2024 évösszegző bejegyzés

Ekkor:

Elérkezett ez a nap is. Már csak ennyi van hátra a 2024-es évből. Ezért arra gondoltam, hogy végigszaladok az éven, és kicsit átgondolom, mit sikerült idén elérni, megvalósítani, és mi az, amivel esetleg adós maradtam magamnak. Összességében azt hiszem elmondhatom, hogy a világ és kicsiny országunk minden történése ellenére is sikeres évet zártam, és nagyon elégedett vagyok mindennel, amit sikerült megvalósítanom.

Természetesen rengeteg segítséget és támogatást kaptam mindebben. A felét sem sikerült volna véghezvinni, ha nincsenek körülöttem ilyen csodálatos emberek! Nem csak a közvetlen közelemben lévőket, családomat, barátaimat értem ez alatt, hanem mindenkit, aki mondjuk olvasta a megjelent könyveimet, vagy azokat a történeteimet, amiket akár itt, akár a Wattpadon tettem közzé.

Köszönöm mindannyiótoknak, akik bátorító, szerető, jobbító szándékú kommenteket hagytatok bármilyen platformomon. Akikkel könyves eseményeken vagy az online térben találkoztam, akikkel hosszabban-rövidebben beszélgettem alkotásról, az élet dolgairól, akik bátorítottatok, amikor épp nem láttam a “hogyan-továbbot”. Nélkületek nem tartanék itt, és nem valósult volna meg a terveimnek a töredéke sem. Szóval szívből köszönöm minden rám fordított szabad perceteket. 💖

És most nézzük át, mit tartogattak a különböző hónapok ebben az ében!

Január

Mivel 2023. decemberében befejeztem a Hugó című kéziratom nulladik verzióját, idén januárban megkezdődhetett a szerkesztés munka, illetve minden előkészítés a megjelenést célozva. Ez egyébként nagyjából négy hónapra meghatározta, hogy első sorban mikkel foglalkoztam a szabadidőmben. Azt már többször kifejtettem bekezdésekben, hogy nagyon szeretem a szerkesztést és korrektúrát, amikor elnyeri a végső formáját a regény, és a végére olyanná formálódik, amit bátran mutatok meg nektek is. Erről lenti bejegyzésben szedtem össze pár gondolatot.

Február

Mivel az évem első fele főleg a Hugó szerkesztése és megjelenése körül forgott, ezért a blognak nem szenteltem akkora figyelmet. Azt hiszem, Ti is észrevehettétek ezt, ha követtétek a posztjaimat. Ennek köszönhető az, hogy az idei első bejegyzésem február 4-én került ki a blogra, amiben az ihletről írtam. Ugyanebben a hónapban készült egy sokkal fontosabb cikkem is, mivel nem maradhattam néma a gyermekvédelmi botránnyal kapcsolatban.

Március

Márciusban összesen egy bejegyzésem készült, amit januárnál már linkeltem a szerkesztéssel kapcsolatban.

Április

Az idei év sem volt mentes a hülyébbnél hülyébb rendelkezésektől, amik csak még tovább nehezítették a könyvpiac helyzetét. Erről április 1-én írtam egy cikket, de sajnos nem szántam április 1-i tréfának. Sokkal inkább az elkeseredettségemet és felháborodottságomat fogalmaztam meg benne.

Május

Még áprilisban elhatároztam, hogy kissé gatyába rázom az akkor még Ole naplója címre hallgató interaktív történetemet. Azóta már új borítót kapott, és a címe is megváltozott Ole ismeretlen utazásaira. Eredetileg azt terveztem, hogy szeretnék majd pár új fejezetet készíteni a történethez olyan opciókból, amiket Ti, olvasóim nem szavaztatok meg. Májusban készült egy ilyen fejezet, illetve még áprilisban összeraktam egy tartalomjegyzéket is, hogy nyomon lehessen követni, mi a történet fő szála, és mik kikacsintások, olyan események, amik végül nem történtek meg.

Ennél többet sajnos nem nyílt módom idén foglalkozni Ole kalandjaival, ami nem baj, mert jövőre legalább lesz még egy regény, amit folytathatok.

Június

Ez a hónap kifejezetten mozgalmasra sikerült. Egyrészt, mert rengeteg munka után megjelent a Hugó, és végre fellélegezhettem, hogy elengedhettem a kezét, hogy a saját útját járja ezentúl. Másrészt, mert júniusban két könyves eseményre is sor került, az egyik a Könyvhét, a másik pedig a Jó éjszakát Mád! elnevezésű rendezvény volt.

Emellett a Három Lépés című trilógiám a Wattpadon utolérte a blogot, így június óta szerdánként és péntekenként mindkét helyre egyszerre érkeztek az új fejezetek. Érdekesség, hogy mivel a Wattpados publikálás előtt újraszerkesztettem a fejezeteket, így vannak eltérések a két platformon olvasható tartalmak között. Van egy-két jelenet, amit például szándékosan átírtam más szemszögre, mert úgy is be akartam mutatni.

Július

Ebben a hónapban végre volt egy kis nyugtom, és fel tudtam lélegezni a rengeteg munka és különböző könyves eseményekre utazás után. Ezekről az alkalmakról az alábbi bekezdés készült.

Augusztus

Augusztus a privát életem szempontjából volt nagyon mozgalmas. Költözés előkészítés, rengeteg pakolás, hurcolkodás, és még több munka miatt nem is nagyon foglalkoztam a bloggal, Wattpaddal a szokásos heti kettő Három Lépés posztot leszámítva.

Szeptember

A könyvpiacot ellehetetlenítő szabályozások időközben turbó módba kapcsoltak, és egyformán rosszul érintettek mindenkit – a Librit kivéve – legyen szó kisebb kiadókról vagy írókról. Ezek elleni fellépésként megalakult a Szabad Irodalmat Mozgalom, amihez én is csatlakoztam. Több bejegyzés és cikk is született a korlátozásokat illetően nekik köszönhetően a könyvpiac fokozatos ellehetetlenítéséről. Én is írtam több témába vágó bejegyzést.

Október

Szeptember végén került megrendezésre a Nemzetközi Könyvfesztivál, amin ismét részt vehettem a könyveimmel. Módom nyílt dedikálni is az eseményen, és ismét rengeteg lelkes olvasóval és érdeklődővel nyílt módom beszélgetni. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, soha nem lehetek elég hálás értük.

November

Az év utolsó előtti hónapja is mozgalmasan telt, ekkor már gőzerővel dolgoztam az új adventi naptár történeten, hogy decembertől a szokásos módon napi szinten új fejezetekkel érkezzen majd.

Emellett persze az irodalmi élet körüli tragikomédia nem állt meg. A Margó-díjról a gyermekvédelminek csúfolt cenzúra-törvényre hivatkozva megpróbáltak kitiltani egy felnőtteknek íródott, ókori Rómában játszódó könyvet. Szerencsére ez annyira kicsapta a biztosítékot, hogy végül engedték indulni a szóban forgó kötetet. Tipikus példája ez annak, hogy attól még, hogy valami a történelemben nem tetszik, az még úgy volt, és nem biztos, hogy jó szemmel nézik majd, ha valakik megpróbálják eltörölni vagy megmásítani.

December

Ez a hónap már abszolút az év végéről, és az idei, Karácsony életeken át címet viselő adventi naptárról szólt.

Azt hiszem, ebből is látszik, mennyire mozgalmas és izgalmas volt az idei év. Mindezek ellenére, a számomra, azt hiszem, nagyon jól alakult. Mindent meg tudtam valósítani, amit elterveztem, ha lehetett volna többet, akkor sem sajnálom, hogy ennyin állt meg a mérleg a végére. Remélem, hogy a Ti évetek is nagyjából azt hozta a számotokra, amit szerettetek volna, és bízom benne, hogy jövőre sem lesz ez másként. Köszönöm még egyszer, hogy idén is velem tartottatok, hogy annyi nehézségen átsegítettetek.

Nagyon boldog új évet kívánok nektek!

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Kelly Sikemma)

Hozzászólás