2020 óta negyedik éve kerül megrendezésre a címben szereplő irodalmi díj, ami eddig valahogy minden évben felkorbácsolta az indulatokat. Én pedig hagytam magamnak egy pár napot, amíg csak figyeltem az eseményeket, amennyire lehetett, a szavazatok alakulását és a reakciókat. Aztán mostanra jutottam el odáig, hogy írjak is erről a díjról pár gondolatot. 

Előjáróban annyit mondanék még el, hogy eddig, azt hiszem, a legelső évet leszámítva, minden alkalommal jelölték az én könyveimet is ezen a díjon, amiért mindig hálás voltam és vagyok. És tudom, hogy három év alatt nem lehet nagy konklúziókat levonni, de a saját szavazataim alakulása alapján úgy látom, hogy ahogy telik az idő, egyre többen szavaznak rám. Ezt pedig ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni. 

De akkor vágjunk is bele.  

Miről is szól a Dugonics András Irodalmi Díj (DAID)?

Nevezzük nevén, ez egy közönségdíj. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Minden évben, ha jól emlékszem, októbertől következő év május végéig van egy jelölési időszak, amikor az olvasók jelölhetik a kedvenc íróikat és regényeiket különböző kategóriákba. Miután a jelölés lezárult, következik az összesítési fázis, aminek a során az adott szerző bekerül valamilyen kategóriába, és onnantól minden év augusztus végétől majdnem szeptember végéig lehet rá ott szavazni. 

Elég egyszerűnek tűnik a koncepció, mégis minden évben kifejezetten erős indulatokat korbácsol. Az idei év sem kivétel ezalól, ismét vannak olyanok, akik szerint igazságtalan ez a díj, hiszen minden szakmaiságot nélkülöz. És ezt tökéletesen jól látják, mert ez a díj pontosan az, aminek állítja magát. Közönségdíj. 

Ez lenne csak a probléma a DAID-dal? Aki keres, az talál még párat…

Mivel egy közönségdíjról beszélünk, az olvasók abszolút szubjektív alapon adott szavazatai döntik el egy-egy szerző helyét a listákon. A szerzőnek annyi ráhatása van, hogy mozgósíthat. Persze, értem én, hogy mozgósítani is többféleképpen lehet, mindenkinek a lehetőségeihez mérten. És ez igazságtalan? Természetesen az. 

De mondok valami mást, ami szerintem még igazságtalanabb, mégsem övezi akkora felháborodás, mint a DAID-ot. Az irodalmi díjak kb. 80%-át (!) jelenleg férfiak kapják Magyarországon. Egy kutatásból kiderül, hogy az eltelt 15 évben kiosztott 449 díjból 365-öt kapott férfi, és csupán 84-et nő. És ez valahogy mégsem üti meg az ingerküszöböt, közel annyi felháborodást sem hallok, mint egy teljesen önszerveződő, tényleg az írók elérését népszerűsíteni kívánó díj miatt.

Persze nem állítom, hogy a DAID-nak ne lennének hibái, és lehet, hogy épp emiatt nem is jó dolog igazán neves díjakkal összehasonlítani, mint amik a fent linkelt cikkben szerepelnek. Csakhogy a DAID legalább igyekszik nem különbséget tenni az írók közt. Az kerül fel listára, akiket odaszavaznak az olvasók. Ha pedig innen nézzük, akkor ez egy nem részre hajló, bár tét nélküli díj. Az írónak legalábbis. Hiszen, ha nyer, jogosult lesz a díj emblémájának használatára, amit feltüntethet a jövőben megjelenő könyvein, továbbá az elismerésen meg egy oklevélen kívül (egyelőre) nem kap mást, nincs trófea, nincs pénzjutalom (még, mert hát ugye ki tudja hova nőheti ki magát ez a kezdeményezés), csak a tudat, hogy valakik olvasták és szerették a könyvét. Továbbá a szerző neve egy szélesebb közösség elé kerül, ami további olvasókat hozhat számára.

Ezt azért emlegettem fel, mert az is rendszeresen visszatérő kritika, hogy nincs semmi tétje a díjnak, hiszen egy toplistán kívül semmit sem lát belőle az író. De kérdem én, ez akkora baj? Ez a díj nekünk, pár éve publikáló íróknak készült, akik még csak most építik ki az olvasói körüket, és éppen ezért még nem értek el mindent, amit a hazai könyvpiacon el lehet. Az egész egy jól hasznosítható, használható marketing eszköz. Itt az emberek arra az íróra szavazhatnak, akikkel beszéltek mondjuk chaten párszor, akinek benne vannak a jelenleg viszonylag kis létszámú író-olvasói csoportjában, akivel van valamilyen személyes kapcsolatuk (mondjuk egy könyvheti találkozás), mert az adott író még nem nőtte ki magát elérhetetlen idollá.

Szerintem éppen az lenne a szomorú a DAID-dal kapcsolatban, ha pontosan ugyanazokat a tendenciákat és eredményeket mutatná, amit “nagyok” számára megalkotott – a „szakma” ízlését, vagy pénzügyi érdekeit tükröző – díjak (gondoljunk csak vissza a nemek kifejezetten siralmas arányára). Valamelyik Facebook csoportban láttam a DAID kapcsán egy kommentet, melyben a kommentelő névvel és arccal vállalta, hogy ő bizony három olyan íróra szavazott, akiknek mostanában olvasta könyveit, és akikkel beszélgetett, és még nem annyira ismertek. Látta a nagy neveket is a listán, de saját bevallása szerint eszébe sem jutott rájuk szavazni. Abba meg már nem is akarok belemenni, hogy a befutott írók mennyire nincsenek rászorulva erre a díjra. Szerintem a legtöbbjüket éppen ezért teljesen hidegen hagyja, és ha tud is róla, a legkevésbé sem érdekli, milyen helyezést ér el.

A másik kritika, amit kapni szokott a díj, a rossz kategória-besorolások. Igen, értem, miért bosszantó ez, nekem is került a történelmi regényem más kategóriába. Azt is értem, hogy más például egy rövidebb listán versenyezni, mint most én idén az Éjfeketével a Young Adult kategóriában, ellentétben a tavalyi romantikussal (megjegyzem, még arról a hatalmas listáról is bekerültem a legjobb tíz közé). Viszont én úgy látom, hogy az olvasónak nem dolga pontosan tudni, hogy az adott könyv, amire szavazni akar, milyen kategória, vagy milyen zsáner. Én már az erőfeszítést és a ráfordított időt is értékelem, hogy egyáltalán végiggondolta, hogy szerinte mi lehet. De rosszat választott? Na és? Legalább addig is foglalkozott vele. Nem értem, miért bántjuk az olvasókat, amiért szeretnek minket és segíteni akarnak… Az meg valóban irreális elvárás, hogy a díj alapítója minden jelölt szerző munkásságát részleteiben ismerje, vagy a sok száz jelölttel egyesével vegye fel a kapcsolatot, majd a szerzői óhajoknak megfelelően helyezze el őket egy-egy kategória szavazólistáján (esetleg még azt is figyelembe véve, hogy kivel akar, vagy nem akar egy listán szerepelni).

És ott van még a közönségdíj és olvasói szavazatok kérdése is. Minden kétséget kizáróan ez egy kifejezetten egyenetlen terep minden indulónak. Hiszen nem mindegy, hogy ki milyen és mekkora közönségnek ír, és mennyire rétegirodalom az, amit képvisel. Nem kell itt most semmilyen szélsőségre gondolni, egyszerűen minden zsánernek megvan a népesebb, vagy kevésbé népes olvasótábora. A mozgósítást nagyban befolyásolja természetesen az író személye is, hogy mennyire tudja rávenni az olvasókat a szavazásra, és az ideje, amit mozgósítására és reklámozásra akar és tud fordítani. 

Én például tipikusan az az ember vagyok, aki állandó időhiányban szenved, éppen ezért nem is viszem túlzásba a reklámozást. Ennek ellenére mindig öröm látni, hogy jönnek a szavazatok az Éjfeketére, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki időt szánt rá. 

Összefeszülések

Minden évben lehet olyat hallani, hogy írók kérik a nevük, regényük törlését a jelöltek közül. Erre a szervezők azt szokták válaszolni, hogy a jelölési időszakban mindenkinek joga van törlést kérni, de a szavazások ideje alatt már nem. Azt hiszem, ebben a kérdésben mind a két felet értem, és éppen emiatt nem tudom, mi lenne a jó megoldás (nem is próbálkozok ezért javaslatot sem tenni). 

Szerzői szemszögből úgy látom, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hogy akar-e szerepelni, megmérettetni egy ilyen versenyen. Ha nem, akkor legyen törölve, és mindenki boldog. Viszont a szervezők érvét is értem, sőt én úgy látom, hogy a szavazás alatt törölni a jelöltet tiszteletlenség az olvasók felé, akik időt és energiát szántak a szavazásra, meg úgy egyáltalán, méltónak találtak minket a jelölésre. Ha én lennék az olvasó, aki várja, hogy szavazhasson, de egyik listán sem találom az írómat, nagyon el lennék keseredve. 

Konklúzió

Azt hiszem, ezek után kijelenthetjük, hogy a DAID sem hibátlan konstrukció, de most őszintén, melyik díj az? Én csak nem értem azokat a hatalmas indulatokat, amiket kap, miközben lehetne a helyén is kezelni (igen, akár nem szeretni is). Hiszen attól függetlenül, hogy milyen helyezést ér el bárki a megmérettetésen, az élete nem lesz jobb vagy rosszabb, a világ sem lesz másmilyen, mint most. Kár egetrengető változásokat meg reformokat várni egy ilyen díjtól. Ami viszont elvárható, és szerintem azt meg is tudja adni: a jó érzés, hogy vannak, akik támogatni akarnak minket, feltörekvő, nemrég indult írókat. 

Jegyzetek

• Borítókép forrása: unsplash.com (Robin Edqvist)
• Ebben a bejegyzésben szándékosan nem teszek linkeket a szavazásokhoz, mert ez most a gondolataimról, az én megélésemről, nem a versenyről szól. Aki meg akarja találni, úgyis meg tudja.