Gyufaláng – Egymás szemén át

Korábban már készült egy rövidebb bejegyzésem, amiben bemutatkozott a Gyufaláng két főszereplője, Tamás és Sándor. Azt már a legelején lehetett sejteni róluk, hogy rengeteg eseményen mennek keresztül együtt. Akár azt is mondhatnánk, hogy vállvetve élték át a huszadik század első felének sok fontos történését. Viszont eddig még nem mutatták meg, hogy ők miként is látják a másikat.

Ha még nem olvastad a könyvet, de szeretnéd egy kicsit jobban megismerni Tamást és Sándort, vagy érdekel, hogy mit gondolnak egymásról, haladj tovább bátran. Nincs mitől tartanod, semmi olyat nem kotyogunk ki, ami később rontaná a regény tökéletes élvezetét.

Tamás a századosról

A fronton nagyon mély barátság alakult ki köztük, ez soha egyetlen pillanatig sem volt titok senki előtt, aki Nemessy százados alatt szolgált. Bár a magának való Szép Tamás őrmestert eleinte inkább csak megtűrték, a végén már azt furcsállották volna, ha szeretett századosukat az árnyéka nélkül látják.

Tamás egyébként mindig is kifejezetten sokat tartott a századosról. Már akkor is, amikor még nem barátkoztak össze. Tisztelte tekintélyt parancsoló megjelenését, hajlíthatatlan, mindig és mindenkivel igazságos jellemét. Még a szigorúságát is, bár azt annyira nem szerette, amikor a saját bőrén kellett megtapasztalnia.

Meg lehet vádolni némi részrehajlással, de az igazság az, hogy Nemessy Sándor mindig tökéletesen felért az irányába támasztott elvárásokhoz. Ebből a szempontból nemcsak Tamást, de egyetlen katonáját sem hagyta cserben. Viszont, aki mindig is a legtöbbet tartotta a századosról, az a megingathatatlan hitű és hűséges őrmester volt.

Sándor, miközben támaszt nyújt egy összetört katonának. Könnyeket ejteni sosem volt az ő erőssége, ahogy a szép szavak sem, de azt valahogy mindig tudta, hogyan adja vissza a reményt a kétségbeesetteknek.

Sándor az őrmesterről

A százados mindig is legalább annyira magánakvaló és távolságtartó volt a katonáival, mint amennyire Tamás a többi bajtársával. Éppen ezért érthetetlen mindenki számára a szakaszban, hogyan alakulhatott ki ilyen erős baráti kötelék köztük. De az az egy egészen biztos, hogy azt azt a barátságot, bár több alkalommal próbára tették a háború évei, nem szakíthatta el semmi.

Tamás, mivel szinte árnyékként követi és kíséri mindenhova Sándort, többször keveredik veszélyes helyzetekbe, mindig azzal a céllal, hogy ki tudja menteni a századosát, még mielőtt bármi komolyabb baja esne. Ahhoz hogy ezt meg tegye, nem egyszer bárki másnak esztelennek tűnő kockázatokat is vállal. Éppen ezért Sándor sokszor tartja felelőtlennek és hebehurgyának. És természetesen egyszer sem mulasztja el lekapni a tíz körméről, amikor úgy érzi, hogy feleslegesen ment már megint bele eszement helyzetekbe.

Tamás miközben Sándor alaposan összeszidja a felelőtlenségéért. Elmondani sem tudom, milyen élesen láttam magam előtt ezt a jelenetet. A szidást, és azt is, ahogy Tamás mindent megtesz, hogy ne grimaszoljon, amikor a felettes tisztje rápirít.

Ha tetszett ez a rövidke kedvcsináló, de még nem vagy biztos benne, hogy szeretnéd-e elolvasni a könyvet, javaslom, hogy keresd fel a Galériát, ahol még több érdekes idézetet találhatsz a regényből. Hátha ezek segítenek dönteni.
Vagy ha inkább valami konkrétra és igazi kedvcsinálóra vágysz, olvass bele a történet elejébe. Végül pedig nézd meg a Pillanat szilánkokat. Ide akkor is érdemes visszatérned, ha már elolvastad a könyvet.