Szeptember 26-29. között került megrendezésre a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amin helyet kaptak a könyveim, sőt szombaton (28-án) még dedikáltam is. A könyveim a mostani alkalommal is az Imádom a könyveket standjánál voltak fellelhetők. Kicsit más hangulatú esemény volt az idei, mint amit eddig megszokhattunk, elég sok változás előszele befolyásolta azt, hogyan érezték magukat az emberek, hogyan viselkedtek és mennyi könyvet vettek.

Idén is rengetegen jöttek el, szombaton például, amikor én kint voltam, annyi látogató érkezett, hogy lépni sem lehetett igazán tőlük. Hatalmas tömeg hömpölygött a földszinti standok között, illetve az emeleten is voltak zsúfoltabb részek, főleg azok a területek, ahol a nagy olvasótáborral rendelkező, elismert írók dedikáltak. Az emeleten kaptak helyett a különböző nemzeti standok japán, koreai, török stb. ezekhez főleg olyanok zarándokoltak el, akik kifejezetten kerestek valamit. Mint például én, hiszen egy novelláskötetben megjelentek japán fordításaim.

Sok olvasóval beszéltem a Könyfesztivált megelőző napokban, és az volt közös abban, amiket mondtak, hogy igyekeznek minél több könyvet venni, hiszen október 1. után életbe lép az árkötöttségi törvény. Ez pedig sokak pénztárcáját fájóan érinti, hiszen rengetegen vannak olyanok, akik csak az akciós könyvek közt keresgélnek, mert mást nem engedhetnek meg maguknak.

Ezt a helyzetet pedig még súlyosbítja az, hogy szinte teljesen ellehetetlenítették azt is, hogy a kiadók a saját webshopjukban történő rendelések után átvállalhassák a postaköltséget, ami még inkább meggátolja majd az embereket abban, hogy a kiadóktól rendeljenek a nagy terjesztők helyett. És persze az utóbbi időben a fóliázást is teljesen logikátlan és értelmezhetetlen szintekre és újabb sebességre emelték. Nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni, hiszen korábban már itt és itt is írtam ezekről a témákról. Ezt is olvasd el, ha szeretnél egy összefoglaló képet kapni az utóbbi hetek, hónapok eseményeiről.

Az akkor még küszöbön álló változások miatt érezhető volt egy bizonyos feszültség a standok között. Nem csak olvasói szinten, a kiadók és könyvterjesztők közt sincs konszenzus arról, hogyan is kellene értelmezni az új szabályozásokat. Persze nyilvánvaló, hogy pont ez volt a cél, hogy a kellemetlenkedők megbüntetésére mindig legyen jogalap a kétértelműségnek köszönhetően. Viszont pont emiatt, amikor az olvasók kérdéseket tettek fel a változásokról, nem tudtak érdemben válaszolni nekik a standoknál, csak a feltételezéseiket, találgatásaikat ismételgették minden alkalommal.

Érdekes volt még szombaton az is, hogy rettenetesen rossz idő fogadott minket. Szinte végig szakadt az eső, mintha csak az időjárás is megkönnyezné, megsiratná a szabad könyvpiac kivéreztetését. Délutánra egy rövid időre kisütött a nap, ami mindenképp jól jött, mert így a Szabadirodalmat Mozgalom meg tudta szervezni a délután két órára szervezett flashmobját, aminek során “tiltott”, fóliázandó könyveket olvastak, a békés együttolvasására felhívva a figyelmet. Kiválóan bemutatva azt, hogy az egyszeri moly csupán arra vágyik, nyugton azt olvasni, amit akar.

Én sajnos nem tudtam részt venni ezen a megmozduláson, pedig készültem könyvekkel is. Persze sejtettem, hogy nem fog beleférni az időnkbe, de ennek ellenére reménykedtem, hogy tudunk lopni még egy órát a flashmobra. Sajnos épp költözés közben voltunk, már a Könyvfesztivált megelőző napokban is folyamatosan pakoltunk, és hurcoltuk át a dolgainkat az új lakásba. Szombaton is a dobozok közül szabadultunk ki arra a pár órára, és a dedikáláson ismét nagyon kedves, érdeklődő és szeretni való, csupaszív emberekkel találkoztam. Az ő kedves szavaikkal feltöltődve vetettem magam vissza a pakolásba, és csomagcígölésbe (olyan este 10 körül végeztünk szombaton, hogy vasárnap már csak a legnagyobb dolgokat kelljen egy körben átvinni – és természetesen a cicát).

Azóta pedig már az új helyen lakunk. Persze még nincs minden tökéletesen kész, az hogy mindent a terveink szerint befejezzünk, igényel majd pár hónapot. Például a dolgozószoba még nincs teljesen berendezve, meg olyan apróságok hiányoznak, amire nem gondolunk, hogy kell, mégis használjuk minden nap.

Nagyon izgatott vagyok viszont, hiszen most először lesz saját „birodalmam”, ahova elvonulhatok majd írni. Egyelőre még „couch potato” vagyok, vagyis a kanapé a székhelyem. De annyira ezt sem bánom, végül is négy regényem és rengeteg Wattpad story született meg így. De persze mindenképp egészségesebb lesz az, ha lesz rendes asztalom és székem, és talán a nap végére nem érzem majd úgy magam, mint akit kerékbe törtek.

Most egy kicsit viszont lelassult a rendezkedés, mivel teljesen lebetegedtem. Fáj a torkom, folyik az orrom, és örülök, ha nem kell elmozdulni a világra szólóan kényelemes kanapéról. Az utóbbi pár hónapban nagyon feszített volt a tempó, hiszen a Hugó megjelenése, a Könyvhét, Könyvfesztivál és a költözés is mind-mind teljes embert kívántak. Egyénként tényleg igaz az, hogy amint van egy kis ideje szusszanni az embernek, ledönti a lábáról az első körülötte ólálkodó betegség. Én most pont így érzem magam… De remélhetőleg, amint kikúráltam magam, újult erővel megyek tovább.

És mielőtt még elfelejtem a legfontosabbat! Szerencsére a cica megszokta az új helyet, már itt is úgy viselkedik, mintha minden az ő királysága lenne. Szóval ebből a szempontból minden visszatért a régi kerékvágásba. Kicsit tartottunk tőle, mennyire viseli majd meg, de azt leszámítva, hogy egy pár napig némiképp elveszettnek tűnt, végül beleszokott az új környezetbe. Ő most egyébként épp mellettem alszik, amíg én teljesen betegen, szipogva, orrfújásokra meg-megállva írom ezt a bejegyzést. A billentyűzet kopogása sosem zavarta. Néha persze meglöki a kezem, hogy most vele foglalkozzak, ne klimpírozzak, aztán egy kis simogatás után békén hagy.

Összességében azt hiszem, hogy – a betegség ellenére is – szeretem ezt a bekuckózos időt. Így az sem zavar annyira, hogy leestem a lábamról erre a hétre. Ti mivel töltöttétek az eltelt pár esős napot?

Jegyzet

• Borítókép forrása: saját fotó
• Egyéb fotók: megjelölés szerint