Avagy szerkesztheti-e a saját könyvét az író?

Pár napja belefutottam egy parázs vitába arról, hogy szerkesztheti-e egy szerző a saját könyvét, és ha igen, jó lesz-e a végeredmény. Belenéztem a komment szekcióba, és a várható módon a blogger kapott hideget és meleget. Pozitívumként kell kiemelnem, hogy a közösség támogatta a véleményét felvállaló bloggert, a védelmükbe vették. Ezt mindig jó látni, már csak azért is, mert véleményem szerint elengedhetetlen egymás támogatása, hogy az internet és különösen a komment szekciók kevésbe legyenek toxikusak. Ugyanakkor támogatás és támogatás között is van különbség, és az egészséges párbeszéd fenntartásához, tudnunk kell mértéket gyakorolni.

Fontos észben tartani azt, hogy a véleményéhez mindenkinek joga van. Ahhoz is joga van, hogy másképp lásson dolgokat, és ez ne egyezzen mások meglátásaival. Viszont van egy ingatag pont, ahol meg kell találni az egyensúlyt. Ez pedig a szakmaiság. Lehet véleményt nyilvánítani és egyet nem érteni bizonyos szakmabeli kérdésekben, de azt nem lehet elfelejteni, hogy a szakemberek nem véletlenül vannak. Az interneten bárki utána tud olvasni például annak, hogyan kell egy átalakítható asztalt elkészíteni, a véleménye is meglehet a folyamatról, kipróbálhatja a saját elgondolását is, de azért nagy az esélye, hogy egy gyakorlott asztalos által készített bútor lesz a legjobb megoldás.

De hogy visszatérjünk a konkrétumokra. A blogger azt állította, hogy véleménye szerint egy szerző is szerkesztheti a saját könyvét, mert miért ne tehetné, ha ért hozzá. Ezzel nem állít semmi valótlant. Bármelyik szerző szerkesztheti a saját könyvét, ezt a részét én sem vitatom el. Én a végeredményt vonom kétségbe. Több megjelent könyvvel, és saját magam által megszerkesztett történettel a hátam mögött, azt hiszem, bátran foglalhatok állást a kérdésben.

A tudásom legjavát teszem bele ezekbe a munkákba, és az eredmény ennek ellenére sosem lesz tökéletes. Csak elég jó, amit viszont már vállalok ezen a felületen.

És mit jelent az, hogy elég jó? Azt, hogy nyomtatott könyvet semmi esetre sem készítenék így el. A Wattpados történeteimet bármikor, bárhányszor javíthatom, ha hibát találok bennük, de a nyomtatás fájdalmasan végleges. Ha a kéziratban hiba marad, akkor az megmásíthatatlanul ott lesz abban a több száz, több ezer kinyomott példányban. Ez pedig egy olyan kockázat, amit nem vagyok hajlandó vállalni. Tudom, hogy semmi sem lesz tökéletes, amit ember alkot, de ha már lehetőségem nyílik, akkor szeretném ezt az elérhetetlenséget minél jobban megközelíteni.

És a legfontosabb ok, amiért minden könyv megérdemel egy szakembert az, hogy a szerző annyira benne van a saját történetében, hogy nem képes eléggé hátra lépni, képtelen arra az objektivitásra, amit egy szerkesztés megkövetel. A szubjektív szerkesztés nem szerkesztés, az csak a meglévő szöveg simogatása/pofozgatása. A saját történet felé támasztott elvárásokat pedig nem lenne szabad a legszigorúbbnál lejjebb adni. Ha egy másik író könyvei felé olvasóként vannak elvárásaink, van igényünk egy szintre, amit meg kell ütnie, akkor miért lennék engedékenyebbek a sajátunkkal?

A blogger egyébként tovább ment, azt állította, hogy a szerző lefordíthatja más nyelvekre a könyveit, és ezeket is szerkesztheti. Technikailag ezzel sem állít valótlant. Bárki, aki valamennyire beszél idegen nyelveket, valamilyen szinten le tudja fordítani és meg tudja szerkeszteni a szövegét. A hangsúly a “valamilyen szinten” van. Azon, hogy az elég-e nekünk. Az alapszabály fordítók közt az, hogy mindenki lehetőleg csak az anyanyelvére műfordít, lévén azt beszéli a legtökéletesebben, azon tudja a legszebben, legválasztékosabban kifejezni magát. Ennek az elvnek a mentén, minden, ami ez alatt a szint alatt van, számomra elfogadhatatlan. Több nyelven beszélek kifejezetten magas szinten, mégsem adnám ki a könyvemet úgy, hogy én fordítottam. Esetleg olyat csinálnék, hogy készítek egy előfordítást, hogy az az én stílusomban legyen, de utána mindenképp szakemberre bíznám, aki irodalmi alkotássá formálja.

Elkeserítő volt látni, mennyien értettek egyet a bloggerrel, ami már nem támogatás, hanem egy rossz/téves meglátásban megerősítés. A szakma nem így működik, azért vannak a szakemberek, hogy értsenek ehhez helyettünk (ezért visszük az autót is szerelőhöz), mert nem érthet mindenki mindenhez. És ez így van jól, egyáltalán nem szégyen az, ha az ember tisztában van vele, hogy meddig terjed az ő tudása, és honnantól kell belépnie szakembernek a folyamatba. Ennek az ellenkezőjét állítani, a tévedésben másokat megerősíteni nem hoz jó eredményt. Könyvkiadás esetében – mondjuk ki –, silány minőségű könyveket eredményez.

Az pedig, hogy a szerkesztést, fordítást úgy értékeljük, hogy “de hát nem tetszhet mindenkinek ugyanaz”, hibás érvelés. A “tetszés” szubjektív, egy történet tetszhet úgy is, hogy a szerkesztés és fordítás csapnivaló (az egyik kedvenc indie-regényem, amit ki tudja hányszor olvastam, pont ilyen). És egy történet lehet rossz, az olvasó számára nem tetsző/értékelhetetlen, hogy a szerkesztés és fordítás kiemelkedően jó. Nem szabad egyenlőségjelet tenni a tetszés/preferencia és minőség közé, pedig ebben a posztban ez történt.

Összegezve, a véleményéhez mindenkinek joga van, ahhoz is, hogy ezt elmondja másoknak. Ahhoz is, hogy szeressen, ne szeressen valamit, vagy ne értsen egyet kérdésekben. Az viszont problémákhoz vezet, ha valami hibás meglátásban megfontolás nélkül támogatunk valakit. Szerintem az is a támogatás egy fajtája, ha felhívjuk az adott illető figyelmét arra, hogy nem jól látja az adott kérdést, nincsenek megfelelő mértékű ismeretei róla. Ez pedig minden alkalommal minősítés nélkül kell megtennünk, hiszen sosem az a gond, ha valaki nem tud valamit, hanem az, ha nem is hajlandó tanulni arról, amiről véleményt formál. 

Jegyzet

• Borítókép forrása: unsplash.com (Tom Hermans)
• Egyéb képek forrása sorrendben: unsplash.com (Nadi Borodina, Sincerly Media)