Gyufaláng interjú – Avagy a főszereplők különböző közösségi oldalakon

Mivel nagyon sok visszajelzést kaptam, hogy tetszett nektek az előző interjú a Gyufaláng főszereplőivel, ezért úgy döntöttem, hogy készítek velük még egyet. Most viszont annyival fűszereztem meg ezt, hogy a különböző közösségi oldalak használatáról tettem fel nekik kérdéseket, mintha a mi korunkban élnének.

Milyen közösségi oldalakat használtok elsősorban is miért?

Sándor: Külön-külön van Facebook profilunk, mert ez volt a legelső, amit mindketten megcsináltunk magunknak. Én emellett még sokat használom a Twittert, elsősorban külföldi híreket olvasok rajta. De egyiken sem vagyok túlságosan aktív, a Facebookra is főleg csak akkor nézek rá, amikor kapok egy üzenetet, hogy erre vagy arra vessek már egy pillantást. A Twitter is ugyanez, általában csak riportereket és tv csatornákat követek, de én ritkán írok ki bármit is.

Tamás: Én a Twitterrel sosem tudtam mihez kezdeni, valamikor régen csináltam egy profilt, de azóta már a jelszavamat sem tudom hozzá. A Facebookot sokkal szívesebben használom, itt tartok kapcsolatot régi barátokkal, volt katonatársakkal. Meg csináltam egy közös Instagram profilt magunknak, miután összejöttünk. Sándor legnagyobb rettenetére. Sosem viselte jól, ha fotózzák, azt meg még kevésbé szereti, ha ezeket a fotókat meg is osztják róla.

Sándor: Ne is mondd! Szerencsére van beleszólásom abba, hogy milyen képek kerüljenek ki. Tamás néha túl lelkes, és ilyenkor kissé vissza kell fogni, hogy ne nyomjon azonnal a feltöltésre, miután lőtt egy képet.

Tamás: Hé! Azért általában ennyire nem rossz a helyzet. Igen is tudom, hogy mit szeretnél a profilunkon látni, és mit nem.

Sándor: Tudom én. (Kacsintás)

Említettétek az Instagramot. Mi az első öt fénykép az profilotokon?

Tamás: Amikor megcsináltam a profilt, próbaképp a macskáról kerültek fel fényképek rá. Szerintem nem is első öt, de legalább az első tizenöt róla készült. Igazi sztár lett. De ha vársz egy pillanatot, kikeresem a kedvencemet. Igen ez lenne az. Nézzétek meg ezt a kis okos fejét. Egyébként a kép az első találkozásunkkor készült. Nagyon meglepett akkor a szörnyetegje. Tudjátok milyen hideg tud lenni az orruk? Engem egészen elképesztett, mikor erre ébredtem.

Sándor: Igen, ez tényleg egy jó kép. De nekem mégsem ez a kedvencem. Mindjárt kikeresem azt, ami szerintem a legjobb. Nekem ez a kedvencem. Amikor Tamás először döbbent rá arra, hogy a macskák is képesek dolgokra, hogy szórakoztassanak minket, embereket. Csak ehhez az kell, hogy ők is akarják. Az igazság az, hogy én sosem próbáltam semmit belenevelni, vannak olyan dolgok, amiket magától kezdett el csinálni. Ez is ilyen.

Ha sokkal több követőtök lenne a közösségi oldalakon, amiket használtok, hogy reagálnátok a hírnévre?

Sándor: Te jóságos ég! Ebbe még belegondolni is rettenetes… Nekem alig vannak követőim vagy ismerőseim. Facebookon is csak olyan embereknek vagyok az ismerőse, akiknek a nevéhez arcot tudok rendelni, mert ha nem, az számomra azt jelenti, hogy nem ismerem. Twitteren is inkább én követek érdekes embereket, engem alig pár ismerős követ, és őszintén nincs miért.

Tamás: Ez azért nincs teljesen így, mert a közös Instánkat viszonylag sokan követik.

Sándor: Ez igaz, de szerintem a nagyrészük a macska miatt teszi. Egyébként ha már itt tartunk, Tamásnak sokkal több követője van, mint nekem. Ő sokkal jobban viseli ezt az online jelenlétet és hírnevet, mint én.

Tamás: Ezt a részét én is sem értem. Amíg katonák voltunk, mindig Sándor volt a népszerűbb. Mindenki az ő társaságát kereste, és nem is volt ennyire magának való korábban. Úgy látszik, hogy a visszavonultság hozta ezt magával.

Sándor: Szerintem én mindig is magamnak való voltam, de századosként vannak elvárások, amiknek meg kell felelni. De most, hogy ismét civilek vagyunk, hagyhatom Tamást kiteljesedni.

Tamás: Az azért nem igaz, hogy annyival szociálisabb lennék, én csak valamivel többet foglalkozom a profiljaimmal, mint Sándor. De ennél sokkal nagyobb ismertségre én sem vágyom. Nagy társaságban én is elég morózus tudok lenni.

Mennyi szelfit szoktatok csinálni? Van kedvenc képetek feltöltve? Van esetleg szabályotok, hogy miről nem osztotok meg semmit?

Tamás: Hú, ez most kérdés-zuhatag volt. De az elsőt megválaszolva: igen, sok szelfit szoktunk csinálni.

Sándor: Te csinálsz sok szelfit, én csak elszenvedem.

Tamás: De meg kell örökítenünk minden fontos pillanatot! Egyébként szoktunk programokat szervezni a barátainkkal, amiken természetesen mindig készülnek fényképek. De azt mindig megválogatjuk, hogy miket osztunk meg ezek közül közösségi oldalakon. Egyrészt a barátainknak is meghagyjuk a választás lehetőségét, másrészt viszont Sándor nagyon komolyan veszi az életünkkel kapcsolatos disztkréciót, ezért általában ő dönti el, hogy mennyit mutatunk meg magunkból.

Sándor: Ez tényleg így van. Nekem az az elvem, hogy a kevesebb néha több. Éppen ezért ez a kedvenc fotóm, mert ezen minden rajta van rólunk. Az egyik barátunk csinálta egyébként.

Tamás: Igen, ezt a képet és is nagyon szeretem. Annyira jól sikerült. sokáig ezt volt a háttérképem is a telefonomon.

Sándor: Én eleinte nem voltam olyan bátor, hogy ki merjem tenni. De most már nekem is ez a háttérképem. Kettőnk közül mindig Tamás volt az, aki tudta, hogy mi, nekem pedig nagyon sok dologgal együtt a bátorságot is meg kellett tanulnom, de nagyon örülök neki, hogy Tamás végig mellettem volt ebben.

Tamás: Mert ugyan hol lettem volna? Mindig is természetes volt, hogy mindent közösen csinálunk végig. (Szerető mosoly.)

Ennyi lenne ez a mostani interjú Tamással és Sándorral. Ha esetleg tetszett, megköszönöm, ha megosztjátok. Ha pedig szeretnétek még hasonló beszélgetéseket olvasni, örülnék neki, ha a nekik szánt kérdéseket megírnátok kommentben, én pedig gondoskodom majd róla, hogy megválaszolják ezeket. 😉

Jegyzetek:

Borítókép forrása: unsplash.com (Sticker Mule)
A bejegyzésben felhasznált egyéb képek forrása sorrendben: unsplash.com (Anton Lochov, Paul Hanaoka, Jon Moraes)
Idézetek: a Gyufaláng című könyvemből származnak