnálatban fetrengve dagonyázni.

– Mit talált ki? – adta meg magát, de egyetlen porcikája sem vágyott hallani.

– Voltam bent Félixnél – kezdett bele egy nagy levegő után félrenézve Harmadik. – Tudni akartam, mire képesek Lawrence mágusai. És nem vagyok nyugodt. Védelemre lesz szükségünk ellenük, mivel nem tudjuk, hányan jönnek és mire képesek. Ha alábecsüljük őket, kivéreztetnek minket.

– Nem bízom a mágusokban – zárta rövidre a felvetést Luther még az előtt, hogy az egyáltalán elhangzott volna.

– De van egy, akiben megbízik – emlékeztette Harmadik.

– Nem! – rázta meg a fejét a Magister. – Nem kényszerítem őket arra, hogy részt vegyenek ebben.

– Nem fogja kényszeríteni őket. Félix miatt mindketten önként jelentkeznek majd. Ön is tudja. Én pedig hozom a saját embereimet, az övéit pedig magunk mellé állítom. És ha eddig még nem mondtam volna, én leszek Félix helyett a toronyban, ez sem vita tárgya, úgysincs más, aki használni tudja a fegyvereimet. – Ezután részletesen elmondott mindent, ahogy eltervezte, egészen belelendült, még arca is kivörösödött tőle. – Csak így van esélyünk – ért a végére.

Luther figyelmesen hallgatta, és amennyire a körülményei lehetővé tették mérlegelte az elétárt tervet. El kellett ismernie, hogy Simon Lexington megdöbbentően okos. És legalább olyan jó megoldási javaslatokkal állt el elő, amivel ő is előrukkolt volna a legjobb napjain. Persze közel sem volt tökéletes a terv, de még mindig több, amire most ő maga egyedül jutni tudott volna fáradt agytekervényeivel.

– Rendben – egyezett bele. – Csináljuk ezt. De csak akkor, ha Bastion és Espada is benne vannak. Ha nemet mondanak, mást kell kitalálnunk. – Harmadik épp közbe szúrta volna, hogy garantáltan benne lesznek, de Luther egyetlen pillantásával torkára forrasztotta a szót. – És szükségem van egy logisztikai főnökre is. Gratulálok az előléptetéséhez. Első intézkedésként kerítse elő az árulót a soraimból. És hozza elém. Személyesen lesz beszédem vele.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Nguyen Bihn)