Vélemény a könyvfóliázásról

Előre bocsátanám, hogy nem szeretek ilyen dolgokról írni. Úgy alapjáraton nem szeretem, hogy írni kell ezekről a dolgokról. De mivel igenis, szóvá kell tenni és beszélni kell róla, így megszületett ez a bejegyzés is. Gondolom, sejtitek miről lesz szó… Én meg próbálok közben kevésbé ventilálni.

Még a könyvhét előtt, május végén, Pap Dóra írónő beszélt arról, hogy három könyve kikerült ifjúsági kategóriából, és a Libri ezeket áttette szórakoztató irodalom kategóriába, azért mert ezekben helyet kaptak LMBTQ+ szereplők. És innen indult a lavina. A Libri fóliázni kezdett, felvilágosítást kért kiadóktól a kiadványaikról, mert hát nekik hogy lenne kapacitásuk tízezernél is több kötetet átvizsgálni… Aztán azt mérlegelték, hogy az összes LMBTQ+ könyvet kiveszik a boltjaik nagyjából feléből (azokból, amiknek a 200 méteres körzetében oktatási vagy vallási intézmény van), majd visszakoztak, hogy “á mégse…”. Ehhez jött a Lírára kiszabott 12 millió forintos bírság egy ifjúsági polcon elhelyezett, fóliázatlan Heartstopper (Fülig beléd zúgtam) képregény miatt.

Ahogy láthatjátok, mindenre hozok linkeket, amiket megemlítek. Ezeket nem kötelező elolvasni, de legalább itt van bizonyítékul, hogy nem a levegőbe beszélek, ezek a dolgok tényleg megtörténnek. (Egyébként a legjobb az, ha ti is utána jártok, akár más hírportálokon is, mint amiket én linkelek. Csak azért nem teszek be minden cikket, ami megjelent eddig a témában, mert nem akarom, hogy egymerő hivatkozás legyen ezt a bejegyzés.)

Jobb helyeken már ennek a fele elég lenne ahhoz, hogy felkiáltson az egyszeri ember, hogy ugyan mi a bánat folyik itt, és hogy vajon mindenkinek elment-e az esze… Ehelyett nálunk mi történik? Vannak ugyan, akik annak látják ezt a dolgot, ami, vagyis a jogok, szólásszabadság leépítésének, uszításnak, mondva csinált háborúnak egy nem létező fantom ellenség ellen (mily’ kényelmes, hiszen veszíteni sem lehet ellene). És vannak, sajnos nagyon sokan, akik szerint nincs itt semmi látnivaló, hiszen nem történik semmi, minden ésszerű keretek között mozog.

És jönnek az érveikkel, indokaikkal, nevezzük nevén: leginkább kifogásaikkal. De mik is ezek? (Pár mondatban reagálok is ezekre, igyekszem nem annyira keresetlen szavakkal és stílusban.)

Nincs semmi gond, hiszen a boltban ugyanúgy meg lehet venni ezeket a könyveket, csak máshol kell keresni őket, vagy nem olvashatsz bele. Az meg miért baj, úgyis otthon olvasol, nem?

Válaszom: Igen, otthon olvasok. De egyrészt, én felnőttként miért ne olvashatnék bele egy könyvbe, másrészt, miért kell gyerekeknek szóló, mellesleg teljesen ártalmatlan történeteket dugdosni? Igen, értem én, hogy az érv a félelem, hogy lát valamit a gyerek, ami majd kifordítja önmagából, de most komolyan… Akkor standra is bekötött szemmel viszik, nehogy alig fedett emberi testet lásson 18 éves kora előtt? Mert hát a bikinis hölgyekre/alulöltözött urakra is lehet ám szexuálisan gondolni, és az is elindít bizonyos folyamatokat a fiúk és lányok testében, meg gondolatokat a fejükben. És őszintén! Nem álszentség ifjúsági könyvekre szexuális propagandaként tekinteni egy olyan országban, ahol a beleegegyezési korhatár 14 év, amikor már bármilyen korúval lehet együtt az adott fiatal (de 12 év (!) akkor, ha az idősebb fél 18 év alatti, ebben az esetben nincs büntetőjogi felelősség).

Nincs itt cenzúra, hiszen a fenti érv erre is áll, ott van a boltban meg tudod venni, aztán utána szabadon olvashatod.

Válaszom: Itt valószínüleg nem értik pontosan, mint jelent a cenzúra. Nem csak azt, hogy valamilyen tartalmat elérhetetlenné, tiltottá, büntetendővé teszek. Hanem az is, ha szándékosan megnehezítem valamihez a hozzáférést. A fóliázás pedig lássuk be, pontosan ez az utóbbi eset. És itt ugye a kiskorú nemcsak nem nézhet bele az adott inkriminált könyvbe, de meg sem veheti.

És ezen a ponton azért álljunk már meg egy gondolatra… Szóval, LMBTQ+ emberekről és az ő kapcsolatikról nem olvashat, amíg kiskorú, de mondjuk szerelemnek, és “egészségesnek, normatívnak” eladott heteroszexuális szereplőkkel megírt szexuális bántalmazásról, kihasználásról, kapcsolatról igen. Értem. Teljesen logikus… az ilyenektől még véletlenül sem alakulnak ki torz kapcsolati képek a gyerekben, amik arra ösztönzik majd, hogy a szüleik rossz kapcsolatát utánozzák/alkossák újra a saját kapcsolataikban, mert hát a romantika már csak ilyen. Nincs itt semmi látnivaló, ez csak hagyomány és így helyes… Nincs is több kérdésem.

Csak helyre kerültek a dolgok, a gyerekek végre nem férhetnek hozzá olyan dolgokhoz, ami nem nekik való.

Válaszom: Mert nem láttunk még olyat, hogy a fiatalok hajléktalanokat/idősebbeket kérnek meg, hogy menjenek már be a dohányboltba nekik cigiért, vagy a sarki közértben vegyenek nekik valamilyen alkoholt. Nem egy ilyen kölcsönösen előnyös üzletet láttam, amikor a hajléktalannak is jutott egy doboz sör, egy üveg bor, vagy pár szál cigi megegyezés szerint. Szóval, mi fogja megakadályozni az olvasni, művelődni, érezni vágyó fiatalokat, hogy megkérjenek egy nagykorút, hogy vegye meg nekik az adott könyvet, amihez ők nem férhetnek hozzá? De az azért érezzük, hogy ez a nevetség csúcsa, amikor úgy kell könyvet vetetni, mint amikor kiskorúként cigihez vagy alkoholhoz akarunk jutni…

Az én gyerekemet ne akarják befolyásolni, meg átmosni az agyát.

Válaszom: Azért elég álszent dolog agymosást, meg befolyásolást kiáltani egy olyan országban, ahol sok esetben a csapból is az folyik, hogy kinek hol a helye és mi a feladata attól függően, hogy mi van a lábai között. Meg az nem agymosás és befolyásolás, hogy egyre bővül a lista, kit és miért kell gyűlölni? A gyerekeket már egész kicsi kortól kezdve arra nevelik sokan, anélkül, hogy tudatában lennének az okozott károknak, hogy a csúnyábbat, bármiben mást ki lehet röhögni, a gyengébbet félre lehet lökni. Mert amikor apuka ül lábait feldobva a kanapén, és azon röhög, hogy egy színésznő mennyire dagadt tehén (pedig apukának sem kell a szomszédba menni túlsúlyért), vagy hogy a kékhajú énekes “biztos b*zi, mert normális ember nem így néz ki” (pedig titokban lehet, hogy még apukának is tetszik), mit gondol, az hogy csapódik le a gyerek fejében? Úgy mossa az agyát, hogy egyikük sem veszi észre.

Ez csak műhiszti és gumicsont, tök felesleges ezen rugózni, majd megunják és abbahagyják…

Válaszom: Nem, nem műhiszti, és megunni sem fogják. Elég csak az eddigi eseményekre visszatekinteni (most ne menjünk olyan messzire, mint a második világháború és annak előzményei, pedig aztán bőven lehet párhuzamokat felfedezni). 2021-ben fogadták el ezt a gyerekvédelmi törvénynek csúfolt nevetségcsomagot. Azóta nem történt igazán semmi. Az emberek eleinte tűntettek, de például nem nagyon vegzálta a könyvesboltokat senki. Mondhatnánk azt is, hogy megvárják, amíg elülnek a hullámok. Aztán egyszer csak megint előrántották a kalapból, és jött a Libris reakció, meg Lírás bírság. Aztán a Librinél érezhették, hogy túltolták a biciklit, mert utána magyarázni kezdték, hogy nem, nem úgy értették, mégsem tűnnek el a könyvek. És megint mi történt? Látták, hogy megakadt az emberek torkán, ezért gyorsan visszakoztak, hogy nem is úgy van, te értetted félre, mi csak betartjuk a szabályokat, de nem tűntetünk el könyveket, mert az nekünk is rossz. És most majd jön a nyugvópont. Visszább nem megy, amit már változtattak, de egy darabig rosszabb sem lesz. Egészen addig, amíg megint meg nem nyugszanak a kedélyek, és újra feszegetni nem lehet azt, hogy mit tudunk még megemészteni. Ez egy folyamat, egy tendencia, ezt kell átlátni.

És akkor mi is a helyzet a gumicsonttal? Mi is az a gumicsont? Egyszerűen megfogalmazva, a figyelem elterelésére, lefoglalására szolgáló hír/intézkedés. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, és éppen ezért legyinteni is könnyű rá. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek a gumicsontok mindig emberek ellen irányulnak, mindig van egy csoport, akiknek szándékosan ártanak vele. Mint ugye most az LMBTQ+ közösség. És tudom, még (!) nem lehet kitenni az egyenlőségjelet, de azért jusson eszünkbe, hogy a második világháború előtt a zsidók bűnbakká formálása és démonizálása sem egyetlen nap alatt történt. Az is “csak” egy gumicsont volt az elején. És mire a világ észbe kapott, már valós csontok lettek belőlük. Remélem, hogy most nem jutunk ennyire messzire, de ha nem emlékeztetjük magunkat a múltra, és hagyjuk feledésbe merülni kényelmi és egyéb okok miatt, akkor növeljük az esélyét, hogy a múlt megismételje magát. Ami csak akkor történhet meg, ha hagyjuk.

De hogy ne ennyire sötét világképet festve fejezzem be ezt a bejegyzést…

Hír volt az utóbbi pár napban, hogy az Astorián egyetemisták tiltott könyveket osztogatnak. Én abszolút üdvözlendőnek tartom ezt a kezdeményezést, mert így akár ingyen, akár adomány fejében juthatnak olvasnivalóhoz az emberek. Erre a hírre természetesen reagált a Libri is, nagyjából annyival, hogy nem igazán van értelme ennek az akciónak, hiszen főként olyan könyveket osztogatnak (az internetre felkerült fotók alapján), amik eleve felnőtteknek szólnak, és ezért eleve nem érinti őket a fóliázás. Abba most ne menjünk bele, hogy még nem érinti ezeket, de ki tudja, mit találnak még ki.

És innen üzenném a Librinek, hogy csak azért, mert nem készült minden osztogatott könyvről fotó, az nem jelenti azt, hogy nem voltak köztük “fóliázandó” könyvek. Ott volt például az asztalon az én Éjfekete című regényem is, ami egy YA fantasy történet, melynek főszereplője egy 16 éves fiú. Szóval, de, van értelme ennek az egésznek. Hiszen a szabályok értelmében már nem lehet ifjúsági polcon a könyv, csak szórakoztató irodalom kategóriában, és fóliázni is kellene. Én pedig úgy vagyok vele, hogy ha csak egy emberrel többhöz is eljut a regény, akkor már megérte. Már csak azért is, mert a fő üzenete nem az, hogy legyen mindenki meleg, mert az milyen jó, hanem éppen az, hogy a családi helyzet, fizikai megjelenés, vagy bármi egyéb okok miatti bántalmazás és bullying mennyire rossz, és elítélendő kellene, hogy legyen. És az pedig kifejezetten szomorú, ha valaki csak annyit visz el a könyvből, hogy de hát ez propaganda.

Mert nem. A propaganda nem az, ha szándékosan nem értünk egy üzenetet, azért mert nem tetszik, aki mondja. Azt pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy ez csak kifogás, és ezek az emberek akkor sem akarnák érteni az üzenetet, ha épp a saját gyerekük lenne a közlő.

Azt hiszem, ennyit terveztem elmondani ebben a témában. Nemrég válaszoltam Kovács Ági (Egy hallássérült lány blogja) kérdéseire a fóliázással kapcsolatban. Ő más irányból közelítette meg ezt a jelenséget, mint én. Ha szeretnétek még erről olvasni, itt találhatjátok az interjút.