Négy év után elváltak az útjaim a Smaragd Kiadótól. Nagyon fontos négy év volt ez az életemben. Rengeteg tehetséget ismertem meg, és sok barátot szereztem, amik mind olyan kincsek, amikkel nem gazdagodtam volna, ha 2020. végén nem hagyom el az akkori kiadómat. Azt a döntést is nehezen hoztam meg, hiszen akkor még zöldfülű voltam könyvkiadás…
Címke: Személyes
Kulisszatitkok: Szépek és szörnyek
Az utóbbi pár napban újra olvastam a Szépek és szörnyek című regényemet. Szükségem is volt erre, mert mivel 2021-ben íródott, azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy nagyon sok mindent elfelejtettem belőle. Nem viccelek, voltak olyan szakaszok, fejezetek, amikre egyáltalán nem emlékeztem. És hogy mi vitt rá arra, hogy ismét elolvassam ezt a jelen állapotában 77.000 szavas…
2024 évösszegző bejegyzés
Elérkezett ez a nap is. Már csak ennyi van hátra a 2024-es évből. Ezért arra gondoltam, hogy végigszaladok az éven, és kicsit átgondolom, mit sikerült idén elérni, megvalósítani, és mi az, amivel esetleg adós maradtam magamnak. Összességében azt hiszem elmondhatom, hogy a világ és kicsiny országunk minden történése ellenére is sikeres évet zártam, és nagyon…
29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és ami utána történt
Szeptember 26-29. között került megrendezésre a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amin helyet kaptak a könyveim, sőt szombaton (28-án) még dedikáltam is. A könyveim a mostani alkalommal is az Imádom a könyveket standjánál voltak fellelhetők. Kicsit más hangulatú esemény volt az idei, mint amit eddig megszokhattunk, elég sok változás előszele befolyásolta azt, hogyan érezték magukat az…
Két esemény, egy élménybeszámoló
Élménybeszámoló két fontos könyves eseményről, a 95. Ünnepi könyvhétről és a Jó éjszakát, Mád! elnevezésű rendezvényről
A család, amiben élünk
Mivel nagyon aggasztónak tartom az utóbbi idők történéseit, megint össze kellett szednem erről pár gondolatot.
Új könyv készül, avagy amikor jó élmény a könyv szerkesztése
Összefoglaltam pár gondolatot arról, miért tartom fontosnak a saját könyveim esetén a szerkesztést.
#szerkesztés #könyvkészül #hamarosan #hamarosanérkezik #újkönyv
Merengés, avagy mit nem fogok soha elérni íróként vagy az írással
Néhány gondolat arról, mit nem fogok jó eséllyel elérni az írással, ha úgy maradnak a dolgok, ahogy jelenleg vannak.
Beszélgessünk az ihletről!
Kicsit elmerengtem az ihletről és az alkotói inspirációról.
Dugonics András Irodalmi Díj 2023
Néhány gondolat a Dugonics András Irodalmi Díjról
Helyzetjelentés, avagy mi történt velem az Éjfekete megjelenése óta
Néhány gondolat az eltelt egy évről és pár részlet a készülő történeteimből.
Valós helyszínek a történeteimben II.
Rövid beszámoló az Éjfekete két fontos helyszínét ihlető valós helyekről.
Így írok én V.
Rövid összefoglaló a véleményemről, már ami a történetek bétáztatását illeti.
Néhány gondolat az illegális könyvletöltésről
Néhány gondolatot gyűjtöttem össze arról, hogy mit gondolok az illegális könyvletöltésről.
Budapest Pride 2022, avagy pride színek és szagok nélkül
Élménybeszámoló korábbi Pride-okról, és gondolatok azokról, amiken nem voltam ott.
Valós helyek és elképzelt történetek
Rövid összefoglaló a legutóbbi londoni és oxfordi kiruccanásunkról.
#london #oxford #élménybeszámoló #magyaríró #anglia
A tavaly az ősszel együtt beköszöntött az olvasási válság is… És még mindig tart
Az írói válság után összeszedtem pár gondolatot az olvasási válságról, és a módszereimről, amikkel én kezelni szoktam ezeket.
#olvasásiválság
Kötetlen beszélgetés és Smaragd díj átadás az Agave kávézóban
A február 10-i Smaragd kiadó, illetve Stílus és Technika szervezésében tartott kötetben beszélgetésről élménybeszámoló.
#beszámoló #élmények, #smaragdkiadó #smaragddíj #díj
Valós helyszínek a történeteimben I.
Elhatároztam, hogy pár bejegyzésben bemutatom azokat a valós helyszíneket, amik megjelennek a történeteimben. Elsőnek Edinburgh-ból Dean Village-et választottam.
2021-es évösszegzés
Rövid összefoglaló a 2021-es évemről
#évösszegzés #viszlát2021 #2021 #hello2022 #újév #óév
Író-olvasó találkozó Kecskeméten
Rövid összefoglaló a kecskeméti író-olvasó találkozóról.
#esemény #találkozó #kecskemét #foltosfarkas #élmény
Első író-olvasó találkozós élménybeszámoló
Készítettem egy rövid beszámolót arról, hogy telt az első író-olvasó találkozó! Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki eljött. ❤️
Hogy is készült? – Edinburgh kék fényei
Néhány gondolatot szedtem össze arról, hogyan is készült az Edinburgh kék fényei.
#megjelenés #újkönyv #regény #megjelent #edinburgh
Egy nap digitális detox
Pár gondolatot szedtem össze a kimerültségről, kiégésről és digitális detoxról.
Olvasói szokások
Az olvasási szokásaimról foglaltam össze a véleményemet, illetve arról, hogy mit gondolok a nyomtatott és e-könyvekről.
#vélemény #személyes #olvasás #könyv #ekönyv #olvasnijó #olvasnimenő
Írói vallomások II.
Arról írtam, hogy mi motivál továbbra is írásra, és hogyan reagált a családom arra, hogy megtudták, olyan történeteket írok, amiket ők elleneznek.
#magyaríró #magyarszerző #gondolatok
Így írok én IV.
Összefoglaltam a gondolataimat az írói válságról; arról, ahogy nálam jelentkezik, illetve, ahogy kezelni próbálom ezeket.
Írói vallomások I.
Gondoltam, indítok ez kissé személyesebb hangvételű rovatot is, ennek az első részét olvashatjátok most.
Egy író megpróbáltatásai: szöveggondozás
Összefoglaltam a véleményemet a készülő könyvek lektorálásának fontosságáról, és arról, hogy nekem milyen félelmeim vannak egy-egy kézirat javítását megelőzően.
Évvégi összegzés
Ebben a bejegyzésben a #2020 -as évemet foglaltam össze röviden, olvasmányosan. #évösszegzés