Ezt a posztot eredetileg december 31-re terveztem, de mivel megbetegedtem, egyszerűen nem maradt erőm még ezt is megírni és kitenni. Úgyhogy ezért kerül csak most sor erre. Igazság szerint már nagyjából december eleje óta nem tudok kijönni ebből a köhögős nyavalyából, de remélem, hogy már lassan majd sikerül.

De vágjunk is bele ebbe az összegzésbe.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy rettenetesen kemény és elfoglaltságokkal teli év volt számomra 2021. Gondolom másoknak is, de nekem jó szokásomhoz híven sikerült alaposan túl is hajtanom magam. Szerintem ez is az egyik oka annak, hogy ennyire lerobbantam év végére/új év elejére. De nem panaszkodni akarok, úgyhogy ezt a szálat itt most be is fejezem, és a lényegre térek.

A 2021-es év legmeghatározóbb motívuma számomra az volt, hogy kiadót váltottam. Ahogy elkezdett megfogalmazódni bennem ez az elhatározás, több lehetőséget számba vettem, mielőtt a Smaragd Kiadó mellett döntöttem. Természetesen megvoltak a magam félelmei a váltással kapcsolatban, mert hát mégiscsak először csináltam ilyet, és reméltem, hogy a legjobb döntést sikerült meghoznom. Aztán gyorsan kiderült, hogy feleslegesen aggódtam, mert tényleg jól választottam. Sőt ki merem jelenteni, hogy 2020 legjobb döntése volt.

Igen, nem elírás. 2020, mert az elhatározás már akkor megszületett, és már akkor elkezdtem Kittivel egyeztetni a váltásról. Szerencsére gyorsan mindenben közös nevezőre tudtunk jutni, és a tavalyi év januárjában gőzerővel meg is kezdődött a munka. Abban viszonylag korán megállapodtunk, hogy az Edinburgh kék fényei és az Éjfekete megjelennek majd, A Szikra című novella csak később, olyan augusztus vége, szeptember eleje környékén került szóba.

Itt azért szeretném leszögezni, hogy két könyvnek a munkái (szerkesztése, korrektúrázása stb) még ha egymás után történnek is nagyjából pillanatnyi szünet nélkül, elég húzós tud lenni. Nekem legalábbis az volt. Mármint gondolom nem purcantam volna ki ennyire év végére, ha nem munka mellett dolgozom ezeken, illetve ha nem lett volna ezek mellett még egy halom más dolog, amikkel foglalkoztam, mert képtelen voltam ezeket elengedni. Szóval, ahogy az angolok szokták mondani, ez teljes egészében „self-inflicted damage” (én okoztam magamnak).

De továbbra sem bántam meg. Egyrészt azért, mert jó volt kipróbálni és kitapasztalni, hogy hol vannak a saját határaim, másrészt pedig nagyon élveztem a munkát a kéziratokon. Jól élmény volt ennyire alaposan átmenni rajtuk, hogy a lehető legtökéletesebb formájukban jöhessenek ki a nyomdából. És meg is lett az eredménye, mert immár három megjelent regényem van!

A két idén megjelent könyvről és novelláról azt tudom mondani, hogy általában jó fogadtatást kaptak, és bár nem szerette ezeket mindenki (nem mintha elvárás lenne, hiszen nem vagyunk egyformák, nem is tetszett mindenkinek), nem érkeztek igazán negatív vélemények. Ennek, és az általában jó értékeléseknek pedig elmondhatatlanul örülök. És nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki olvasta őket, és hagyott hosszabb rövidebb véleményt különböző fórumokon.

Emellett két író-olvasó találkozóra is sor került a Smaragd kiadó szervezésében: az egyik Budapesten a másik pedig Kecskeméten. Ezen az utóbbin felolvasás is volt az Edinburgh kék fényeiből, ami számomra hatalmas élményt jelentett, lévén akkor először vettem részt ilyenen, úgy meg különösen, hogy a saját könyvemből olvastak fel. Ha kíváncsiak vagytok a részletekre, fentebb a linkekre kattintva elolvashatjátok az összefoglalókat az eseményekről.

Egyébként ennyivel nem merültek ki a találkozók, a Smaragd Kiadó ugyanis a Stílus és Technikával közösen igyekszik minden hónapban kötetlen beszélgetést szervezni Budapestre. Ezeket az eseményeket a Facebookon is meghirdetik, talán innen a legkönnyebb értesülni róla. Általában mindig van valamilyen fix téma, aminek a mentén felépül a beszélgetés, és a jelen levő írók és olvasók is kifejthetik a véleményüket róla.

Eddig sajnos csak egyszer tudtam részt venni rajta, mert a többi alkalommal mindig közbejött valami (betegség, munka), amik megakadályoztak abban, hogy ott lehessek. De remélem, hogy a többire el tudok majd menni.

Aztán mi is volt még tavaly? Ja, igen. Egy amatőr színtársulat előadott egy részletet a Gyufalángból. Igazság szerint meg is lepődtem, amikor megkerestek az ötlettel. De mivel számomra ez éppen annyira volt újdonság, mint a felolvasás, természetesen lelkesen vártam, hogy mi sül majd ki belőle. Arról nem is beszélve, hogy ez újabb lehetőséget biztosított arra, hogy találkozhassunk a kiadó tagjaival. Igyekszem megragadni minden ilyen lehetőséget.

Azt hiszem, ezek voltak a tavalyi év legfontosabb történései. És hogy konklúzióként mit tanított nekem 2021? Azt, hogy bár tényleg mindent meg tudok valósítani, amit tervezek, a kevesebb néha több, és nem biztos, hogy két-három embernyi élményt és feladatot kell egy évbe belesűríteni. Ennek megfelelően azt hiszem, 2022-ben igyekszem kisebb és kimértebb tempóval végezni a feladatokat, és kevesebb kihívást vállalni, mindent úgy, hogy igyekszem nem hanyagolni semmilyen szeretett elfoglaltságomat sem.

Terveim természetesen vannak az új évre is, de ezekről majd egy másik bejegyzésben szeretnék részletesebben írni.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Nicolas Tissot)