Évvégi összegzés

Mostanában elég elfoglalt voltam, és sajnos nem nagyon jutott időm itt hírt adni magamról, de most megteszem, méghozzá egy évösszegzés formájában. Elég sok mindent lehet elmondani 2020-ról, egészen biztos vagyok benne, hogy rengeteg embernek élete a legrosszabb éve volt az idei. Számomra is rengeteg nehézséget és megpróbáltatást tartogatott, és én igyekeztem mindig kellőképp pozitív maradni.

Ez az év rengeteg tervemet keresztülhúzta, de mégsem érzem úgy, hogy ez rossz, vagy sikertelen időszak lett volna. Sőt, kifejezetten úgy érzem, hogy ez egy nagyon is sikeres év volt számomra, annak ellenére is, hogy nem úgy alakult, ahogy az eredetileg elterveztem. Fussunk is át a hónapokon, hogy miért látom így.

Befejeztem a Gyufalángot, és beküldtem az Aranymosásra. Nem ez volt az első verseny, amin indultam történetekkel, de valahogy messze ez volt az, amihez a legtöbb reményt fűztem. Sejtettem, hogy nem fogok nyerni rajta, de abban biztos voltam, hogy valami nagyon fontos úton indít majd el.

Kikerült az első két fejezet a Gyufalángból az Aranymosás oldalára, ami azt jelentette, hogy a regény tovább jutott a lektori fordulóra. Számomra már ez több volt, mint amit eredetileg remélni mertem. Az meg, hogy a szöveg minden nyerssége ellenére is szerették a részletet azok, akik olvasták, hihetetlenül szívmelengető érzés volt. Rengeteg hasznos észrevételt és bátorítást kaptam, és nagyon sokan szurkoltak a könyvnek. Ezekért pedig elmondhatatlanul hálás vagyok.

A Gyufaláng kiesett az Aranymosáson, sőt később az is kiderült, hogy egyáltalán nem lett nyertese a versenynek. Szerintem ez nagyrészt a járványnak volt köszönhető, és valamilyen szinten talán érthető is, hiszen ez az év senkinek sem volt könnyű. És bár eleinte kedvem szegte a vereség, mégis rákényszerített, hogy lépjek tovább.
Elkezdtem hát kiadókat keresni. Többnek írtam, sok ezek közül válaszra sem méltatott. Pár helyről válaszoltak, és később akadtak el az egyeztetések.

Emellett persze a vírus is egyre komolyabban kezdte éreztetni a hatását, a munkahelyemen pedig engedélyezték a Home Office-t. Az igazság az, hogy a legjobbkor jött, mert így legalább a mindennapos ingázás kikerült a napirendemből, és az így felszabadult órákat ezer hasznosabb dologra tudtam fordítani. Rögtön például arra, hogy kicsit többet aludtam éjszakánként.

Megtaláltam a Book Dreams kiadót, akik láttak fantáziát a könyvemben, és végül arra jutottunk, hogy a Gyufaláng megjelenik majd. Elkezdtünk dolgozni a kéziraton, most először vettem részt ilyen munkákban, és rengeteget tanultam belőle. Persze ez nem egy pár napos munka volt, hónapokat vett igénybe.

Ebben a hónapban is otthonról dolgoztam, és elmondani sem tudom, hogy mekkora életmód javulást jelentett az, hogy nem kellett minden reggel a tyúkokkal kelnem. Sokan kérdezték, hogy nem őrülök-e meg a lakásba zárva, de az igazság az, hogy annyi év ingázás után – én már iskolá(k)ba is messziről jártam –, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy az otthonról dolgozást meg lehet unni.

Elkészült a Gyufaláng borítójából az első verzió, és én már abba beleszerettem. Persze volt még szükség némi finomításra és alakításra ahhoz, hogy teljesen olyan legyen, mint amilyennek megálmodtam, de a grafikus ismerősöm odaadó munkájának hála tökéletes lett.
Ahogy mondjuk egyre hosszabbodtak a nappalok, és egyre szebb lett az idő, én is egyre inkább kezdtem ki vágyni a négy fal közül. Minden évben sokat utazok, és ilyenkorra már szokott lenni legalább egy tervezett utam, de idén erre nem nyílt lehetőségem. A júniusi külföldi terveimet már márciusban elengedtem, hiszem nem lehetett tudni, hogy mi lesz, és nem szerettem volna sokat bukni azon, hogy esetleg nem nyílik majd módom elutazni.

Június vége féle már csak utolsó simítások voltak hátra a könyvön, egyre közelebb értünk ahhoz, hogy végre nyomdába kerülhessen.
Ez a hónap egyébként megkönnyítette a “maradj otthon” gyakorlását. Nem tudom, mennyire emlékeztek rá, de egy-két napot leszámítva folyamatosan szakadt az eső. Az idő is inkább őszies volt, semmiben sem emlékeztetett a nyárra.

Ebben a hónapban jelent meg a Gyufaláng. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt a nyomtatott könyvet a kezemben tartani. El sem hittem, hogy valóra vált a legrégebbi álmom, amiért eddig mindent csináltam.

Viszont az élet nem állt meg ebben a hónapban, a járvány is úgy tűnt, hogy végre vesztett az erejéből, ami azt jelentette, hogy ismét be kellett járni az irodába. Őszintén megvallva, ennek a legkevésbé sem örültem, annak ellenére sem, hogy azt vettem észre, hogy az otthon végzett munkamennyiséghez képest lecsökkent rajtam a terhelés, már ami azt illeti, amit bentről el tudtam végezni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én otthonról jóval többet dolgozom, és jóval motiváltabb is vagyok. Otthon valahogy sosem kapcsoltam ki a gépet a munkaidő végével, hanem mindig befejeztem azt, amivel éppen foglalkoztam – nem szeretek félbehagyni dolgokat, mert akkor másnap mindig olyan macera felvenni az előző napi fonalat. Az sem zavart, ha ez mondjuk azt jelentette, hogy rá kellett húznom egy fél órát a munkaidőre a nap végén. Ez pedig annak volt köszönhető, hogy nem kellett buszra rohannom a nap végén.

Ez a hónap adott valamennyi nyarat nekem. Eddigre már minden vágyam egy hét szabadság volt, hiszen eddig megállás nélkül dolgoztam mind a munkahelyemen, mind a szabadidőmben a Gyufalángon. Igaz, a szabadságom alatt külföldre továbbra sem jutottam el, de legalább itthoni strandokra el tudtam menni. Sokszor semmi egyebet sem csináltam, csak feküdtem felváltva a napon vagy árnyékban, ha kedvem támadt, úsztam egy kicsit, és rengeteget olvastam.

Ekkor már kezdett körvonalazódni a fejemben egy újabb regény, amit még az éven be akartam fejezni.

Egyébként ez volt az a hónap, amikor csatlakoztam a Magyar Szerzők Könyvei Magazinhoz. És bár ez is plusz elfoglaltságot jelent, minden percét imádom. Hatalmas élmény a magazin szerkesztőivel együtt dolgozni.

Ismét a tetőfokára hágott a járvány, és ismét visszakerülhettem Home Office-ba. És természetesen én voltam az utolsó ember a világon, aki emiatt panaszkodni akart. Bár az első hullám alatt már bizonyítottam magamnak, hogy mennyire jó vagyok fedett pályás kanapé koptatásban – igen, mostantól ez is egy sport –, úgy döntöttem, hogy nem ártana beszerezni egy rendes asztalt és széket a munkához.

Ennek a döntésemnek a legnagyobb vesztese természetesen a macskám volt, hiszen az asztalhoz nem nagyon fért oda, és így már nem aludhatott napi 8 órán át az oldalamba kucorodva. És bár nekem is hiányzott az állandó dorombolása, de a kanapé okozta hátfájás egyáltalán nem.

Egyébként, a macskák leleményes állatok, és az enyém is megoldotta, hogy mellettem lehessen, a kanapéról felköltözött a radiátorra. De persze csak később jött rá, amikor bekapcsolták, hogy mekkora ötlet volt ez tőle.

Ekkor ismét kezdtek szigorodni az intézkedések, bár talán annyiból nem okozott ez nekem gondot, hogy mivel egyre rövidültek a nappalok, nagyon menni sem tudtam/vágytam sehova. Sőt, azt az időt, amit nem kellett utazással töltenem, és az esti órákat, amikor nem volt hova menni, az új könyvemre fordítottam. Soha életemben nem haladtam még olyan gyorsan kézirattal, mint ezzel a mostanival. Mondjuk ennek talán az is volt az oka, hogy most sokkal könnyedebb történetet írtam, mint amilyen a Gyufaláng volt.

Azt hiszem, ennek a hónapnak a közepére kezdtem teljesen kimerülni. Nem említettem külön, de minden mellett, amit csináltam, minden hónapban készítettem akár novellákat, akár könyvajánlókat a HundredMoors nevű oldalamra is. Rengeteg időt vett ez is igénybe, de imádtam csinálni, sőt továbbra is imádom, de most egy kicsit kimértebb tempóval.

Viszont visszatekintve már látom, mennyi energiát igényelt mindez, és hogy akaratlanul is más hobbijaim rovására ment. Például, ebben a hónapban tudatosult bennem, hogy sokkal kevesebb könyvet olvastam idén, mint tavaly (akkor 137-et sikerült kivégeznem). Igaz, idénre a kihívást is alacsonyabb szintre lőttem be, a korábbi 100 helyett 75 könyvet céloztam.

A hónap közepére befejeztem az újabb könyvem kéziratát, és nekiálltam átnézni. De ekkora már úgy elhatalmasodott rajtam a kimerültség, hogy csak nagyon lassan haladtam vele. Sőt ekkor kezdtem kétségbeesni, hogy azt a nyomorult 75 könyvet sem leszek képes elolvasni, amit kifejezett szégyenként éltem volna meg. Ezért előfordult olyan, hogy “szabadidős munka” helyett inkább bekuckóztam, és olvastam. Elmondani sem tudom, hogy mennyire jól esett. De azt hiszem, kellenek ilyen lazább hónapok is, hogy jövőre még elszántabban vethessem bele magam a munkába.

Ennyit tudok elmondani erről az évről, gyorsan átszaladva minden hónap eseményein. Egyébként ha a teljes mérleget veszem, számszerűsíteni is tudom:

1 megjelent könyv
1 félkész kézirat (a Gyufaláng második része)
2 elkészült kézirat, amik megjelenésre várnak
4 angol nyelvű novella a HundredMoorson
9 értékelés a Gyufalángra a Molyon
13 angol nyelvű könyvajánló bejegyzés a HundredMoorson
20 novella a HundredMoorson
26 bejegyzés ezen az oldalamon (ezzel a mostanival együtt)
47 könyvajánló és egyéb bejegyzés a HundredMoorson
69 fejezet a Három Lépésből a HundredMoorson
80 elolvasott könyv
97 csillag összesen a Gyufalángra a molyon (az elolszás: 17 x 5⭐️, 1 x 4.5⭐️, 1 x 4⭐️, 1 x 3.5⭐️)
115 látogató az S.A. Locryn Writes-on egyetlen nap alatt, ez volt a legtöbb, ami egy napra jutott
149 látogató a Hundredmoorson egyetlen nap alatt, ez volt a legtöbb, ami egy napra jutott
179 bejegyzés összesen
2264 megtekintés az S.A. Locryn writes-on oldalamon
11342 megtekintés a HundredMoorson

Azt nem mertem összeszámolni, hogy mindez hány oldalt, és hány százezer karaktert tesz ki, de van egy erős gyanúm, hogy nem keveset.

Ez a mostani írásom most ennyi lenne, remélem, hogy tetszett nektek ez a kissé személyesebb hangvételű bejegyzés. Ha gondoljátok, és érdekel titeket titeket hasonló, összehozhatunk párat.