Ti is biztosan hallottatok már róla, mivel mostanában több műsorban, közösségi média felületen emlegetik, talán csak a nevét nem tudjátok. Ez a teszt arra szolgál, hogy filmekben, könyvekben stb. a női karakterek szerepét, komplexitását vizsgálják. Mindezt úgy, hogy kifejezetten egyszerű feltételeknek kell megfelelnie az adott alkotásnak:      

• Van-e a történetben két női szereplő
• Ezek a szereplők találkoznak-e, és beszélnek-e egymással
• A beszélgetés témája nem lehetnek a férfiak

Létezik a tesznek egy szigorúbb formája is, ami szerint csak azokat a női szereplőket lehet figyelembe venni, akik el vannak nevezve. Tehát olyan random karakterek, akik felbukkannak egy-egy oldalon/jelenetben, majd többet nem hallunk róluk, nem képezhetik a teszt tárgyát. Én ezzel a típussal értek egyet, mert ha már a női szereplők fontosságát mérjük a művekben és történetekben, akkor minimum elvárásként annak is meg kell felelniük, hogy rendelkeznek akkora fontossággal, hogy nevet kapjanak.

A teszt kifejezetten egyszerűnek tűnik, és azt gondolhatnánk, könnyű eleget tenni neki. Pedig ez nincs így. Az irodalmi és vizuális művek nagyon nagy része elbukik ezen az egyszerű teszten. Mielőtt viszont mélyebben belemegyünk ebbe, ejtenék még pár szót a teszt történetéről.

Közelebbről vizsgálva kiderül, hogy a nők különböző művekben való ábrázolásainak problémái már jóval korábban, 1985 előtt is felvetésre kerültek. Virginia Woolf például így ír erről 1929-es Saját szoba című esszéjében:

 „Ezek a nők közötti viszonyok, gondoltam, sebesen végigpillantva a képzeletbeli nők fényes galériáján, mind túl együgyűek. […] És igyekeztem olvasói emlékeim között olyan esetekre bukkanni, amikor két nő úgy jelenik meg, mint barát. […] Hébe-hóba anyák és lányok. De úgyszólván kivétel nélkül a férfiakhoz való viszonyukban ábrázolják őket. Különös gondolat, hogy Jane Austen koráig az irodalom nagy nőalakjait nem pusztán a másik nem szemszögéből ábrázolták, hanem kizárólag a másik nemmel való kapcsolatukban. De milyen kicsiny része ez egy nő életének (…)”

Forrás: Wikipedia

Érdekességként hagyok egy listát azokról a 2023-25 közötti filmekről, amik megfeleltek a teszten, illetve elbuktak rajta. Ezt a linkre kattintva nézhetitek meg.

Maga a teszt elég megosztó, és sok kritika is éri, egyrészt azért, mert nagyon kevés alkotás tesz eleget ennek a három kritériumnak, másrészt pedig azért, mert sokan úgy gondolják, hogy az irodalmi és filmművészeti alkotások látnák a kárát, ha ez rá lenne kényszerítve az alkotókra. Véleményem szerint sokan félreértik azt, amiről a teszt szól, hiszen nem a nők reprezentáltságát hivatott mutatni, hanem a művekben megjelenő női szereplők személyiségének és kapcsolatainak mélységét, rétegeltségét.

A fent említett kritikával részben én is egyet értek. Úgy gondolom, hogy egy főbb pozícióba helyezett női karaktertől teljes mértékben elvárható, hogy legyen legalább annyira kidolgozott és réteges, mint a férfi szereplők. Nagyon sok – főleg – romantikus könyvben látni azt, hogy bár vannak bennük fontos női szereplők, akik például barátnők, vagy más miatt állnak szoros kapcsolatban, és ezért sokszor szerepelnek együtt jelenetekben, de az összes beszélgetésük a férfiakról szól, mintha nem létezne semmi más a személyiségükben, amit ki lehetne aknázni.

Ez pedig engem nagyon bosszant. Szomorú az a tendencia, hogy az író megalkot egy érdekes foglalkozással, izgalmas, összetett családi háttérrel stb. rendelkező szereplőt, úgy hogy azok a vonások szinte sikoltanak azért, hogy beszéljenek róluk, de ez mégsem történik meg. Legtöbbször azért, mert a női szereplők semmi másról nem ejtenek szót, mint a férfi szereplők szépségéről, fizikai/egyéb tulajdonságairól, vagy a problémákról, amiket a nőknek okoznak.

Félreértés ne essék, ezek fontos, kiaknázandó témák egy romantikus könyvben, de én hiányolom a női karakterek mélyebb gondolatainak, érzelmi világának bemutatását.

Mindezek után kezdjünk egy olyan regénnyel, ami kiválóan megfelel a Bechdel-tesztnek, sőt még túl is teljesíti azt!

Az emberiség összefog, hogy építsenek egy űrhajót, ez lesz a Hail Mary, amivel egy csapat tudós elutazik az egyetlen immunisnak tűnő csillaghoz, hogy megfejtsék a titkát, amiért az asztrofágok nem tudnak ártani neki. Ennek az utazásnak a földi előkészítését vezeti az érintett női szereplő, Stratt.

Azt fontos megemlíteni, hogy nem ő az egyetlen fontos női karakter a regényben, a kutatók, tudósok csapatában akadnak még rajta kívül egyéb női szereplők is. Mindegyikük kapott nevet, több közös interakciójuk van, és egyben sem a férfiak téma. Persze a regény alapkoncepciója sem engedi a szerelmi élet miatti/férfiakon “picsogást”, de Stratt szerintem új szintre emelte az erős női szereplő fogalmát. Ebbe bele tartozik az is, hogy nem maszkulinitással, f@szméregetéssel, de nem is női praktikákkal, testi adottságokkal lesz tekintélyt parancsoló maga körül, hanem ésszel és elszántsággal. A nőisége semmilyen szerepet sem játszik a könvvben, ez mindössze egy tulajdonsága, mint például a haja színe, ami pont annyit nyom a latban a történet szempontjából, mint a neme, tehát nagyjából semennyit.

Andy Weir nem riadt vissza egy kifejezetten összetett és sokrétű női szereplő megalkotásától, hiszen Stratt egyértelműen nem a romantikus/heroikus értelemben vett “jó”. De nem is bibliai gonosz, vagy “rossz”, hanem morálisan szürke, amilyennek bárkinek, akik az ő cipőjében járnak, lenniük kell. Strattot még azzal is megvádolják, hogy nőgyűlölő, pedig csak végtelenül pragmatikus. Például, amikor azon lamentál, hogy három, heteroszexuális férfi asztronautát akart a küldetésre választani, de a három legjobban van egy nő is, és ez mekkora probléma. Amikor számon kérik a kijelentései miatt, azt válaszolja, hogy két férfi és egy nő lesz több, mint egy évtizedig összezárva, és a féltékeny férfiaknál nincs veszélyesebb, ráadásul kevesebbért is öltek már embert, és ő nem hagyhat esélyt a legkisebb szikrának sem, ami az emberiség túlélését veszélyezteti.

Bár a regénynek vannak fontosabb női szereplői, az ő jelenlétüket és szerepüket első sorban a három férfi főszereplőhöz fűződő kapcsolatuk határozza meg, módjuk sem nyílik érdemi kapcsolatba kerülniük egymással.

Ezzel a regénnyel kapcsolatban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a második világháború, kifejezetten az európai hadszíntér a fehér férfiaké volt, afro-amerikai katonák első sorban a Csendes-óceáni hadszíntéren harcoltak, a nők pedig – bár töltöttek be nagyon fontos szerepeket, ezt senki sem vitatja –, de limitált létszámmal képviseltették magukat. Tehát ilyen körülmények közé úgy beleerőltetni a női szereplőket, hogy megfeleljenek a Bechdel-tesztnek, talán még ártalmas is lett volna a regényre nézve.

Összegzésként tehát mondhatjuk, hogy a Bechdel-teszt egy nagyon fontos mérője lehet a különböző művekben a női szereplők fontosságának, sőt talán még arra is sarkallhatja az írókat, hogy jobban felépített, összetettebb, bonyolultabb női szereplőket alkossanak. Viszont magát a történetet sem lehet figyelmen kívül hagyni a mérlegre állításkor. Lévén, nem biztos – extrém példával élve –, hogy egy papneveldében játszódó regényben érdemes keresni és elvárni a párjukat ritkító női szereplőket.

Jegyzet

• Borítókép forrása: unsplash.com (Lacie Cueto)
• Egyéb kép: unsplash.com (CoWoman)
• Könyvborítók forrása:
• Felhasznált források: megjelölés szerint, illetve az alábbi oldal:
  Bechdel-teszt