Trigger Warning: a fejezet vége felé explicit szexuális tartalom. Loire azt hitte, nem fog már aludni aznap éjszaka. Annyira ideges volt és dühös. Úgy érezte, a Lény túl messzire ment azzal, hogy Wardot elrángatta a kikötőbe. Annyira szívesen vele tartott volna ő is. És a lány haragudott magára is, amiért annyira legyűrte a fáradtság. Próbált…
Szerző: salocryn
148. Vallomások
– Szereznem kell egy mágust. – Nem értem. A legutóbb még amellett kardoskodott, hogy nem bízik a mágusokban. – Nem is bízom bennük… Egyszeri beruházás lenne. Persze nem könnyű felhajtani a fajtájukat. Az lenne a legjobb, ha itt lenne Loire. Megkönnyítené a dolgomat. – Most összezavarodtam… Szóval egy animátorra van szüksége? Azt ne mondja, hogy…
147. Egy kislépés
– És hogy tervezel hajót szerezni? – kérdezte Ward Loire-tól, miközben visszafele sétáltak a barlangból. A lány még tompa volt a sírástól, még mindig úgy érezte, egy fal választja el mindentől, mégis félt, hogy összeroppan a terhek alatt. Kivörösödött szemét a férfira emelte, nem válaszolt rögtön, nem jöttek a szavak. Először csak vállat vont, aztán…
146. Egy kislépés
Amikor Harmadik megérkezett a Castitae rejtekhelyére, Pascal fogadta, aki azonnal Lawrence elé vezette egy félreeső irodába. Simon a szervezet vezetőjét meglehetősen paprikás hangulatban találta. A testőr Lawrence utasításának engedelmeskedve megállt az ajtóban, de egyértelműen látszott rajta, hogy nem szeretne tűzvonalban lenni. Harmadik viszont nem félt a Castitae félőrült vezetőjétől, bár elgondolkodott rajta, hogy talán kellene….
145. Egyhelyben
Espada egyedül ült az egyik kihalt kórházi folyosón. Ilyen késői órán sehol sem voltak várakozók. Luthert egy másik mentő hozta be, így apjáról csupán annyit tudott, hogy az orvosok még gyógyították a sebét. Ő és Bastion egy másik mentővel jöttek be a kórházba. Bátyja nagyon rosszul lett, nem sokkal a Félixszel történtek után fejfájásra kezdett…
144. Egy visszalépés
Trigger warning: vér és sérülések szemléletes, részletes leírása – Biztos, hogy kell ez a felhajtás, apa? – kérdezte panaszos hangon Bastion, miközben a nyakkendőjét próbálta tisztességesen megkötni. Ez volt az egyik dolog, amiben épp olyan tehetségtelen volt, mint Loire bármiben. Küszködött a tükör előtt, de sehogy sem boldogult. Az a nyakkendő minden próbálkozása után szánalmasabban…
143. Népmegfigyelési Archívum – Felvételek
– Azért hívtam ide, mert akartam még egy utolsó visszajelzést arról, hogy állunk. – Minden kész van. Már oda is adtam az öregnek. Gondolom, a többit majd Önök intézik. – És mit készített végül?
142. Egyhelyben
Loire első útja ébredés után a könyvtárba vezetett. Ward nem értett semmit, annyit látott csak, hogy a lány váratlanul kipattant az ágyból, és elindult valamerre. Az előzőnapi fekete öltözék volt rajta, de talán az sem érdekelte volna, ha történetesen épp pizsamában van. Nem mondott semmit, nem hívta magával a férfit. Hiába kérdezte, mi történt, nem…
29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és ami utána történt
Szeptember 26-29. között került megrendezésre a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amin helyet kaptak a könyveim, sőt szombaton (28-án) még dedikáltam is. A könyveim a mostani alkalommal is az Imádom a könyveket standjánál voltak fellelhetők. Kicsit más hangulatú esemény volt az idei, mint amit eddig megszokhattunk, elég sok változás előszele befolyásolta azt, hogyan érezték magukat az…
141. Egy kislépés
Harmadik az utóbbi pár napban mindennek utána járt, és mindent elolvasott, ami csak a fehér bürökről a különböző archívumokban fellelhető volt. Éppen ez volt a probléma. Semmi olyat nem talált, amit Luther legutóbb állított, miszerint a Castitae mesterségesen gátolni igyekszik a mágikus képességeket. Semmi olyan cikket, feljegyzést, dokumentumot, ami szerint ez egyáltalán lehetséges lenne. Az…
140. Hallgatjuk, Doktor úr!
Loire azután sem ébredt fel, hogy kiesett a korábbi álom feketeségéből. Azt érezte, mintha hullámozna alatta a világ, és ettől a folyamatos mozgástól hányingere támadt. Valaki hideg borogatást cserélt a homlokán, majd egy nehéz tenyér nehezedett a mellkasára. Mintha téptek volna belőle valamit, rettenetesen fájt. Az sem lehetett volna rosszabb, ha a bőrét próbálnák felszakítani,…
139. Ingoványos talajon
Loire hagyta, hogy visszakísérjék a számukra kijelölt szobába. Fáradt volt, nem gondolta volna, hogy a gyógyulás ennyi erőt kivesz belőle. És Ward miatt is rettenetesen érezte magát. Fájt, hogy el kell játszania a hidegséget és számítást. Persze viselkedéséből semmi sem volt igaz, ő nem úgy ragaszkodott hozzá, mint valami trófeához, vagy babához.
Esti mesék lázadó lányoknak, avagy egy tiltott könyv bemutatása
#szabadirodalmat nagykövetként szeretnék bemutatni nektek egy fóliázandó könyvet. Esti mesék lázadó lányoknak
138. Egy kislépés
Luther miután egyeztetett Félixszel az aznapi teendőiről, az Közös Együttélés Minisztériumába indult, hogy fogadja Harmadikot a legutóbb megbeszéltek szerint. A komornyikkal csak azt akarta tisztázni, mikorra hozza az irodájába Lexingtont. Az öregnek bőven volt még ideje, mert a Magisternek előtte pár rettenetesen unalmas meetingen is részt kellett vennie.
Néhány gondolat az új könyvértékesítési törvényekről
Összefoglaltam pár gondolatot az október 1-én életbe lépő könyvkedvezmény rögzítés és egyéb változások várható hatásairól.
#szabadirodalmat
137. Egy kislépés
Espada másnap reggel hasogató fejfájásra ébredt. Egészen pontosan rögtön az után, hogy egy hatalmas puffanást hallott, amiről nem tudta megállapítani, honnan jön. A szíve azonnal robbanásszerű sebességgel kezdett kalapálni, a szeme kipattant. De nem látott semmit, csak sötétet, és valami beazonosíthatatlan füstöt és égett szagot érzett.
136. Egy kislépés
Másnap reggel – legalábbis úgy sejtette, hogy akkor – Loire arra ébredt, hogy a fejét forgatják, a karján és nyakán hatalmasra nőtt hólyagokat vizslatják. Beszéltek is a feje fölött, de nem értett belőle semmit, minden hang úgy zúgott a hallójárataiban, mintha csak víz alatt lebegve érnék a szavak. Kinyitotta a szemét, de elmosódott foltokat látott…
135. Egy kislépés
Mikor Harmadik hazaért, már minden testvére aludt, egyetlen lámpa sem égett az akkor épp hetüknek szűkös lakásban. Halkan levette a cipőjét, és besurrant a dolgozószobaként, nappaliként és étkezőként is használt legnagyobb szobába. Felkattintotta a kislámpát az asztalán, és bekapcsolta a laptopját. Mielőtt nekilátott korábban kiötlött terve megvalósításának, kivett még egy energiaitalt a hűtűből. Szükségét érezte,…
134. Egyhelyben
Harmadik még fel sem ocsúdott az aznapi rengeteg történésből, és már azon kapta magát, hogy a Bastiontól kapott címen fellelhető étterem felé sétál. Jól elment az egész napja Lawrence-szel, Lutherrel, meg utána a tervezgetéssel. De legalább indulásig egész pofás és jól használható mágia detektort tudott kiötleni Félixnek. Még összebütykölni is elkezdett egy alapverziót, csakhogy arra…
133. Egy kislépés
Félix egy olyan kávézóba vitte, amilyet még sosem látott. Még a szája is tátva maradt, amikor az öreg az elfüggönyözött boxhoz vezette. Harmadik azonnal tudta, hogy itt aztán tényleg nyugodtan beszélhetnek bármiről, minden titok a megbűvölt függönyök túloldalán marad. Elképzelni sem tudta, mennyibe kerülhet ebben a kávézóban egy óra, de ahogy jobban belegondolt, talán nem…
132. Egy kislépés
Harmadikot legnagyobb meglepetésére reggel Pascal személyesen kereste fel az otthonában. Épp ébredezett, amikor meghallotta a csengőt, ami aztán minden álmot kiűzött a szeméből. Pizsamanadrágban és szakadt pólóban nyitott ajtót. Látogatója nem udvariaskodott vele, köszönésre sem méltatta, hanem egyből Harmadikra zúdította, amiért jött.
131. Hallgatjuk, Doktor úr!
A Fő aznap már nem jött vissza, valószínűleg jó messzire szólította az elfoglaltsága. Loire-t pedig annyira kimerítette a sok izgalom, hogy végül egy kisebb séta után a palotának is beillő házban és kertben, inkább úgy döntött, hogy lepihen. Pedig eleinte gyermeki lelkesedéssel ment egyik szobából a másikba, egyik ajtót nyitotta ki a másik után. Aztán…
130. Egy kislépés
A következő találkozót Luther késő éjszakára szervezte. Olyannyira, hogy Harmadiknak ezalkalommal módja nyílt lifttel felmenni a Magister irodájáig. Természetesen szigorúan csak Félix kíséretében. De mennyivel kényelmesebb volt így megtenni az utat a legfelső emeletig a tüdeje kiköpése nélkül!
129. Egy kislépés
A díszes fekete ruhás nő autójában viszonylag sokáig utaztak a szigeten. Egészen magasra mentek, talán a sziget legmagasabb pontjáig. Loire közben végig kibámult a fekete autó sötétített ablakán. Mindent igyekezett memorizálni. Az utat, az utak menti házakat, a fákat, amikről hihetetlennek tűnt már csak az is, hogy gyökeret tudtak verni a sima köveken, nemhogy elég…
128. Egy kislépés
Harmadik szokásához híven bosszankodott. Közben pedig egyre magasabbra mászott a nyugati lépcsőházban. Hajnalban Félix hívása ébresztette, miszerint a Magister azonnal – vagyis amint meg tud érkezni – látni kívánja a Közös Együttélés Minisztériumából kialakított taktikai központban. Meg kellett csörgetnie az öreget, miután elérte az épület mögötti egyik szűk utcát. Azt mondták neki, ott bújjon meg…
127. Egy kislépés
Trigger Warning: Explicit szexuális tartalom, durva szex a fejezet első felében szétszórtan. Ward Loire ágya mellett ült egy széken. Lábát megtámasztotta a kereten, és unott mozdulatokkal hintázott a széken. Fogalma sem volt róla, mióta tölti ezzel az időt. Csak afelől nem maradtak kétségei, hogy órák óta. Nem is érdekelte igazán, ebből az egészből csak a…
126. Vallomások
– Szia apa. Remélem, nem hívlak rosszkor. – Hát, nem érek most rá, dolgozom. Elég sok dolgom van. – Oh… igazából sejtettem. Csak… akartam beszélgetni veled a kocsmában történtekről. – Feltétlenül most akarsz erről beszélni? Nem lenne jobb személyesen? Mondjuk ma vacsora után?
125. Ingoványos talajon
Trigger warning: kínzás és vér a fejezet második felében (az elválasztó után) Harmadik sóhajtott egy hatalmasat. Nem volt könnyű megtalálnia Pascal rejtekhelyét, hát még feltűnésmentesen eljutnia oda. Autót nem mert bérelni, a tömegközlekedést, és a zsúfolt helyeket is kerülte, ahogy a kamerák kereszttüzétől is igyekezett távol maradni. Azt sem bizonyult egyszerűnek megtudnia, hogy Aeterniát nála…
124. Egyhelyben
Bastion élettere a fogdában történtek után a nappalira, a szobájára és azt az összekötő helyiségekre és folyosókra szűkült. A konyhánál és étkezőnél általában nem ment távolabb, a kertbe sem lépett ki azóta. Ideje nagyrészében a valamelyik kanapén a tv előtt fekve lehetett megtalálni. Nem beszélt szinte senkivel, csak a műsorokat bámulta. Ha viszont valaki nagyon…
123. Transcontinental Show – Esti kiadás
„Ez itt a Transcontinental Show Esti kiadása. A stúdióban Mirror Jonas, és vendége az Új-Kontinens Magistere, Luther!”
122. Egy visszalépés
Este nyolcra érkeztek meg a szórakozóhelyre, ahova Harmadik hívta őket. Nem épp Lombardia legjobb környékén volt fellelhető. Inkább lehetett volna késdobálónak nevezni, mint bármi másnak. Espada és Bastion is azonnal megértették, itt miért nincs mitől tartania társuknak. Itt valóban érdektelennek tűnt a többi jóval keményebb kötésű alak közt.
121. Egyhelyben
Espada az utóbbi pár napban nem nagyon tudott aludni. Éjszaka általában álmatlanul forgolódott, és az odaát történteken jártak a gondolatai, mintha egy része – valami belőle – a csatatereken maradt volna. Vagy ha épp nem a Régi-kontinens miatt nem tudott aludni, akkor Tara hol vidám, hol könnytől maszatos arcocskáját látta maga előtt. Akkor pedig azon…
120. Hallgatjuk, Doktor úr!
Loire a tengeri utazás első pár napjában alatt többet aludt, mint amennyi időt ébren tudott tölteni. Eleinte csak akkor tért magához, amikor Ward ébresztette, hogy a mágusok enni hoztak nekik, és belediktált valamennyi éltelt, a többitől pedig óvatosan megszabadult, hogy senki se foghasson gyanút a személyét illetően. A férfi azt sem engedte elfelejteni, hogy bekenje…
119. Egy kislépés
Miután Loire-t az ágyra fektették, megérezte az ismeretlen kezet a bőrén. Időbe telt, mire felfogta, hogy vizsgálják, de erőtlennek bizonyult ahhoz, hogy tiltakozzon. Aztán eltöltötte az a furcsa érzés. Az amikor a Lény járta át a belsejét. Most is ez történt. A Lény végig ott volt vele, amíg az orvos felmérte az állapotát, majd ráolvasott….
118. Egy kislépés
Ward átkarolta Loire derekát, és igyekezett annyira megkönnyíteni neki a járást, amennyire csak tudta. A lány továbbra is vacakul volt, gyengének érezte magát, és égette a láz. Szinte lógott a férfi karjaiban, ezért pár lépés után úgy döntött, inkább a hátára veszi. Hiszen ha továbbra is így ráncigálja maga után, az apja emberei – akiket…
117. Egyhelyben
Espada másnap reggel a saját ágyában fekve ébredt. Egészen pontosan arra tért magához, hogy a tágra nyílt szemekkel fekszik, és pislogás nélkül a plafonra mered. A szemgolyói teljesen kiszáradtak, pislogni is fájt. Ki tudja, meddig fekhetett így. Óvatosan megdörzsölte a szemét, hátha segít valamennyit, de sok minden nem változott tőle. Eddigre már teljesen kivilágosodott, bár…
Két esemény, egy élménybeszámoló
Élménybeszámoló két fontos könyves eseményről, a 95. Ünnepi könyvhétről és a Jó éjszakát, Mád! elnevezésű rendezvényről
116. Egy helyesbítő lépés?
Kinyitotta a szemét. Nem tudta hol van, eleinte látni sem látott. Abban volt csak biztos, hogy hideg kövön fekszik, de nem érezte a hűvöst. Nem fázott, tagjai sem gémberedtek el. Csak nem látott. Ez megijesztette. Hirtelen nem tudta, hogy a látásával történt-e valami, vagy csak ennyire sűrű a sötét körülötte. Lassan szokott hozzá a szeme…
115. Egy kislépés
Luther Félix mellett lépdelt a vasútállomás felé Határparton. Annak ellenére, hogy még nem világosodott ki teljesen, már rengetegen érkeztek ide. Őket elnézve már jóval előttük ott voltak. Pedig még nem is lehetett hallani a vonat gépzúgását a távolból. Luther azért akart korábban érkezni, mert még mindig nem volt igazán jól. Nem tudott gyorsan, sem erőteljesen…
114. Egy visszalépés?
Loire kinyitotta a szemét. Zavarta a csönd. És a sötét is. Felült az ágyban. Pislogott párat, hogy a szeme hozzászokjon a valószínűtlenül sűrű feketeséghez. Kinézett az ablakon. Nem látott semmit. Nemhogy a Holdat, egyetlen csillagot sem. Egyetlen kósza fényecske sem pislákolt az égen. De nem látta a síneket, ahogy a híd alatt elterülő tengert sem….
113. Népmegfigyelési Archívum – Felvételek
– Hogy szúrtál ki ennyi ember között? – Nem véletlenül tartottak otthon olyan sokra. Jó vagyok benne, hogy észrevegyek dolgokat. – Meg abban is, hogy az előnyödre fordítsd.
112. Hallgatjuk, Doktor úr!
Loire arra nyitotta ki a szemét, hogy teljesen átfagyott. Pislognia kellett egy kicsit, hogy rájöjjön, az a fehérség, amit lát, hó. A csupasz ég alatt feküdt, a Nap alig fénylett a reggelben, szürke volt még a levegő is. Felült, lerázta a fejéről, hálózsákjáról a havat. Mostoha időjárás kísérte őket az utóbbi pár napban, ráadásul a…
Hugó – Olvass bele!
Ősfölsdi legendárium I. – Hugó
“Amint a mágus ujjai a csuklója köré záródtak, Hugó maga mellé rántotta, és úgy ölelte meg,
mintha egy rég elvesztett ikertestvért szorítana a mellkasára. Nem volt köztük semmi
különbség, csak az őket elválasztó ezer év.”
02a. Valami rettentően félelmetes
Kísérlet egy olyan úttal, amire Ole nem lépett az eredeti történet szerint, de szerettem volna ezzel is tenni egy próbát.
A család, amiben élünk
Mivel nagyon aggasztónak tartom az utóbbi idők történéseit, megint össze kellett szednem erről pár gondolatot.
Ha soha többet nem kellene erről beszélni, az is túl korán lenne
Mivel úgy látszik, sosem lesz vége a könyvpiac körüli tragikomédiának – bár lassan kezd átfordulni tragédiába –, megint úgy éreztem, hogy beszélnünk kell róla…
Könyv készül, avagy egy borító különböző állomásai
Összeszedtem a legújabb regényem borítótervezésének legfontosabb állomásait.
#borító #borítóleleplezés #könyvkészül #műhelytitkok #regény #hamarosan #fantasy
Interaktív történetek, saját megoldás és további tervek
Néhány gondolat a kalandválasztós történetekről, illetve a saját interaktív regényemről és az ezzel kapcsolatos terveimről.
0. Tartalomjegyzék
Ahogy a cím is sejteti, tartalomjegyzék Ole naplójához.
Folytatódik a – könyvpiac körüli – tragikomédia
Néhány gondolat az eltelt hét történéseiről, és az új törvényjavaslatokról, amik sajnos április 1-i tréfának is rosszak…
#tragikomédia #azigazánfontosdolgok #ostobaszabályozás
Új könyv készül, avagy amikor jó élmény a könyv szerkesztése
Összefoglaltam pár gondolatot arról, miért tartom fontosnak a saját könyveim esetén a szerkesztést.
#szerkesztés #könyvkészül #hamarosan #hamarosanérkezik #újkönyv
Merengés, avagy mit nem fogok soha elérni íróként vagy az írással
Néhány gondolat arról, mit nem fogok jó eséllyel elérni az írással, ha úgy maradnak a dolgok, ahogy jelenleg vannak.
Odakint most szörnyek járnak
Néhány gondolat a 2024. február 16-i tüntetésről
Beszélgessünk az ihletről!
Kicsit elmerengtem az ihletről és az alkotói inspirációról.
Köszönetnyilvánítás
Köszönöm, hogy velem tartottatok! 💖
Ráadás – December 26.
John, Steve és John meglepetést szerveznek.
Ráadás – December 25.
Cook találkozik Marianna családjával.
December 24. – Négy karácsony
Négy különböző életút és család, négy karácsony 🎄
Huszonhárom
Steve és Robert készülődése az első közös karácsonyukra a kollégákkal a saját fordítóirodájukban.
Huszonkettő
Robert és Klye a jótékonysági napon az Északi Csillagban. Peter moderátorként részt vesz Cook és Marianna beszélgetésén.