Négy év után elváltak az útjaim a Smaragd Kiadótól. Nagyon fontos négy év volt ez az életemben. Rengeteg tehetséget ismertem meg, és sok barátot szereztem, amik mind olyan kincsek, amikkel nem gazdagodtam volna, ha 2020. végén nem hagyom el az akkori kiadómat. Azt a döntést is nehezen hoztam meg, hiszen akkor még zöldfülű voltam könyvkiadás…
Címke: Hírek
Béka a fazékban
A szolgálólány meséje című sorozat első évadában többször elhangzik a főszereplő June-tól, hogy úgy érzi magát az új állami berendezkedésben, mint béka a fazékban, hiszen ha elég lassan melegítik a főzővizet, mire észreveszi, hogy baj van, már meg is főtt. Korábban már több alkalommal írtam aggasztó történésekről, és minden alkalommal reménykedtem, hogy az adott bejegyzés…
NOVEMBERI ÉS DECEMBERI TERVEK
Azon gondolkoztam, hogy lassan itt a december, az advent és a karácsony. Én pedig szeretnék pár meglepetéssel készülni nektek, idén kicsit több mindennel és összeszedetettebben, mint tavaly.
Áprilisi összegzés, május közepi mérleg
Gondoltam, készítek egy rövid összefoglalót az eddigi másfél hónap történéseiről és eredményeiről. Hoztam pár hírt, meglepetést, egyszóval egy kis összegzést. Remélem, hogy érdekesnek találjátok majd.