Valós helyszínek a történeteimben I.

Dean Village, Edinburgh

Arra gondoltam, hogy készítek néhány bejegyzést azokról a valós helyekről, amik megjelennek a regényeimben és novelláimban. Megpróbálom ezeket megmutatni nektek fényképekkel és videókkal. Talán így azt is sikerülhet átadnom nektek, hogy miért szeretem annyira ezeket a helyszíneket. Az első, amit választottam, nem más, mint Dean Village Edinburgh-ban. Ez az egyeik személyes kedvencem, igazán különleges helyet foglal el a szívemben, megjelenik az Edinburgh kék fényei című könyvemben is.

Dean Village egy olyan negyed Edinbourgh-ban, ami fölött mintha megállt volna az idő. Régi házak és szűk utcák fogadják az ide érkezőket. Ebben a völgyben helyezkedtek el a város vízimalmai, amin nincs is mit csodálkozni, hiszen keresztül folyik rajta a Water of Leith nevű folyó. Annyira erős itt a sodrás, hogy régen több mint tíz vízimalom volt fellelhető a negyedben.

Dean Village-et nagyjából középen a piros pin jelöli. Kép jobb felső részén látható a völgy két oldalát összekötő Dean Bridge is.

Egyébként az egyik oka annak, hogy ide keveredtünk, pont a Water of Leith. Már napok óta Edinburgh-ban voltunk, és bár én olyan jól éreztem itt magam, mint hal a vízben, Észak-Skócia tájai kezdtek hiányozni a férjemnek. Én imádom ezt a várost, minden jellegzetességével és forgatagával együtt, míg a férjem inkább a nyugisabb, természet-közelibb helyeket kedveli.

Az ő ötlete volt, hogy keressünk valami “zöldet”, hogy ne csak a szürke téglás – de annál jellegzetesebb – épületeket kelljen néznie. Ki akart szabadulni egy kissé a városi környezetből, sőt utólag még azt is beismerte, hogy neki nem volt akkora élmény Edinburgh. De a lényeg az, hogy elindultunk szó szerint torony iránt, hogy felfedezzük a parkokat a városban. Nem volt különösebb úticélunk, csak mentünk valamerre. Így bukkantunk rá a Water of Leith-re. És elkezdtük azt követni.

Először egy erdős részen lyukadtunk ki, föld-ösvénnyel a fák és bokrok között. Egészen addig nem is tudtam, hogy vannak ilyen helyek Edinburgh-ban, de tényleg olyan volt, minta kijöttünk volna a városból, és valahol a természet lágy ölén lennénk.

Aznap, amikor felfedeztük Dean Village-t, hosszabb idő után akkor végre nem esett. Persze elég hideg volt, mint Skóciában szinte mindig, és egymást kergették a viharfelhők az égen, de szerencsére egész nap megúsztuk az esőt. Sőt volt egy-két óra, amikor még nap is kisütött. Viszont a korábbi esőzések miatt szerintem még vadabb volt a folyó sodrása, amint amilyen máskor lett volna. Ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt csodálatos látvány volt.

Dean Village egyébként gyalog nagyjából negyed óra alatt megközelíthető belvárosból, például a Prince Streetről is. Nem kell kigyalogolni a civilizációból (ahogy mi tettük), ha valaki épp nem akar. Második alkalommal, már nem emlékszem pontosan, hogy honnan jöttünk, de akkor nem mentünk le a térképről, hanem átsétáltunk a Dean Bridge-en, ahonnan egyébként csodálatos kilátás nyílik a völgyre is és a városra is.

Itt bóklásztunk egy pár órát. Innen keveredtünk be a folyót követve Dean Village-be. Mivel addig főleg északon, és kis falvakban voltunk, elég döbbenetes élmény volt egy ilyen helyet találni egy viszonylag nagy város kellős közepén. Érdekesség egyébként, hogy eddigre azt hittük, hogy már elég jól belejöttünk az angliai vezetésbe – meg kell azért szokni, hogy a kormány rossz oldalon van (te jó ég, hányszor bevertem a jobb kezem az ajtóba, amikor váltani akartam! Mert természetesen bal kéznél van a váltó) –, de itt azért találkoztunk olyan forgalmi helyzetekkel, hogy csak lestünk. Akadtak itt olyan szűk utcák, amikre azt hinné az ember, hogy egyirányúak, mert logikus, hogy más nem lehet… és erre kiderül, hogy nem. Az egyik barátunk erre azt mondta, hogy ha jönnek szembe, akkor el kell engedni a másikat. Van ennek is etikettje, de most erre nem térnék ki.

A Dean Village egyébként tényleg olyan, mintha pár évszázadot visszasétáltunk volna a múltba. Annak ellenére is, hogy keveredett ide a régi épületek közé néhány újabb, de azért inkább régi kő-házak sorakoznak itt. Összeszedtem innen a kedvenc fotóimat.

Néhány érdekesség a Dean Village-ről

A folyó miatt hívták Water of Leith Village-nek is.
Egészen a 19. századig maradt önálló település.
Több mint 800 éven át őrölték a Dean Village-ben a gabonákat.
Ahogy azt fentebb írtam, a Dean Village a folyó a völgyében felszik, és a völgy a két magasabban levő oldalát a Dean Brigde köti össze. A hidat egyébként Thomas Telford tervezte, és a 19. század első felében épült. És természetesen megkönnyítette a közlekedést a völgy két oldala között, sőt gyorsabb városfejlődést is lehetővé tett.
Szintén a Dean Village-ben található a Dean Cemetery, ahol több hírességet is végső nyugalomra helyeztek, például az endinburghi orvosi egyetem több legendás professzorát és sebészét. Wikipédián találtam egy elég kimerítő listát, ha valaki szeretné ezt átböngészni, akkor itt megteheti.Szintén a Dean Village-ben található a Dean Cemetery, ahol több hírességet is végső nyugalomra helyeztek, például az endinburghi orvosi egyetem több legendás professzorát és sebészét. Wikipédián találtam egy elég kimerítő listát, ha valaki szeretné ezt átböngészni, akkor ide kattintva megteheti.

Én a látogatásaink során sajnos csak fényképeket készítettem, de szerencsére bőven akadnak videók is interneten. Itt hagyom egynek a linkjét, ha esetleg szeretnétek virtuálisan bejárni Dean Village-et.

Engem már rögtön az első alkalommal elvarázsolt. Már akkor biztos voltam benne, hogy szerepelni fog egy (vagy több) történetemben. És pontosan így is lett. Ahogy már említettem, az Edinburgh kék fényei című könyvemben is helyet kapott egy itt játszódó jelenet.

Az újabb betegért Dean Village‐be kellett menniük. Na, az volt még egy olyan környék, ami minden mentős rémálma. A Dean Bridge széles sávjai után ebben a régi negyedben szinte sokként érte a kezdő mentősofőröket a rengeteg szűk, egyirányú utca, a meredek emelkedők, az éles kanyarok, és a mindig túl közeli házfalak.
Talán Davis volt az egyetlen, akit sosem rettentett meg, ha egy‐egy betegért Dean Village‐be kellett kimenniük. Dennis minden alkalommal hálát érzett azért, hogy társa ragaszkodott a vezetéshez. Sosem adott hangot ezen véleményének, de egészen biztos volt benne, hogy Davist azért nem zavarja, mert a pokol hetedik bugyrában szerezte a jogosítványát.
(Edinburgh kék fényei – részlet)

Ennyi lenne ez a rövid bejegyzés. Remélem, elnyerte a tetszéseteket. Ha igen, örülnék neki, ha hagynátok kommentet. Ha gondoljátok, más érdekes helyekről szívesen mesélek nektek, és bemutatom azt is, hogyan jelennek meg a történeteimben.