Egy ideje érlelődik már bennem, hogy felszólaljak az AI kreatív munkákban látható egyre nagyobb térnyerése kapcsán. Persze előttem sokan sokféle véleményt megfogalmaztak már legyen szó zenéről, vizuális médiáról, irodalomról. Én főleg az irodalomra és az írásra fókuszálok majd, ennek a bejegyzésnek egy része személyes vélemény lesz, egy része viszont tényeken alapul majd.

Igazság szerint az vett rá arra, hogy ezt a bejegyzést megírjam, hogy borzasztóan bosszant az, mennyien hagyatkoznak ész és gondolkodás nélkül az AI-ra.

Facebookon és egyéb közösségi média felületeken elszaporodtak az AI-val készült bejegyzések, ezek sok esetben rettenetesen rossz fordítások, máskor pedig promptok alapján, meghatározott témákban írt szövegek. Én ezekkel találkozom a legtöbbet. Amikor átgörgetem a falamat akár Instagramon, akár Facebookon ezer és egy jön velem szembe. Ezek nagy része teljesen ártalmatlan, valaki akart írni valamiről, és úgy gondolta, hogy az AI jobban megírja helyette. Nem ezzel van a baj, vagyis ezzel is, de közel sem ez a fő probléma. Már csak azért sem, mert ott a lehetőség, hogy elolvasás nélkül tovább görgessünk ezeken.

A gond ott kezdődik, amikor a poszt ismeretterjesztő szövegnek akarja álcázni magát, de nem az, hanem valami katyvasz tele csúsztatásokkal, esetleg nettó hazugság az egész. És ezekből rengeteg van. Az igazán elrettentő pedig az, ha belesünk a komment szekcióba. A legtöbben kritika nélkül elhiszik ezeket a valótlanságokat, és meg sem fordul a fejükben, hogy bárminek utánanézzenek, amit ott olvastak. Több esetben szoktam látni olyan posztokat, amik reagálnak ezekre a kattintásvadász hazugságokra, de azoknak az olvasottsága mindig töredéke az eredeti poszthoz képest.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy YouTube-on és Spotify-on is egyre több AI által generált tartalommal találkozni. Mivel a zenéhez egyáltalán nem értek, ezen a területen egészen biztosan több esetben nem ismerem fel az ilyen tartalmakat, de mivel szövegekkel foglalkozom, a videók kép és hanganyagán azért egész jó eséllyel állapítom meg, hogy mesterséges intelligencia kreálmánya-e.

De miről és hogyan lehet ezt észrevenni? Nézzünk pár példát!

• Rövid vagy egyszavas mondatok egymás után, amiket teljes lelki nyugalommal egybe lehetne vonni kötőszavakkal összekapcsolva.
• Több rövid, tagadó mondat egymás után.
• Értelmetlen, magyartalan mondatok, mivel az AI angolul gondolkodik, sokszor tükörfordít, aminek nem feltétlenül jó az eredménye.
• Statikus érzetű szöveg, mivel az AI mintákat használ, nem tud érzelmeket átadni, inkább csak megtippeli, hogyan kellene kifejeznie magát, ami sokszor nem megfelelő érzelmi reakciót eredményez.
• Videók és zenék esetén az AI többször elharapja a hangot, valahogy nem jön ki a mondandó ritmusra.
• AI képeknél a sokat emlegetett “darálthús” végtagok, furcsa, félelmetes arcok. Bár az arcok az utóbbi időben rengeteget fejlődtek, de szerencsére a kezek és lábak még mindig le tudják leplezni őket.

De mindezek után íróként mi az véleményem a mesterséges intelligenciáról?

Először is az, hogy én abszolút ellene vagyok, hogy az író AI-t használjon a könyve megírásához. Egyrészt azért, mert nem tud tisztességesen történetet felépíteni, nagyjából kétezer szó után pedig elfelejti, amit addig írt, és akár teljes szakaszokat is belerak újra, ami miatt unalmas és repetitív lesz a szöveg. Nem tud karaktereket alkotni, a jellemfejlődésüket kidolgozni, klisékből dolgozik, és sokszor ellentmondásokkal teszi tele a szereplőket és emiatt a történetet is. A fent foglaltak miatt pedig a legjobb végeredmény, amit ki lehet hozni belőle, az a tűrhető. Mindezek ellenére egyre többen íratnak AI-val történeteket, sőt az egyik kiadónak volt felhívása is, hogy AI novellákat várnak, és a legjobbakból antológiát adnának ki. Ennek az utóbbinak már a puszta gondolata is felháborít.

Az is egy ijesztő tendencia, amit mostanában író-olvasó csoportokban látok. Többször írják, hogy AI-val (legtöbbször chatGPT-vel), szerkesztetik a kész regényeiket, és mennyire elégedettek vele. És minek fizessenek drágán szakembereket (pl. szerkesztőket), ha a pár dolláros előfizetés árán az AI “ilyen” jó munkát végez. Amikor ezeket a posztokat olvasom, mindig elképedek. Én sem szeretek sok pénzt fizetni, de vannak dolgok, amiken sosem spórolnék. Ilyen például egy jó szakember, akit pontosan azért választok, hogy a szöveggondozáshoz értsen, és olyan hibákat is jelezzen nekem, amiket én a saját szemellenzőm és elfogultságom miatt sosem vennék észre.

Az AI már csak azért sem lesz soha jó szerkesztő, mert úgy van programozva, hogy válaszolnia kell a feltett kérdésre, ha viszont halvány lila miniszteri fogalma sincs a dolgokról, akkor hallucinál, csak hogy mondhasson valamit. Illetve hajlamos egyetérteni a felhasználóval, és ha csak nem megfelelően tudatosan és alaposan promptoljuk az AI-t, akkor bizony csak dicséreteket fogunk kapni. A szerkesztés pedig nem az író egójának a simogatásáról szól, vannak helyzetek, amikor igenis szembe kell vele menni, hogy a legjobb eredmény születhessen meg.

Legvégül ott van még a szerzői jog kérdése. Elvileg az író szellemi tulajdona marad az, amit betölt az AI-ba, de ez egyáltalán nincs jól leszabályozva. Legnagyobb jóindulattal is szürkezónának számít. Viszont mindent, amit egyszer már beletöltöttek, azt használni fogja, egyrészt önmaga tréningelésére, másrészt mások promptjainak megválaszolására. Szóval előállhat egy olyan helyzet, hogy egy író történetének bizonyos részei, meglepően felismerhetően megjelennek egy másik írónál. Ha pedig ő ezt beleteszi a saját történetébe, már egyáltalán nem lesz egyértelmű, hogy kié az adott szöveg. Valakinek pedig a vitás ügyekben igazságot kell majd tennie, hogy kinek van joga felhasználni, és kinek nincs.

Illetve nem rég volt az is hír, hogy egy kiadó visszamondta egy nagyon várt regény megjelenését azért, mert feltehetőleg AI felhasználásával íródott. Egészen pontosan Mia Ballard Shy Girl című horror regényéről van szó, ami a Hachette Book Group kiadónál jelent volna meg. Az író azzal védekezett, hogy saját maga írta a történetet, de a szerkesztője az ő tudta és beleegyezése nélkül feltöltötte AI-ba a kéziratot, és ezért tulajdonképpen “csak” a szerkesztés problémás. Egyébként az is édekes, hogy az első internetes posztok arról, hogy az eredetileg magánkiadásban megjelent regény AI-generált, fél évvel azelőtt keletkeztek, hogy a Hachette egyáltalán bejelentette, hogy meg fog náluk jelenni. Persze az is igaz, hogy ha hamisan vádolnak meg egy írót AI használattal, az tönkre teheti a karrierjét, így pedig még nehezebb igazságot tenni. Viszont szerintem a kiadóknak igenis legalább annyira igényesnek kell lenniük az általuk megjelentetett könyvekre, hogy amennyire lehet, szűrni igyekeznek az AI-val írt kéziratokat.

Szóval, ahogy fentebb már kihangsúlyoztam, egyértelműen az ellen vagyok, a kreatív munkát az AI-val végeztessük el. Az az író, aki robotra bízza az alkotást, nemes egyszerűséggel ne írjon. Ebben a kérdésben nem hajlok kompromisszumra.

Viszont azt sem mondom, hogy egyáltalán ne használjon AI-t. Vannak olyan folyamatok, amikre igenis jó. Ötletelésre, bár ezeket is érdemes fenntartásokkal kezelni. Nevek alkotására (erre például én is szoktam használni). Ha megmondjuk neki, hogy milyen típusú, milyen zsánerű regénybe szánt, például földrajzi neveket alkosson nekünk, abból egész jól használhatók szoktak kijönni. Talán még arra is alkalmas, ha valamit nem tud megfogalmazni az ember, és megkéri, hogy írjon neki például egy hivatalos hangvételű beteget jelentést (de ez már magán, nem irodalmi felhasználás). Vagy egy szó használatára írat példát meghatározott keretek között. De ezeket mindig az író saját hangjára kell formálni, sosem szabad az AI által kiköpött formában átemelni.       

Vannak esetek tehát, amikor lehet kísérletezni az AI-val, de én az alkotás folyamatából mindenképp száműzném. Az egy lelki- és mentális állapot, amikor az író leül írni, amikor egy hullámhosszra kerül a szereplőivel, és benne mozog a történetben, ahogy alakítja a szálakat. Ezt nem lehet egy lélektelen gépre bízni, hiszen az pontosan a lényeget veszi ki az alkotásból és az olvasóknak átadott történetből. Persze ez mindenkinek a saját belátására van bízva, hogy neki mi fér még bele. Én a saját történeteim kapcsán régimódi vagyok, mások írásai kapcsán pedig szerencsére megvan a lehetőségem, hogy ne olvassam el őket. 

Jegyzetek

• Borítókép forrása: unsplash.com (Immo Wegmann)
• Egyéb képek forrása: megjelölés szerint
• Felhasznált forrás: New York times cikke