Talán már hallottatok róla, hogy jelenleg gőzerővel dolgozunk a kiadónál az új könyvemen, és a megjelenése is vészesen közeledik, úgy gondoltam, ha már éppen aktuális, összeszedek néhány mostatni és korábbi tapasztalatot a szöveggondozásról. Elsősorban a szerkesztésről szeretném megosztani a gondolataimat, hiszen íróként ez érint a legjobban, a korrektúra és tördelés alatt a helyesírási és tipográfiai szabályokat nem érdekli, hogy mik az én elképzeléseim. Ahogy már említettem, a negyedik könyvem előkészítésén dolgozunk, és akkor is jöjjenek azok a saját tapasztalatok, amiket eddig összemazsoláztam. 

Mivel már nem először megyek végig az úton, azt hiszem, kijelenthetek az általam eddig átéltek alapján pár dolgot a szöveggondozást illetően.

Álljanak itt bevezetésként ezek:

• A korrektúrán nem szabad spórolni, a jó korrektor pedig megkéri a munkája árát. Sokszor sajnos a rosszak is, és nem mindig könnyű elválasztani a búzát az ocsútól. Kifejezetten bosszantó, amikor utólag derül ki, hogy rossz helyre került a pénzünk. Az pedig mindenképpen gyanús kell, hogy legyen, ha egy kiadó azt mondja, elengedi/nem kér/nem vár el korrektúrát. Ilyennel is találkoztam…
• A tördelést nem helyettesíti az, ha valaki felajánlja, hogy megcsinálja jól Wordben, nem véletlenül nem alkalmas erre a program. Vannak a tördelésre dedikált programok, amik kifejezetten erre valók, a Word pedig szövegek készítésére, nem kiadványszerkesztésre lett kitalálva. Bár szövegszerkesztőként némi dekorációra nyújt lehetőséget, de attól az még nem lesz könyvminőség. Nem lehet vele olyan szép és igényes megjelenést elérni, mint például az InDesign-nal, ami pontosan erre a célra szolgál.

De akkor most térjünk is át a szerkesztésre. 

Ahogy azt el tudom fogadni, hogy mivel a jó szerkesztés rettenetesen drága, épp mint a jó korrektúra, valaki azt mondja, hogy nála ez az a pont, ahol meghúzza a nadrágszíjat. Tökéletesen értem, mert én is hosszú ideig teszek félre a könyvek megjelenésére.

Hiszen éppen a korábbi, maguk után nem kevés kívánni valót hagyó szerkesztések után érzem úgy, hogy pont a szöveggondozáson nem szabad spórolni. Engem például nagyon dühít, amikor a korábban megjelent regényeimben észreveszek olyan hibákat, amiket alapos munkával ki lehetett volna küszöbölni. És olvasóként is úgy vagyok vele, ha ilyen hibákat találnék az olvasmányaimban, minimum zavarna, és kirántana az élményből. Úgyhogy nem, én nem adom alapos szerkesztésnél és korrektúránál alább.

Viszont rögtön ezen a ponton felmerül az a kérdés, hogy kivel érdemes együtt dolgozni. Mivel ez egy bizalmon alapuló munka, mindenképpen olyan szerkesztőt kell találni, akinek nem csak megbízunk a meglátásaiban, de el is fogadjuk azt. Bónusz pont, ha a kommunikációs stílusa jól rezonál velünk. Dolgoztam olyan szakemberrel is, akivel nagyon nehéz volt kijönni, a stílusától pedig a mai napig a hideg ráz. Volt olyan, hogy nem tudtam eldönteni, hogy engem utál vagy a történetet. És valljuk be, egyik sem válik a készülő könyv előnyére… Éppen ezért abban megállapodhatunk, hogy jó szerkesztőt találni nem könnyű feladat.

Egyébként én most az új könyvem kapcsán abszolút úgy érzem, hogy megtaláltam ezt a szerkesztőt. Annak ellenére, hogy korábban voltak olyanok, akikkel szívesen dolgoztam együtt (meg természetesen olyanok is, akiket az ellenségemnek sem ajánlanék, bár ez más lapra tartozik – de talán egyszer erről is írok majd). Szerintem az mindenképpen fontos, hogy problémás kérdéseket, és az olyan pontokat, amiben nincs egyetértés köztük, meg tudják vitatni. Ez a mostani szerkesztőmmel szerintem tökéletesen működik. Hiszen az sem jó, ha a szerkesztő mindent az íróra hagy, ahogy az sem, ha mindent megpróbál lenyomni a torkán, ugyanis lehetnek olyan dolgok, amikben nem jól értették meg egymást, és ezek mindenképp tisztázást igényelnek. 

 

Ezek alapján próbálom összeszedni azokat az okokat, amik miatt a történeteimnek szüksége van szerkesztésre. 

👉 Hajlamos vagyok terjengősen fogalmazni, ami azzal is jár, hogy rettenetesen bonyolult és hosszú mondatokat írok (aki olvasta a Gyufalángot, amiben kifejezetten sok ilyen maradt, az biztosan tudja, miről beszélek). Mindenképp jól jön, ha valaki jelzi, hogy ezeket érdemes lenne kisebb egységekre robbantani.

De hoztam egy példát a most készülő könyvből is:

👉 Mivel a munkám miatt általában három nyelven beszélve telnek a napjaim, vannak olyan kifejezések, amiket magyar környezetben is idegen nyelven szoktam mondani. Nem azért, mert nagyzolnék, vagy bármi ilyesmi, egyszerűen mindenki így használja körülöttem, ezért ez a mindennapjaimban is így hangzik el. Más esetekben pedig magyartalanul mondok dolgokat az idegen nyelvek hatásai miatt. Élő beszédben szerintem ez annyira nem feltűnő, de írásban sokkal jobban kijön. 

Az Edinburgh kék fényei című könyvem kapcsán is megkaptam többször kritikának, hogy vannak benne furcsán megfogalmazott mondatok. Az más kérdés, hogy ezek egy része, például Davis esetében szándékosan voltak így, hiszen magyarul nem lehetett másképp érzékeltetni, hogy ő skót, ezért eltérően beszél, mint a Londonból származó Dennis. De az is igaz, hogy néha tényleg furcsán mondok dolgokat, mert egy másik nyelven azokkal a szavakkal lenne. Például az Éjfekete szerkesztetlen verziüjában szerepelt az a mondat:

A szakadék szélén a magasság fölött lógatta a lábát,

ami magyarul ugye úgy helyes, hogy a mélység fölött (engem persze agyon is csaphattok, nekem a másik éppen olyan helyesen hangzik). Ezek miatt mindenképp hasznos, ha az író együtt tud dolgozni valakivel, aki rá tud mutatni a furcsaságaira. 

👉 Ez nemcsak rám igaz, hanem szerintem a legtöbb íróra, de mivel az én fejemben ott van a teljes történet, ezért vannak olyan dolgok, amiket evidenciaként kezelek, és „egyszerűen elfelejtem” közölni bizonyos részleteit az olvasókkal is. A mostani történetemben ilyen volt például az, hogy az események legelején pár szót ejtsek a világról, hogy az olvasó is képben legyen, milyen környezetben játszódnak az események. Ha a mi világunk szolgáltatná a hátteret, nem egy teljesen kitalált, modern fantasy világ lenne a setting, erre nem lenne szükség, de a szerkesztőm szerint enélkül kifejezetten nehéz volt értelmezni bizonyos dolgokat, amik a prológusban történtek. 

👉 Illetve az sem hátrány, ha a szerkesztő személyében van egy friss szempár, ami észreveszi a logikai és történetvezetési hibákat, amik fölött a szerző olyan könnyedén át tud siklani, mint annak a rendje. Hogy egy konkrét példát mondjak a most készülő könyvből: az egyik szereplő kölcsönkéri egy másik karakter kocsiját, mindezt úgy, hogy pár fejezettel korábban épp azt fejtegettem, hogy utál vezetni, és ezért jogosítványa sincs… Még jó, hogy volt valaki, aki felhívta erre az apróságra a figyelmem…

Ezeken kívül bőven szólnak még érvek a kézirat rendes szerkesztése mellett, de számomra a fentiek a legfontosabbak, ezért kerültek bele a mostani listába.  

 Jegyzet

• Borítókép forrása: unsplash.com (Héctor J. Rivas)
• Egyéb képek: unsplash.com (Nick Morrison, Alexander Gray)
• Szöveg részlet emojival: részlet a most készülő regényemből