Steve, John és Dylan a megadott időpontra, délelőtt 10-re érkezett meg a gyermekotthonba, ahol Viktoria jelenleg lakott. A kutyákat erre az időre Robert és Kyle gondjaira bízták, feltethetőleg a két macska legnagyobb örömére. John nem akart megválni tőlük erre a rövid időre sem, de az csak belátta, hogy így lesz a legpraktikusabb.

Az otthon minden évben meglepetés karácsonyt rendezett a gyerekeknek a közeli templommal együttműködésben, aminek keretei között családok hazavihettek gyerekeket egy napra, hogy ők velük tölthessék az ünnep egy részét. John és Steve nem voltak hívők, a legkevésbé sem, viszont szinte minden alkalommal részt vettek a templom jótékonysági programjain, hogy ezzel támogathassanak másokat, hiszen ők is rengeteget köszönhettek korábban vadidegeneknek.

Így értesültek erről a karácsonyi szervezkedésről is, és természetesen azonnal jelentkeztek rá. Általában sorsolás alapján döntötték el, hogy melyik gyerek melyik családhoz kerül – a gyerekek maguk is jelentkezhettek, senkit sem kényszerítettek, hogy részt vegyenek valami olyan programban, amiben nem akartak –, de voltak olyan esetek, amikor egy-egy család kifejezetten egy gyermekkel szerette volna tölteni az ünnepet. Ilyen helyzet akkor állt elő, ha már folyamatban volt valamelyikük örökbefogadása. És éppen ezért aznap John, Steve és Dylan Viktoriáért jöttek.

Mint kiderült, a kislány nem jelentkezett erre a lehetőségre, de ugyan ki okolhatta volna ezért a döntéséért az addigi rossz tapasztalatai alapján a szülőkkel… Elena nénitől azt is megtudták, mennyire nem akart belemenni, hogy egy családnál kelljen lennie este hatig – addigra kellett visszahozni a gyerekeket a nap előre meghatározott szabályai szerint –, de Elena néni elmagyarázta neki, hogy a kedves bácsi, a párja, a fogadott fiuk és a két kutya szeretnék, ha velük töltené azt a napot. Így pedig továbbra is vonakodva bár, de beleegyezett.

Szerencsére Dylan mellett hamar feloldódott, az már az első alkalommal is látszott, hogy teljesen egy húron pendülnek a a fiatal fiúval. A kezébe csimpaszkodva, lelkesen lépdelt mellette, miközben arról áradozott, hogy mennyire hiányzott neki Kóbor és Porcelán. Éppen ezért némiképp csalódottan állt meg a kocsi mellett, amikor belesve üresen találta azt. John azonnal észrevette, hogy lehervadt a mosoly arról a pirospozsgás arcocskáról, azért azonnal magyarázatot is adott.

– A két kutyát otthagytuk a barátainknál, mert nem akartuk őket az autóba zárni őket ebben a hidegben, amíg mindent elintéztünk bent. De ne aggódj, most elmegyünk értük, és felvesszük őket.

Eredetileg persze nem így tervezték, estig kibírta volna a két eb vendégségben, de mivel John nem akart semmiben sem csalódást okozni Viktoriának, sőt azt szerette volna, hogy ez a karácsony annyira tökéletes legyen számára, amennyire csak lehetséges, meggondolta magát.

Kyle és Robert nem kevéssé lepődtek meg, amikor becsöngettek a kutyákért, de természetesen mosolyogva invitálták be őket. Így pedig Viktoria megsimogathatta Magickot is, aki meglepő módon azonnal hízelegni kezdett a kislánynak. Ő pedig szinte megbabonázva futtatta végig apró ujjait újra meg újra a kandúr tömött, puha bundáján. Az idősebb macskával ellentétben Aranyfürt nem bizonyult ilyen barátságosnak, ő inkább felült Kyle vállára és onnan figyelte az idegeneket.

Miután John és Steve illendően megköszönték barátaiknak a segítséget, a kutyákkal kiegészült csapat visszasétált az előbbi kombijához. A kutyákat akkor a tágas csomagtartóba terelték bele – éppen emiatt választotta John ezt az autót –, ami kifejezetten rájuk le kialakítva pokrócokkal és párnákkal. A két eb pedig tudta a hátsó ülések támláján nyugtatni a fejét, hogy az ott utazók simogathassák őket, ha éppen ahhoz van kedvük. És természetesen a két gyerek a hazafele út alatt nem fukarkodott a kutyák kényeztetésével.

Viktoriát pedig minden elvarázsolta aznap. A kutyák, a két felnőtt férfi kedvessége, Dylan, a majdani nagytesó, a ház, a szoba, amibe majd beköltözik az örökbefogadási procedúra végével. És akkor a csodák még nem értek véget arra a napra. John és Steve alaposan kifaggatták Elenát, hogy a lehető legjobb karácsonyt tudják megszervezni a kislánynak. Így megtudták például azt is, hogy mik a kedvenc ételei, milyen rajzfilmeket vagy éppen könyveket szeret. Ezen tudás alapján készítettek össze mindent aznapra.

Az ebéd így gyümölcsleves lett, amit dinó alakú rántott hús követett krumpli pürével és kukoricasalátával, desszertként pedig lekváros piskótatekerccsel. Hiába nem hagyományos karácsonyi menü, Steve minden fogás készítésekor kitett magáért, még úgy is, hogy a dinó-húsokat mirelitként vették. De azt leszámítva minden mást ő készített el. És amennyire le lehetett mérni Viktorián, minden nagyon ízlett neki, a levesből kétszer is kért, aminek természetesen az lett az eredménye, hogy a süteményből nem fért bele annyi, amennyit enni szeretett volna.

– Semmi gond – mosolygott rá Steve –, majd mielőtt indulnánk, elcsomagolom neked, és akkor ehetsz vacsorára belőle a barátaiddal.

A kislány félre fordult, és alig hallhatóan suttogta:

– Nincsenek barátaim, mert többiek szerint csúnya vagyok.

Steve érezte, hogy a szíve szakad meg érte. Annyira csodaszép és elbűvölő gyerek volt, nem is értette, hogy láthatják belőle csak a sebhelyeket az arcán. Ő maga észre sem vette, hiszen előtte mindig az a kis tündér állt, akit John és Dylan elbeszélései után személyesen is megismerhetett.

– Sajnálom, hogy ennyire buták azok a gyerekek – próbálta vigasztalni a férfi –, vagy lehet, hogy még túl fiatalok, és nem értik, mit jelent igazán szépnek lenni. Olyannak, amilyen te is vagy.

A kislány arca ennek hallatán felragyogott, Steve meg egyáltalán nem bánta, hogy a többi véleményét a szívtelen kölykökről megtartotta magának. Azt sem mondta ki, hogy így legalább több piskótatekercs marad Viktoriának. Ezek után az ebéd hátralevő része vidám, boldog hangulatban telt, és mire mindennel végeztek, már mozdulni is alig bírtak, pedig az ajándékok felbontása még mindig hátra volt.

Így tehát átvonultak a nappaliba a hatalmas fa alá, ahol rengeteg becsomagolt ajándék várta őket. Korábban megállapodtak abban, az ajándékozással várnak addig, amíg Viktoria is ott lesz velük, így pedig a csomagok azóta is türelmesen ott sorakoztak a fa alatt, amin még bőven maradtak leragadozásra szánt mézeskalácsok. Hiába ették tele magukat az ebéd alatt, a vadászösztön erősebbnek bizonyult, és eltűnt még jópár kalács az ágakról, miközben felbontották az ajándékokat.

John, Steve és Dylan különböző társasjátékokat adott egymásnak, hogy majd azokkal tudjanak játszani a délután hátralevő részében. Viktória viszont kapott a társasjátékon kívül még egy Kóbor és egy Porcelán plüsst, amiket Steve egy varrónő ismerősével készíttetett a kislánynak, hogy addig is vele tarthassanak, amíg még a gyermekotthonban lesz kénytelen lakni. Ezeken kívül pár mesekönyvet is beszereztek neki, amikről tudták, hogy vágyik rájuk.

Miután mindent felbontottak, úgy döntöttek, hogy ideje kipróbálni a társasokat. Viktoriára bízták, hogy válassza ki azt elsőt, amit ő meg is tett, természetesen azt a pónis játékot választotta, amit ő kapott. Te természetesen maradt bőven idő, többel is játszani egy-egy menetet. A kislány pedig végig csillogó szemmel szorította magához a kutya plüssök valamelyikét, végig, mialatt azokkal a társasokkal játszottak, amiket ő választott.

A délután viszont sajnos hamar véget ért, lassan készülődniük kellett, hogy visszaérjenek a kislánnyal hat órára az otthonba. Útközben persze megígérték, hogy ha még nyílik lehetőségük arra, hogy egy-egy hétvégét náluk töltsön, mindenképp élni fognak a lehetőséggel.

Miután az intézet parkolójában kiszálltak John autójából, Viktoria megkapaszkodott a két férfi kezében.

– Elköszönhetek még a kutyuktól? – kérdezte halkan, hatalmas szemével felnézve rájuk.

– Természetesen – mosolygott rá John –, anélkül ők sem engednének el.

Kiengedte a kutyákat a kombi hátuljából, és ők azonnal a kislány két oldalára telepedtek, mintha megérezték volna, hogy eljött a búcsú ideje. Hozzábújtak, és Viktoria magához szorította őket. Suttogott valamit először Kóbor aztán Porcelán fülébe, mindezt olyan halkan tette, hogy rajtuk kívül nem hallhatta más. Utána Viktoria szinte fojtó öleléssel búcsúzott el mindhármuktól, és megígértette velük, hogy amikor csak lehet, eljönnek meglátogatni addig, amíg végre egy család lehetnek.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Lasse Bergqvist)