Azon gondolkoztam, hogy lassan itt a december, az advent és a karácsony. Én pedig szeretnék pár meglepetéssel készülni nektek, idén kicsit több mindennel és összeszedetettebben, mint tavaly.
Nyugodtan hívjatok meg ismerősöket, akiket szerintetek érdekelne az, ami a csoportban történik, szeretnek olvasni, és szívesen részt vennének sok-sok izgalomban.
Mivel ezekre az eseményekre az olvasói csoportomban kerül sor, lépjetek be, ha még nem vagytok tagok (link lent).
1. Nyereményjáték
Novemer-decemberben két nyereményjátékot is tervezek, amikkel aláírt könyvet és könyvjelzőket lehet majd nyerni. Az első játék részleteit a héten fogom kiírni (november 9). A másodikat pedig egy kicsit később.
2. Adventi novellák
Szeretnék valami olyasmi meglepetéssel is készülni, mint tavaly az adventi történeteim. Viszont a mostaniakat kicsit másképp képzeltem el.
Szeretném, ha Ti választanátok ki, hogy kikről szóljanak ezek az ünnepi novellák. Minden hétvégére készítek majd szavazást, amin eldönthetitek, hogy kikről szeretnétek olvasni. Ezekhez a szavazásokhoz Ti is adhattok majd hozzá opciókat. Viszont, ha valamelyik páros megnyer egy hétvégét, akkor ők kikerülnek a későbbi szavazásokból.
Illetve a Gyufaláng és az edinburghi mentős történet szereplői nem lesznek benne, mert velük egy-egy december 24-i és szilveszteri különkiadást tervezek majd, amit szintén ti dönthettek el, hogy melyik páros melyik ünnepét szeretnétek olvasni.
Ez pedig azt jelenti, hogy összesen 6 novella érkezik majd decemberben. Mivel ez nem kis munkát jelent, lassan neki kell állnom ezek elkészítésének. Minden szavazásra egy hetetek lesz majd, kivéve a különkiadásokra, azokra december 6-ig lehet majd voksolni.
Már nagyon várom, remélem, ti is érdekesnek és izgalmasnak találjátok majd. 😉
Az olvasói Facebook csoportomat ide kattintva találhatjátok.
Jegyzet
Borítókép forrása: unsplash.com (Jess Bailey)