– Mit szeretnél Évszületésre, vagy karácsonyra? Nevezzük annak, aminek te szeretnéd – suttogod a fülembe, miután magunkhoz tértünk a gyönyörök hosszú órákon át elapadhatatlan hullámaiból. – Tudod, hogy bármit megadnék neked, hogy csodálatos legyen ez az ünnep.
Címke: Novella
A szikra – Olvass bele!
Olvass bele A szikra című e-könyvembe!
Tojásvadászat
– Mi lenne, ha letörölnéd ezt a grimaszt a képedről? Halálra rémíted a gyerekeket, aztán utána magyarázkodhatunk, hogy nem akarod megenni őket – rázta fel Dennis hangja, és Davis akkor ismét elhatározta, hogy valami nagyon kemény szívességet kér majd Adriantől ezért a napért cserébe.
Edinburgh Pride
Bár a 2021-es Edinburgh Pride elmaradt a járványhelyzet és a szigorú korlátozások miatt, én azért megpróbáltam elképzelni, ahogy Dennis és Davis töltené ezt a napot.
#novella #Pride #Pride2021
Álmomban másképp volt
Ez a mini-novella eredetileg azért készült, mert szerettem volna még egy történetet írni, ami a Gyufaláng univerzumában játszódik, csak teljesen más helyen. Mivel nagyon nehéz volt elengedni Tamást és Sándort, szerettem volna hasonló képességekkel rendelkező szereplők kalandjairól írni. Ennek eredményeképp született meg Sinclair és Tony. Velük kapcsolatban a véleményeteket is szeretném meghallgatni. Olvasnátok róluk hosszabban…
Álmomban másképp volt
Félperces történet egy pillanatról, ami akár egy teljes élet is lehet. Érzelmek és titkok, amik talán sosem kerülnek kimondásra.
#novella #történelmi #történelminovella #melegnovella
02. Nyaralás és nyári éjszaka
Ole a nyaralás első éjszakáján már érdekes kalandba keveredik.
#napló #interaktívtörténet
Videojáték tűzoltó – Születésnapi meglepetés
Garron és Daryl kalandjai folytatódnak, most egy éjszakai esemény borítja fel az életüket.
#novella #magyaríró #magyarszerző #magyarblogger
Videójáték tűzoltó
Cuki és romantikus húsvéti történet egy influenszer tűzoltóról és a meglehetősen kreatív, művészlélek barátjáról.
#novella #magyaríró #húsvét #tűzoltók #meglepetés #melegtörténet
Stigma – Olvass bele!
Egy pár mondatos részlet a Stigma című antológiában helyet kapott novellámból.
01. Részlet egy elképzelt naplóból – Egy nyári nap
Részlet egy elképzeld naplóból 1. – Egy nyári nap
Részlet egy Ole nevű srác naplójából, gondolatai a családról és kapcsolatokról
#napló #novella #melegnovella
Everlight – Valentin nap
Ha érdekel, hogy milyen a jövőben a Valentin nap, olvasd el Everlight és Seth legújabb történetét.
#everlight #scifi #sci-fi #novella #valentinnap
Ha látom – Valentin nap
Gary rákérdez, hogy mi az a Valentin nap, Talbott a saját értelmezését adja meg rá. Ha szeretnétek egy végtelenül cuki történetet olvasni, sok rózsaszín csokival körítve, ne hagyjátok ki. 😉
#magyaríró #melegnovella
Mennyit érsz? – Az emberekhez jóakarat
A korábbi olvasói szavazatok alapján készült egy rövid novella a különc megjelenésű és foglalkozású Mike egyik karácsonyáról. Ő pár ismerős lehet a Mennyít érsz? című novellámból.
#magyaríró #novella #karácsonyitörténet #pánfőszereplő
Ki a szörnyeteg? – Emberi furcsaságok
Elkészült a második karácsonyi novella az olvasói szavazatok alapján. Ez most a Ki a szörnyeteg? című történetem világában játszódik. Lessétek meg Alex és Jack karácsonyát. Vajon hogy viszonyul egy android a karácsonyhoz? Mit tud neki tanítani róla egy ember?
Időutazó – Karácsonyi vásár
Elkészült az első karácsonyi novella, amit ígértem. Ez az Időutazó című történetemhez egy kis kiegészítés.
#novella #magyaríró #történetesblog #melegtörténet
Szépek és szörnyek – II.
Ez a novella az azonos című történetem közvetlen folyatása. Ha azt még nem olvastad, mindenképp tedd meg erre a linkre kattintva, mert ez a rész önmagában nem értelmezhető.Emellett a Szépek és szörnyek a Ki a szörnyeteg? című novellám előzménye, és bár történetükben, szereplőikben nem függenek szorosan össze, ha tetszik a világ, olvasd el azt is…
Szépek és szörnyek – I.
Érdekes kérdéseket felvető történet egy modern világban, ahol a robotok és az androidok a mindennapok szerves részét képezik.
Időutazó – 6.
Ez a történet az Időutazó című regényféleségem legújabb fejezete. Illetve szorosan kapcsolódik a blog születésnapja környékén készült egyik ajándék novellához. Ha esetleg még nem olvastad a korábbi történeteket, a csatolt linkeken mindent megtalálsz. 😉
Everlight – Nyári fény
Az Everlight című történetem folytatása, amiben kiderül, hogy mi történt az élő hajóval és és a kapitányával.
Szövegkönyv nélkül
Leon feje fájdalmasan lüktetett, mikor magához ért, arról nem is beszélve, hogy a fehér fény, ami körülvette iszonyatosan bántotta a szemét, és pokoli szintre emelte a hányingert, ami a torkát ostromolta. Ahogy óvatosan megpróbált körülnézni – ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat, mert minden úszott a szeme előtt, a feje meg akár vattával is ki…
Everlight
Az egyik kedves ismerősöm ezt írta Facebookon: “Egy kérdés ötlött ma fel bennem.Tegyük fel, hogy egy élő, tudattal rendelkező űrhajó kapitánya vagy.A hajód megsérült egy durva ütközetben, és most csak sodródsz az űrben a maroknyi legénységeddel, várva, hogy a hajód meggyógyítsa önmagát. Hetekbe is telhet…Mit mondanál neki? Hogy nézne ki egy beszélgetés közted és a…
Ki a szörnyeteg? – II.
Nagyon sokat gondolkoztam az eltelt napokban, hogy megírjam-e ezt a történetet, de mivel nem tudtam szabadulni az ötlettől, ezért végül csak megszületett. Viszont annyira hosszú lett, hogy kénytelen vagyok két részre szedni. Viszont. Mielőtt nekiállnál olvasni, fel kell hívnom a figyelmedet pár dologra. Kérlek, mindenképp olvasd el a figyelmeztetést. Disclaimer & Trigger Warning: a történet…
Ki a szörnyeteg? – I.
Nagyon sokat gondolkoztam az eltelt napokban, hogy megírjam-e ezt a történetet, de mivel nem tudtam szabadulni az ötlettől, ezért végül csak megszületett. Viszont annyira hosszú lett, hogy kénytelen vagyok két részre szedni. Viszont. Mielőtt nekiállnál olvasni, fel kell hívnom a figyelmedet pár dologra. Kérlek, mindenképp olvasd el a figyelmeztetést. Disclaimer & Trigger Warning: a történet…
Időutazó – Húsvéti bónusz
Ez a novella a Blogzaholic Facebook csoport áprilisi bloggerjátékára készült, ahol az volt a feladat, hogy szabadon kellett írni a tavaszról és húsvétról bizonyos szavak felhasználásával (tavasz, május, természet, szabadidő). Egyébként maga a novella az Időutazó című folytatásos történetem részét képezi. Igyekeztem úgy megírni, hogy úgy is olvasható és élvezhető legyen, ha nem olvastátok az…
Mi vagyunk…
Edinburgh fényes kék fényei – Mi vagyunk… Elkészültem egy újabb résszel a mentős novella sorozatból. Amikor elkezdtem írni, nem gondoltam, hogy hirtelen ennyire aktuális lesz. Sokáig tépelődtem, hogy ki merjem-e tenni, de aztán úgy döntöttem, hogy valószínüleg nem véletlenül készült el éppen így ez a novella.Igyekeztem úgy megírni ezt a történetet, hogy önmagában is élvezhető…
Hosszú napok
Ez a novella egy korábban közzétett novellámnak, az Egy napnak a folytatása. Igyekeztem úgy megírni, hogy önmagában is élvezhető legyen, ennek ellenére vannak benne olyan részek, amik az első részből építkeznek, ezért javaslom, hogy kezdjétek azzal az olvasást a csatolt linken. 😉 Egy kis figyelmeztetés (trigger warning): Ez a történet egy transznemű meleg férfi, illetve…
Egy nap
Egy kis figyelmeztetés (trigger warning): Ez a történet egy transznemű meleg férfi, illetve egy leszerelt katona orvos kezdődő kapcsolatáról szól. A szereplők közt elhangzanak durva szavak is, illetve szóba kerülnek műtéti hegek. Ezeket leszámítva egy teljesen szokványos novella tőlem.De azért gondoltam, ennyit előre jelzek. A novellát kissé lejjebb, a 2-esre kattintva tudjátok megnyitni.Jó olvasást hozzá!
Crossover – At the End of Times
17th February was the 1st anniversary of my blog, so I decided to write something unconventional to celebrate the occasion. And… here it is, a crossover short story where the path of the main characters from my other novellas meet. If you continue you’ll be reading about Kim & Louis from Timetraveller (original short story…
Időutazó – 5.
Ez a novella az Időutazó című történetem soron következő fejezete. Ha esetleg nem olvastad a korábbi résezeket, megteheted erre a linkre kattintva (itt találhatók egyébként az eddig elkészült/folyamatban levő egyéb könyveim is). Illetve, a blog szülinapja alkalmából készült még egy bónusz fejezet is a történethez, amit ide kattintva találhattok. A bónusz novella közvetlenül ez előtt…
Crossover 2. – Ballépés?
Ez a novella a születésnapi meglepetés játék második nyertesének, Aurorának készült. A főszereplők az Időutazó című folytatásos történtetem és a Lámpafény című novellám szereplői. Az elsőből az eddig kész részeket itt érhetitek el, a Lámpafény első és második részéhez pedig kattintsatok a megadott linkekre. Viszont ezt a történet nem interjú lett, a specifikus kérések azt…
Crossover 1. – Gyakornok riporter
Ez a novella az első blog szülinapra készült. Az első komment, amit a Születésnapi játékra kaptam, nagyon meghatott a kedvességével. És nagyon jó ötletet is adott ehhez a crossover történethez, amiben a Ha látom és az első adventi vasárnap szereplői találkoznak. Ha esetleg még nem olvastátok ezeket a történeteket, javaslom, hogy azokkal kezdjétek (csatoltam a…
Musical: Jekyll and Hyde
This novella is based on the musical adaptation of Robert Louis Stevenson’s novel (Strange Case of Dr Jekyll and Mr Hyde). My novella is a variation for the song “Bring on the Men” (originally sung by a prostitute, named Lucy).
Horrormese – Éjfekete kerekerdő
Gondoltam megpróbálkozom egy olyan történettel, ami kívül esik a komfortzónámon, így született ez a horrorszerű YA novella.
#magyaríró #hungarianwriter #YA #YAhorror #lmbtq #fantasy
Egyensúly
Ez a novella a PISZKE (Poéták, írók, szerkesztők, kreatívok egyesülete) elnevezésű Facebook csoport hétvégi kihívására készült, ahol az volt a feladat, hogy a megadott képről írjunk egy történetet, egy megadott kifejezés (szabadság) felhasználásával.
Lordlings
Disclaimer and trigger warning: In this novella the characters discuss very sensitive topics like depression, suicide. You will come across memories and mentions of rape and sexual violence (all off page), some explanations use graphic language. These themes might trigger some readers, so if these topics make uncomfortable you might want to stop reading.
Tündértánc – Hogyan tovább?
Ez a részlet a Tündértánc című regényem egy darabja. Korábban már tettem fel ebből részleteket. Érdemes őket a következő sorrendben olvasni: ‘Mit teszel?’ után “Hogyan?”, majd ez a részlet.
2019. Advent negyedik vasárnapja
Steve lélekszakadva rohant fel a kórház második emeletére, az intenzív osztályra. Amikor a hívást kapta a szomszédoktól, majdnem a székről is lefordult az irodai íróasztala mellett. Azt mondták neki a telefonba, hogy nyugtalanította őket, hogy John nem válaszol, a kutya meg megállás nélkül ugat, ezért bementek a lakásba, és a fürdőszobában találták meg. Olyasmiről magyaráztak,…
Christmases over the time – ????
This novel takes place after my novella; Timetraveler. For the better understanding of the characters and their backgrounds, it is advisable to read the original novella first. You can find it by clicking here.
2019. Advent harmadik vasárnapja
Floyd sietősen lépett be a kávézóba. Annak ellenére, hogy vasárnap volt, az üzlet tömve volt emberekkel. A nagyrészük bizonyára csak a karácsony előtti vásárlásban akart megpihenni, de voltak olyan kevésbé szerencsések is, mint ő, akik dolgozni mentek. Floyd ápoló volt egy öregek otthonában, és bár imádta a gondjára bízott öregeket, azért a karácsony előtti vasárnapokat…
Christmases over the time – 2019
This novella depicts some events of Talbott’s Christmas, a lonely teen in an unconventional relationship with a supernatural being calling himself Gary. The first novella – Believing is Seeing – is from Gary’s point of view, and Act II is told by Talbott. I recommend to those novellas first, then continue with this one.
Christmases over the time – 1973
This novella takes place after the events of my Vietnam war novella, Lights in the Distance. So if you want the full picture about the adventures of Tommie and Charlie, I recommend to click on the title-link and start with the war-novella. In this novella you will find some references to historical events, you might…
2019. Advent második vasárnapja
Peter végigfutatta pillantását ez éttermen. Teltház volt, és nemcsak aznap este, de egész nap. A székeknek nem volt ideje kihűlni, olyan sebességgel váltották egymást a vendégek. Egész napra tele voltak foglalásokkal, és a le nem foglalt asztalaiknál is folyamatosan követték egymást az étkezni vágyók. Este hét volt, de Peter már úgy érezte, hogy leszakadnak a…
Christmases over the time – 1948
This novella is a Christmas extra complementing my novella series, Cinderlight. You can check out the episodes published previously by clicking on the following links: Part Zero, A Fay, Family Visit and Revival.
2019. Advent első vasárnapja
Kyle már éppen kikapcsolta a számítógépet, elpakolta az eszközöket, felakasztotta a köpenyét a többi mellé, és épp indult volna a kabátjáért, mikor megcsörrent a telefon az asztalon. Kissé átkozódva fordult vissza, szeretett volna már elindulni haza. Fárasztóak voltak ezek a hétvégi ügyeletek. És mivel neki nem volt senkije, általában őt osztották be ezekre az ünnepek…
Ha látom – Talbott
Ez a novella a korábbi, Ha látom címmel a blogra felkerült történetem folytatása. Ha azt még nem olvastátok, akkor javaslom, hogy kezdjétek azzal. A készüljetek fel, hogy ebben a novellában igencsak sok intim jelenet lesz. 😉 Illetve, a könyv, amiből Talbott a novellában felolvas, egy részlet a Családregény című regényemből. 😅
Disparities – 5.
Please be noted that this is the 5th chapter of my ongoing novel Disparities. If you haven’t read the first four chapters, you can find the other parts here. Trigger warning: there are severe injuries and amputated limbs (even the graphic description of the procedure) waiting ahead, so if you my be triggered by contents…
Időutazó – 4.
Ez a bejegyzés az időutazó című történetem negyedik fejezete. Az összes fejezet szoros kapcsolatban áll az őket megelőzőkkel és azt utánuk következőkkel, ezért javaslom, hogy mielőtt elolvasnád ezt a szakaszt, kezd a korábbi fejezetekkel.
Cinderlight – Family visit
Disclaimer: This novella is the second exerpt from my novella circle called Cinderlight. You can find the fist part here and the third here. Since Tom and Alex like to share the episodes of their life in a nonlinear chronological order, they decided to show me an interlude now. The exerpts can be read as…
Világnyelv – VI.
A Világnyelv legújabb fejezete eléggé rendhagyóra sikerült, olyannyira, hogy szeretném előre bocsátani, hogy nem hasonlít egyetlen korábbi írásomra sem. Viszont, mivel jó kísérletnek tartottam, ezért szerettem volna kipróbáltni magam ebben is. Ennek ellenére remélem, hogy tetszeni fog nektek.
Believing is Seeing – Act II, Talbott
This is the second part of my novella, Believing is Seeing. Talbott’s story is heavily built on the first part, so if you did not read that storyline, you can check it out on this link.
Disparities – 4.
Disclaimer 1: Please note, that this is the 4th chapter of the novel, so if you did not read chapters 1-3, you can find them linked here. Disclaimer 2: In this chapter I deliberately changed some events of Paris’ liberation by the Allied forces. So don’t be surprised if you find discrepancies between the real…
Időutazó – 3.
Ahogy a címből is látszik, ez történet az Időutazó című írásom harmadik része. A történet minden tésze szorosan összefügg, ezért javaslom, hogy ha még nem olvastad az első két részt, kezd mindenképpen azokkal.
Cinderlight – Revival
Short disclaimer: This novella takes place approximately two and a half years after ‘Cinderlight – a Fay’. This one can be read as a stand-alone, but I still recommend to read the first part here, to get to know the characters. And please keep in mind that ‘Cinderlight – A Fay’ was my first novella…
Világnyelv – V.
Gyöngy állta a szavát, betartott mindent, amit ígért. Először is gondoskodott róla, hogy Ark megfelelő ellátást kapjon, aminek hála gyorsan jobban lett. Amikor először vizsgálták orvosok, és először állították emberméretű tükör elé, percekig csak néma döbbenettel meredt magára.
Timetraveler
1. Louis looked up at the orange sun slowly crawling up on the dawning sky. Never once in his life did he observe the lights with such wonder. But that morning was different. It is clearly unbelievable how little things of someone’s everyday routine get immeasurably valuable, when that someone’s last day begins on a…
Disparities – 3.
Disclaimer: This is part 3 of the Disparities novella series. So, if you have missed the 1st two parts, it is recommended to read the first chapter here and the second here.
Időutazó – 2.
Ez a novella a korábban közzé tett Időutazó című novellám folytatása. A történések megértéséhez feltétlenül szükséges az első rész ismerete, ezért ha azt még nem olvastad, tedd meg itt.
Lights in the Distance
He blinked a few times, when cool water drops slided in his eyes. His head was pounding, his ears were ringing deafening out an otherworldly echo. What the hell had just happened? Was he drinking too much after the battle with his buddies? And now was he waking up next to the pub walls in…
Kemping
Ez a novella egy korábban közzétett novellám, a Lámpafény folytatása. Ha esetleg még nem olvastad, javaslom, hogy kezd azzal. Itt találhatod.